Quimby a Parkban, új dalokkal

Várva várt pillanat: idén először lép színpadra a honi alterock legnagyobb tömegeket megmozgató csapata, a Quimby. Május 25-én új dalokkal és megújult látványvilággal – a Budapest Parkba hívja közönségét a zenekar. És született egy vadiúj klip is, sőt hamarosan lesz Quimby könyv is.

Egy hoszabb erdélyi körút, majd egy több mint két hetes nyugat-európai turné után a hazai közönség a Budapest Parkban hallhatja idén először a Quimbyt. A zenekar az utazások közt sem tétlenkedett, s a fiúk majd’ egy lemeznyi nótát hoztak össze. Próbatermüket stúdióvá alakították, így sokkal lazábban mehetett a munka és ez a kísérletező kedvükre is jó hatással volt. Az új dalok hangzása – a hírek szerint – kicsit karcosabb, mint eddig bármikor. Időközben elkészült egy klip is a készülő új lemezen szereplő egyik számhoz (Kivándorló Blues), melynek rendezője Vandad Kashefi, aki a Legyen vöröshöz is csinált már egy klipet a zenekarnak.

És nem utolsó sorban augusztus elején jelenik meg – a Bookline Könyvek gondozásában – a Quimby teljes pályaképét feldolgozó riportkötet, a 22 éves magyar kultzenekar fordulatos sikertörténetéről.

Most azonban, a Budapest Parkban, megújult repertoárral, új vizuális megoldásokkal mutatkozik be a 2013-as Quimby.

“Azért esett a választás erre a helyszínre, mert évek óta visszatérő probléma, hogy a közönség jelentős része nem jut be a koncertre. A Park adottságai révén be tudja fogadni az összes rajongót, aki az együttessel szeretné ünnepelni 2013 első nagyszabású hazai Quimby fellépését” – mondta Kiss Tibi, a zenekar frontembere

Az előzenekar a kiváló Konyha lesz. Ítéletidő esetén esőnap május 26 vagy 27.

Jegyek kaphatók az ismert jegyirodákban, az Akvárium klub jegypénztárában valamint a Nyugati téri Sziget jegyirodában és természetesen a helyszínen is.

www.quimby.hu

www.facebook.com/quimby.hu

www.budapestpark.hu

www.fesztivaljegy.hu

https://www.facebook.com/budapestpark