Valentin-napi móka vol.1: az Óriással és Hó Mártonnal az Akváriumban

A hazai rockzenekarok egyik rendkívüli színfoltja az odalépős, mégis fülbemászó gitárzenében utazó budapesti Óriás, vendégük a zenei újságírók kedvence, Hó Márton és együttese.

A háromtagú Óriás együttes a hazai indie-gitárpop ma már szinte legendásnak nevezhető zenekara, az Annabarbi feloszlása után alakult 2005 végén. Az Óriás tulajdonképpen “heti egyszeri örömzenélésnek” indult – melynek keretében Örményi Ákos és Egyedi Péter a Kispál és a Borz akkori dobosával, Mike Zweckerrel hangoskodott jókat. Aztán 2006 márciusában már Hortobágyi Lászlóval, az Isten Háta Mögött dobosával próbált a két magasnövésű, nyártól pedig koncertezésbe, valamint első felvételei rögzítésébe kezdett a trió. 2007 márciusában Hortobágyi helyére érkezett a dobok mögé Nagy Dávid, a zenekar pedig belekezdett bemutatkozó nagylemezének munkálataiba.

2008 őszén jelent meg a trió szép reményekre jogosító debütáló albuma, a Jön., melynek legismertebb slágeres/klipes száma a Fát dönteni. 2009 folyamatos koncertezést, még egy videoklipet (Az a kellő hő) valamint egy új tagot (Hortobágyi László – ezúttal billentyűn) hozott, 2010-ben pedig a groeningeni Eurosonic fesztivál után Az egyikben ott c. kislemez érkezett a címadó dalra készült ügyes videoklippel együtt, ami kutyaszemszögből mutatja be az Óriás-létet. A nyári tömött fesztiválszezon után ősszel októberben érkezett a második Óriás korong, a Példák Hullámokra, amelyet az év végén számos sajtóorgánum (Pesti Est, Radiocafé, Recorder.hu) az év legjobb magyar lemezei közé választott.

2012 egy különleges akusztikus koncerttel, a Nanushka Párnazenével indult, majd az Óriás is részt vett a Lípótszentmiklóson megszervezett Hóóórukkon, az első zenés sítáborban, olyan illusztris bandák társaságában, mint a Kiscsillag, a Vad Fruttik, a 30Y, vagy a Subscribe. A zenekar tavaszi turnéját az Esti Kornél zenekarral bonyolította. Júniusban a zenekar egy nem mindennapi stúdiókoncert felvétellel jelentkezett, melyet a törökbálinti SuperSize Recording stúdióban rögzítettek olyan vendégekkel, mint Papp Szabi a Supernemből vagy Beck Zoli a 30Y-ból.

www.oriasbudapest.hu

http://www.myspace.com/oriasbudapest

HÓ MÁRTON ÉS A JÉGKORSZAK

Minden zenekarnak megvan a maga története. Ez a történet 2009 decemberében indult, amikor is Hó Márton feltöltötte első, hétszámos EP-jét a netre (Kiadatlan Felvételek címmel).2010 tavaszán Márton felkerült Péterfy Bori & Love Band szülinapi maxijára két feldolgozással (Szembogár, Téged Nem), ezután a dalok már nem csak online, hanem kétakkordos, kétszál akusztikus gitárra hangszerelt koncerteken is terjedtek.

Minden zenekarnak megvan a maga fejlődéstörténete. Az egyszemélyes projekt aztán egy év alatt zenekarrá bővült: megszületett a Jégkorszak, melynek tagjai Szőke Barna, a Qualitons gitárosa, Horváth Kristóf (basszus) és Gulyás Kristóf (dob) lettek. Az első koncertet ebben a felállásban 2010. december 27-én adták a West-Balkánban, majd 2011 elejétől már rendszeresen koncerteztek a legmenőbb pesti és vidéki klubokban és több jól ismert hazai zenekar (Heaven Street Seven, Péterfy Bori & Love Band, Velőrózsák) vendégeként. A zenekar első négyszámos EP-je 2010. december 6-án jelent meg Szeles Mónika címmel.

A Hó Márton és a Jégkorszak zenekar első nagylemeze 2011 októberében, Halloween napján jelent meg Dalok a fürdőszobából címmel ingyenesen letölthető formátumban. Kétakkordos, minimál lo-fi dalok a fürdőszobából teljes zenekaros hangszereléssel – nagyjából így írható le röviden a Jégkorszak.

Az album producere a több jól ismert hazai produkciót (Péterfy Bori & Love Band, Erik Sumo Band, Amorf Lovagok) is irányító Tövisházi Ambrus volt, a teltházas lemezbemutatóra 2011. december 10-én került sor a Roham Bárban. A lemez kiváló kritikákat és nagyon pozitív visszajelzéseket kapott. Márton felkerült a 2011-es Cool Listára, de ami ennél sokkal fontosabb, hogy az egyik zenei honlap, a Quart beválasztotta a Négy évszak: tél, tél, tél, tél című számot 2011 legjobb magyar dalai közé.

http://jegkorszak.blog.hu

http://www.myspace.com/homarton

Február 14. csütörtök

Akvárium Klub

20.00

Óriás

vendég: Hó Márton és a Jégkorszak

Belépő: 1000 Ft

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

2013 egyik legnagyobb slágere plágium volt! Ajajj, most mi lesz?!  Szóval az úgy volt, hogy volt ez a szám, amit 2013-ban (és azóta is) szénné játszottak a rádiók világszerte. A Blurred Lines-nél előadóként fel volt tüntetve Robin Thicke is, de ő már korábban nyilatkozta, hogy nem ő, hanem Ph...
Ezek a mai fiatalok (bitang jók, és az Óriás meg a Qualitons is) 3.... Szombaton immár negyedik alkalommal mondtunk nemet a Dalra, a Számra, az X-Faktorra és a tököm tudja mire, és inkább személyesen indultunk „tehetséget kutatni”. És hogy mit találtunk? Aranyat öcsém, ARANYAT! Hello Hurricane, The Qualitons, Óriás @ROH...