FEZEN nagyértékelés

A hétvégén első ízben tettük tiszteletünket a Fezen fesztiválon, amitől nem vártunk sokat (pedig az elmúlt évben többen is dicsérték nekünk a rendezvényt), csak hogy egy hangulatos vidéki kisfesztivál legyen, néhány izgalmasabb koncerttel. Nos, nem lett. Két beszámolónk mellé most következik az értékelés, talán még sohasem „fogott ilyen erősen a ceruzánk”.

210856

Helyszín (megközelíthetőség, fekvés, körülmények) – 1

Az a probléma, hogy ez a lepukkant focipálya nem fesztiválnak való helyszín. Falunapnak elmegy egy ilyen terület, a kapu tövében még lehet bográcsozni is, illetve a helyi Libakergető FC büféje megcsinálhatja az éves bevételét. De ez egy 4 napos fesztivál, neves fellépőkkel! Sokan kénytelenek voltak a parkolóban, a bejáraton kívül sátrazni, mert bent összesen 5 négyzetméter árnyék volt. A pályát körülvevő töltésen egy 2 méter átmérőjű, már rég szétolvadt betonrámpa (valaha lépcső) állt a rendelkezésünkre, csoda, hogy nem törte ki a bokáját senki, ahogy kaptatott fel a dombra. És az, hogy állandóan kerülgetni kell a vasutat, húszasával engedik át a 10.000 embert a felüljárón egy koncert után… Nos, erről nem tehetnek a szervezők, de baromi bosszantó.

Kaja, pia – 1

Vizezett fesztiválsör, persze nincs rendes áron dobozos, csak 550-ért Heineken, amiből van húgymeleg, meg húgymeleg. Ez nem túlzás, 20 perces sorban állás után, 1100 forintért sikerült a kezünkbe nyomni két doboz testmeleg (mit testmeleg, lázas!) sört. A csapos lány tízszer elnézést kért, de hát attól még ez is vicc… Kajából ettünk finomat és borzasztót is, de utolsó este ezekért is 15-20 méteres sor kígyózott.

Árfekvés (belépő, belső árak) – 3

A belépőt én kicsit sokallom (5900 forint) mondjuk az első napért, ahol a fő fellépő a Kiscsillag volt a nagyszínpadon. Amúgy bent a 380-as csapolt sör rendben volt, mármint az ára, nem az íze. 1200-ért olyan plejskavicás lepényt kaptunk, hogy nem bírtuk megenni. És még fincsi is volt.

Környék népe (barátságosság) – 5

A Restiben nagyon kedvesek voltak, inkább ott időztünk, mint a fesztiválon.

Biztonság (személyzet, előírások) – 5

Kedvesek aranyosak,már-már cukik.

Hangulat – 3

A miénket már tudjátok… Ennek ellenére azt vettük észre, hogy a jelenlévők nagy része jól elvolt a Fezenen. Teszem hozzá, nem tipikus fesztivállatokról van szó, inkább az idősebb korosztály, akik egyébként nem járnak el hasonló rendezvényre. Persze sok volt a környékbeli, de ez így rendben is van. És végre láttunk punkokat pénteken!!!

Zenei felhozatal – 3

A Deep Purple sokakat mozgatott meg, nagy húzás volt az elhívásuk. A magyar headlinerek közül Ákos 100%-ig kiszolgálta a közönségét, a többi napi nagyszínpadi buliról nem tudunk nyilatkozni. A PICSA mellé elfért volna még pár punk zenekar, meg az sem volt teljesen világos, mi alapján lettek összeválogatva a Media Markt színpad fellépői.

Színpadok (száma, sátrak állapota, hangosítás) – 2

A hangosítással nem volt baj. De a színpadok… A Fezen klub nevű hőkamra erre a hétvégére „csarnokká” vált, legalábbis így szerepelt a programfüzetben. Tényleg poén, hoyg egy nyári fesztiválon van egy klubszínpad, de olyan kegyetlen meleg volt benne, hogy 20 percnél tovább csak a Bear Grylls követők bírták ki. A fezen klub kertszínpada hangulatos volt, több táncolós zenét kívánt volna egy igazi kerti partyhoz. A kisebb színpadok programja meg olyan érdektelen volt, hogy volt olyan, amit meg sem kerestünk.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Csütörtöktől Alfa Fesztivál Egy év kihagyás után csütörtöktől újra dübörög a zene a várpalotai Cseri Parkerdőben. A Veszprém megyei városban július 18. és 20. között rendezik meg az Alfa Fesztivált, amely az ország legolcsóbb belépőjegyeivel és csaknem 80 koncerttel várja a ven...
2013 legizgalmasabb fesztiválkoncertjei! Második rész Pár hete, a Pannónia Fesztiválon (értékelésünk itt és itt) legurított első pálinkával hivatalosan is kezdetét vette a 2013-as fesztiválszezon. Lassan remélhetőleg mindenki végez a vizsgákkal, kikönyörgi a matek kettest és sikerül meggyőzni a főnököt ...
Kezdésként őrület – VOLT 1-2. nap, beszámoló Idén már a sokadik VOLT fesztiválunkat töltjük a Lővér-kempingben, így ismerősként érkeztünk meg a helyszínre. Voltak tavaly is fantasztikus koncertek (elég csak Iggyre vagy a Faith No More-ra gondolni), így nagy elvárásokkal vetettük bele magunkat a...