Charlie újabban jazzben utazik

Horváth Charlie az az előadó, aki szinte bármilyen műfajban és stílusban fel tudja csillantani tehetségét és jellegzetes, egyedi, rekedt hangját, de a jazz, a swing és a soul világa különösen közel áll hozzá. Bár a Tátrai Band énekeseként és a szólólemezeivel is nagyon sikeres volt és számos slágert jegyzett, mindig nagy vágya volt, hogy a jazz világába kiránduljon.

Ennek lett az „eredménye” két album, a több éve megjelent Soul And Jazz, majd ezt követte a Funky, Soul And Jazz című dupla CD. Ezeken nemcsak addigi dalai szerepeltek áthangszerelve, hanem jól ismert világslágerek is felhangzottak rajta az előadásában. Ezeken többek között azokkal a zenészekkel dolgozott együtt, akikkel egyébként is sokat láthatjuk őt a színpadon: László Attilával, Halász Jánossal, Egri Jánossal, Borlai Gergővel vagy Lerch Istvánnal.

Ezek az albumok is jól bizonyítják, mennyire otthonosan mozog Charlie a jazz világában, amelyről mindenki meggyőződhet, aki elmegy az énekes június 7-én, a  MOM kulturális Központ színháztermében tartandó koncertjére. A koncerten sok saját dala és  számára kedves világslágerek is elhangzanak majd, többek között azoknak a zenészeknek a kíséretében, akik a fent említett albumukon is szerepelnek.

Ez is jól bizonyítja, hogy Charlie az az  előadó, aki mindig megújulásra kész. Pályafutása során 23 díjjal honorálták tehetségét, többek között Arany Zsiráf-díjjal, Liszt Ferenc-díjjal. Többszörös EMeRTon-díjas művész, valamint megválasztották az év énekesének is . 1993-ban munkásságát a Magyar Köztársasági Érdemrend Kis Keresztjével ismerték el. Legutóbbi dupla, élő CD-je két hónappal ezelőtt jelent meg Charlie 65 Live! címmel, amelyen a tavaly decemberben, a Papp László Budapest  Sportarénában tartott koncertjének a felvételét hallhatjuk.

Charlie – Jazz

MOM Kulturális Központ

2013. június 7. 20.00

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Intim Torna Illegál 2.0 2.0, azt hiszem bátran használhatjuk ezt a jelzőt. Személy szerint ez volt az első ITI koncertem a tagcsere óta ( A történetet aminek elég nagy visszhangja volt szerintem senkinek sem kell bemutatni ) ITI Január 21. Budapest, Akvárium Klub. A ...
Lazulás ezerrel – Morcheeba a PeCsában Budapestre jön a lazulós zenék királya, a Morcheeba zenekar! Nem hallottál még rólunk? Az bizony elég baj, mert (csak, hogy egy okot mondjak) nem sok koncertet költöztetnek kis hazánkban nagyobb helyre amiatt, mert pillanatok alatt elfogy az összes j...
menj, hallgass, segíts Berezvai Marcell a Kalef együttes gitárosa- dalszerzője daganatos betegséggel küzd, aminek a kezelése nagy költségekkel jár. Ezen költségek összegyűjtésében szeretnének segíteni Zenészeink és a Gödör Klub, ezért január 28-án egy jótékonysági esten l...