Megabulik a Fesztiválköztársaság főterén

A Sziget Fesztiválköztársaság koncert-epicentrumában, azaz a Nagyszínpadon idén – különböző okok miatt – lassan alakult ki a végső program, de most végre már kitisztult a kép. Újdonságként pedig minden napra esik valami szemet gyönyörködtető, azaz nem csak a színpadon történnek nagy dolgok, hanem előtte is.

857525_10151728636948975_653239181_o

„Ez az év kifejezetten problémás volt a nagyszínpados fellépők meghívását illetően” – nyilatkozta Gerendai Károly főszervező, hozzátéve, hogy idén is igyekeztek minden igényt kielégítő programot összeállítani, azonban javarészt időegyeztetési problémák miatt, a nagy sztárok közül sokan nem tudtak idén eljönni. „És az sem könnyítette a dolgunkat, hogy volt pár fellépő, aki már a lefixált időpontját mondta vissza az utolsó pillanatban” – tette hozzá.

Végül is összeállt a Nagyszínpad programja, ami idén már nem csak koncertélményt jelent, de látványos, lenyűgöző, izgalmas és lélegzetelállító vizuális élményt is nyújt, bevonva a Nagyszínpad előtti várhatóan több tízezres közönséget.

Hétfőn Cipő emléknappal indul a Nagyszínpad programja, ahol a nemrég elhunyt zenész legnagyobb slágereit idézve emlékeznek a hazai zenei élet legismertebb alakjai a Republic énekesére.

Kedden délutántól Csodaországgá válik a Sziget és a középpontjában koraeste az Egyesült Államokból érkező Firewater lép színpadra, a főműsoridőben pedig egy erre az alkalomra komponált, egyszeri és megismételhetetlen Quimby koncert lepi meg a rajongókat. Ez a nap persze még mást is tartogat: a világzenei helyszínen a Muzsikás ünnepli 40. születésnapját sztárvendégekkel, barátaikkal. Az Arénában pedig egy party-folyam teszi teljessé a napot. Este tíztől induló programban a színpadon Flux & Amanda, majd Kevin aka Fine Cut Bodies, később a Bingo Players, aztán Deniz Koyu végül Monstaz.

Szerdán elindul a fesztivál, a Nagyszínpadon elsőként a megkapó és elsöprő erejű brit énekes-slágergyáros Alex Clare, majd egy kiváló csapat egy fékezhetetlen énekesnővel, a Skunk Anansie. Őket követi a legendás német punk banda, a Die Ärzte és a főműsoridőben jön Nick Cave és zenekara, a Bad Seeds. Ezen a napon 19 órakor, az átállás alatt 10.000 héliumos lufi repül majd egyszerre a magasba, mindenki ámulatára.

Csütörtökön, a Nagyszínpadon kezd a merészen szolid és visszafogottan extravagáns Regina Spektor, aztán jön a géppuskanyelvű brit rapper, Dizzee Rascal, akinek Goin’ Crazy c. dala híresült el mostanában Robbie Williams előadásában.  Jön a kilencvenes évek közepe óta töretlenül népszerű Ska-P. Főkoncertként pedig napjaink legjobb brit koncertzenekara, a Biffy Clyro. Ezen a napon 10.000 nagy szélforgó perdül majd egyszerre a főtéren, és beindul a Szélforgó Party.

Pénteken az első az elegáns, stílusos, középtempós, pengeéles, Mystery Jets, majd az agyas-táncos dance punk, azaz a !!!. Utánuk a német dancehall-kollektíva, a Seeed. Ezen a napon itt zár a kilencvenes évek legnagyobb, legtöbbet idézett angol bandája, a legnagyobb fesztiválok headlinere, a Blur. És aznap is lesz megalátványosság, ezernyi 1,1 méter átmérőjű felfújt labda pattog ide-oda a közönség fölött a Nagy Strandlabda Partyn.

És itt is a hétvége. Szombaton első az elektronikus, metál és rock zenei elemekkel operáló Enter Shikari lesz, majd a rendkívül meggyőző produkciót nyújtó The Fratellis következik, ők az utolsó pillanatban mondtak igent a szervezőknek. Majd színpadon a megújuló poszt-punk mozgalom egyik legnagyszerűbb csapata, az Editors. Az estet aznap a kortárs könnyűzene egyik legtehetségesebb és legsokszínűbb előadójával, Mikával fejezzük be. Szombaton olyat láthatunk, míg addig soha: 30.000 zacskónyi, hipoallergén, tehát senkire nem ártalmas festékszínezékkel megfestett rizsliszt repül majd egyszerre a magasba, a szivárvány színeire színezve a Nagyszínpad előtti teret. Ez lesz a Nagy Color Party.

A fesztivál utolsó napján a korábban bejelentett, de koncertjét az utolsó pillanatban, az elhúzódó turné nem várt fizikai megterhelésére hivatkozva lemondó Azealia Banks helyett a francia Les Tambours du Bronx ütős kollektíva érkezik. Utánuk jön a pörgős bulit ígérő francia ska/reggae csapat a Babylon Circus, szintén az utolsó pillanatban igent mondva a szervezőknek. Őket követi a Franz Ferdinand, s amit ígérnek: fékezhetetlen indie rock’n’roll tempó, szédületes gitár graffiti keverések, mocskosul elegáns és elegánsan mocskos, őrült, küzdőtérre született dirty pop indulók.

Vasárnap este pedig jön a látványosságok látványossága, a lézer-, fény-, és pirotechnikai vibráló fénykavalkádot felvonultató és egy tűzijátékba csúcsosodó End Show, ami alá David Guetta szolgáltatja majd a muzsikát.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Rave és hulla – egy hónap múlva Fishing on Orfű! Bemutatjuk a Fishing 2013-as himnuszát,  eláruljuk, kié lett a fesztivál nagyszínpada, valamint közzétesszük az idei szabadidőprogramot is. A legfrissebb Fishing – hírek! Ünnepélyesen bemutatjuk a Fishing on Orfű idei himnuszát, amit nem más, mint P...
Sound a strandon Újabb nevek kapcsolódnak a Balaton Soundon a korábban bejelentett sztárparádéhoz. Jön Nas, a New York-i hip-hop ikon, a három trance-szuperhős, azaz Above and Beyond, az egyik legsokoldalúbb és legképzettebb drum'n'bass játékos, Dj Friction, és sokan...
Pünkösdi királykodás Nem tudom ki mint van vele, de Húsvétkor én általában azt kívánom, hogy legyen Pünkösd. Mert Húsvétra már bőven tele a hócipőm a zárt helyeken tartott koncertekkel, és várom az idénynyitó fesztivált, mint a Messiást. Szállásunk már rég biztosítva - ...