Dunántúli Ifjúsági Találkozó lesz Tatán

A víz, zene és virág városában, Tatán idén is megrendezik a Jambo Fest – Dunántúli Ifjúsági Találkozót. A fesztivál a dunántúli fiatalok találkozási pontja, de az ország minden pontjáról várják a fiatalokat a szervezők. A rendezvény idén harmadik alkalommal a tatai Fényes Fürdőn kerül megrendezésre, amely exkluzív környezetet biztosít a résztvevők számára.

Augusztus 18-19-én várnak minden korosztályt Tatára, hazánk legnépszerűbb zenekaraival, egyedülálló sport-, családi- és gyermekprogramival. Az idei fesztivál a jótékonyság jegyében szerveződik, hiszen a szervezők szorosan együttműködnek a Magyar Vöröskereszt tatai szervezetével, lehetőség lesz véradásra és támogatási lehetőséget biztosító urnák is kihelyezésre kerülnek.

A két napos Dunántúli Ifjúsági Találkozó nappali sport programjai között megtalálható lesz a hazánkban, ebben az évben debütáló akrobatikus röplabda, a Bossaball, melyet minden résztvevő kipróbálhat. A rendezvényen felépül a Civil Falu, és Szép Bence – stand up humorista fogja megmozgatni a rekeszizmokat. Az egyedülálló környezetben, a strandolás mellett a családokat is szerteágazó programok várják.

Az estéken Magyarország legjobb koncertzenekari és DJ-i várják a fesztiválozókat, amelyek minden korosztálynak kedveznek. Hosszú idő után újra Tatára látogat a Karthago zenekar, de érkezik még az Irie Maffia, a The Carbonfools, a Hősök, Akkezdetphiai, Ganxsta Zolee és a Kartell, a Supernem, Bárány Attila, Jason Mill, Chris Lawyer és Palotai, és sokan mások. A több mint 20 fellépő, nagyszínpad és a Music Channel Party Aréna biztosítéka a Dunántúli Ifjúsági Találkozó kiváló esti hangulatának.

A fesztiválon átadásra kerül a Miss Jambo Fest – Dunántúli Ifjúsági Találkozó szépségkirálynőjének választott hölgy számára a címet fémjelző korona és szalag.

Web: www.jambofest.hu

Facebook: www.facebook.com/jambofest

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Nem semmi lesz idén a B.my.Lake programja! Az elmúlt éveknél jóval nagyszabásúbb lesz idén a B.my.Lake: jön Richie Hawtin,  Sven Väth , Fritz Kalkbrenner, GusGus (Live), Sam Paganini, Tale of Us, Nicole Moudaber, Matador, Joseph Capriati – és még nagyon sokan mások érkeznek Zamárdiba augusztu...
A minimalizmus diadala (?) – beszámoló a Fridge első napjáról... Tegnap az első nulladik nappal kezdetét vette az egy év után a hazai fesztiváléletbe visszatérő Fridge Fesztivál. A helyszín új, a közönség a régi. Lássuk hát, hogyan láttuk mi a csütörtöki napot! SPOILER: sajnos nem sok pozitív dolgot. Hét óra után...
“Könnyen azon kapja magát az ember, hogy átbulizott két évet&#... A Supernem körül zajlik az élet rendesen. A tavaly tíz éves születésnapját ünneplő együttes a nagy sikert arató TudományosFantasztikusPop album után közös turnéra indul a Fish! zenekarral. Ezekről is, és egyéb aktualitásokról beszélgettünk Papp Szabi...