A lazaság eljövetele – Sziget 3. napi beszámoló

A Sziget fesztivál harmadik napjáról egy dolog jutott eszembe, de az legalább 10 percenként: BLUR. Végre hozzánk is eljutott a britpop vezető csapata (tudom, hogy a háborút az Oasis nyerte, viszont Albarn-ék zenéje sokkal sokszínűbb, ezért nálam inkább ők a nagybetűs POPZENEKAR), más kérdés, hogy ehhez szükség volt egy szakításra, egy pite újramelegítésre, és a hírek szerint most sem felhőtlen a párkapcsolat eközött a 4 úr között. Nem, még mindig a Blur-ről beszélek, nem a Magic Mirror tegnapi műsoráról…

De azért más koncertekbe is belelestünk, csak nehéz ám odafigyelni, amikor ott kattog az ember agyában időről időre, hogy BLUR. Kezdésként megengedtünk magunknak 8 perc Mystery Jets-et, ami kellemesnek kellemes volt, de „éhgyomorra” a sok Lálálá és Jejeje nem túl egészséges, így hamar búcsút intettünk nekik.

6-ra viszont ott voltunk az első sorokban a Dry the River koncertjén. Lemezen a banda egy Mumford & Sons 2-nek tűnt, de tegnap teljesen más volt a képlet: néhol zúzós kis rockzenét prezentáltak a srácok, akik első ránézésre inkább mentek volna el BME Gólyatábori csapatnak, mint zenekarnak. Nem rossz a zenéjük, általában minden dalban van valami érdekes ötlet, de ahelyett, hogy arra építenék a számot, inkább Peter Liddle énekes iszonyú idegesítő nyekergése áll a középpontban. Szinte minden második szám úgy kezdődik, hogy pötyög valamit a gitárján, amit ő valószínűleg hall, mi viszont nem, és közben játszik a hangjával két percig. Néhol már-már az önkielégítés szintjét közelítette ez a jelenet, szóval olyan 40 perc után muszáj volt magára hagynunk, az utolsó számra  valószínűleg megkapta jól megérdemelt orgazmusát.

Innen irány a Világzenei Nagyszínpad! –gondoltam és elkövettem egy végzetes hibát. A Shutka Roma Rap valószínűleg minden idők legszarabb, legamatőrebb koncertjét adta a Szigeten. Én egyébként eddigre készültem el az erőmmel, így otthagyni már nem tudtam őket, inkább aludtam a fűben és vártam a Calexico-t. Ők kellemes koncertet adtak ,de a kezdeti lendület után a lassabb, bluesosabb dalokat vették elő, így végül csak annyira voltak képesek, hogy „megágyaztak” a Blurnek.

És akkor a Blur: tudjátok hány másodperc alatt dőlt el, hogy ez egy zseniális koncert lesz? NÉGY. Már ahogy feljöttek a színpadra a srácok, ott megnyerték a meccset. Ilyen lazaságot én még talán soha nem láttam. Az, ahogy Alex James létezik, abban olyan szintű kúlság van, amit például Alex Turner (Arctic Monkeys) csak próbál görcsösen kihozni magából mostanában. De ez amúgy igaz az egész zenekarra. Albarn-nál sótlanabb, semmilyenebb kinézetű frontember kevés létezik, mégis az ujja köré csavarta már a kezdő Girls&Boys alatt a közönséget. Ők pedig vevők voltak erre, minden dalt együtt énekeltek a bandával, még a lassabb tételeket is.

Amúgy a setlist becsületes slágerparádé volt, a kevéske belassulás is valószínűleg azért volt, hogy kifújják magukat a zenészek. Albarn pedig végig csinálta a műsort, locsolta a népet és a biztonsági őröket, sétált egy kicsit a közönség tetején, megénekeltette a jelenlévő sok ezer ember mindegyikét. Ezek sima színpadi klisének tűnhetnek, de ha közben olyan remek dalokkal van nyakon öntve az egész, mint a Country House, a Parklife vagy a Coffe&TV, akkor egyszer csak azon kapja magát az ember, hogy önfeledten vigyorog, és minden szám végén izgul, nehogy vége legyen.

Azért ne álltassuk magunkat: a közönség nem minden tagja volt ősrajongó, sokat annyit tudtak a Blur munkásságából, hogy „Wúhúú”, vagyis a Song2  kétperces megasláger refrénjét. És hogy miért a legmenőbb zenekar a Blur? Mert utolsónak ezt a számot tolták el, csak éppen sikerült az amúgy is 2 perces dalból 30 másodpercet eltolni. Egy kis gitársikálás, egy Wuhúú, aztán good night. Így kell befejezni egy koncertet! Meg elkezdeni. Meg végignyomni.

Nos, így jutottunk el az idei Sziget legkirályabb koncertjéig, és izgulunk, ma az Editors, vagy holnap a Franz Ferdinand meg tudja ugrani a lécet.

(A nap krónikájához hozzátartozik, hogy Szerkesztőségünk másik fele belenézett a szintén 21:30-kor kezdődő Peter,Bjorn & John koncertbe, és elmondásuk szerint az is zseniális volt.)

Setlist:

Girls & Boys 

There’s No Other Way 

Beetlebum 

Out of Time 

Trimm Trabb 

Caramel 

Coffee & TV 

Tender 

To the End 

Country House 

Parklife 

End of a Century 

This Is a Low 

Ráadás:

Under the Westway 

For Tomorrow 

The Universal 

Song 2 

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Járkált a nyár Zánkán – EFOTT beszámoló második rész + értékel... Az idei EFOTT utolsó két napjára megérkezett a várva várt jó idő, dél körül már művészet volt helyet találni a strandon, és komoly harcot vívtak a kapatos tinédzserek az összes létező ingyen cuccért, legyen az HAWAIANAS felfújható óriáspapucs (talán ...
Ép testben semmi lélek – Arctic Monkeys koncertkritika a Volt Feszti... Talán nem túlzok, ha azt mondom: óriási várakozás és felhajtás előzte meg az Arctic Monkeys első (és biztos vagyok benne, hogy nagyon-nagyon sokáig utolsó) magyarországi koncertjét. Plusz egy nap ráhúzva a Volt Fesztiválra, külön drágább belépő, a ko...
2013 legizgalmasabb fesztiválkoncertjei! – 1. rész Lassan kezd összeállni minden jelentős zenei fesztivál programja, így itt az ideje, hogy útjára indítsuk jól ismert szezonális rovatunkat! Tavaly nagy sikernek örvendett cikksorozatunk, melyben összeszedtük a fesztiválszezon legizgalmasabbnak ígérkez...