Peter Hook & the Light a kortalan Unknown Pleasures-szel az A38 Hajón

Valószínűleg nincs olyan zenei magazin, weboldal, blog vagy éppen fórum, amely szentelt volna bejegyzést vagy cikket annak a ténynek, mely szerint a Joy Division Unkown Pleasures című lemeze nélkül teljesen más lenne a 80-as évek után megjelenő bármilyen zenekar hangzása. Egy olyan alapműről van szó, amely gyakorlatilag újradefiniálta az alapmű fogalmát, aki életében akár egyszer is meghallgatta, már biztos, hogy máshogy nyúl a hangszeréhez, mint tette azelőtt. Ezt az albumot turnéztatja The Light nevű zenekarával a legendás banda basszusgitárosa, a New Order későbbi egyik alkotózsenije, Peter Hook. Kérdem én: melyik koncertet nevezzük kötelező programnak, ha nem ezt?

Veszélyes dolog a nosztalgia, még szerencse, hogy az Unknown Pleasures esetében még a gyanú sem merülhet fel, hiszen hogy lehetne múlt időben beszélni egy olyan albumról, ami sohasem veszít aktualitásából? Peter Hook koncertjével kapcsolatban az egyetlen kérdés az lehet, hogy nem-e egy pofátlan bőrlehúzásról van-e szó? Hiszen Joy Division nem létezik már 33 éve, miután a karizmatikus, földöntúli orgánummal rendelkező frontember, Ian Curtis saját kezével vetett véget életének 21, evilágon eltöltött év után. Ian úgy döntött kiszáll ebből a nevetséges mókuskerékből, amit életnek csúfolunk, ezzel egyidőben olyan kultikus státuszba emelkedett, amihez hasonlóra talán Curt Cobain volt képes. A kérdés az, hogy Curtis nélkül érdemes-e előadni ezeket a dalokat? Természetesen nem, de kell. Hallanunk kell a Disordert, a Shadowplay-t vagy az I Remember Nothing-ot élőben is, nem igazság, hogy csak CD-n pörgethessük a dalokat addig, míg tönkre nem megy a lemez.

A LEMEZ

Ki más is lehetne hitelesebb segítőnk, mint a legendás zenekar basszerosa, Peter Hook, aki nagyban hozzájárult a JD földöntúli (sírontúli?) hangzásához, aki ott volt abban a fűtetlen autóban, ahol Ian először epilepsziás rohamot kapott, aki együtt zenélt vele rövid közös pályafutásuk alatt és aki később a New Order vezéreként is bebizonyította, hogy nem csupán session zenész, hanem alkotó zseni? Peter Hook Curtis halálának 30. évfordulójára hozta össze The Light nevű formációját, hogy előadják a legendás Unknown Pleasures lemezt, de természetesen akkora siker övezte a produkciót, hogy azóta sem hagyták nekik, hogy leálljanak a koncertezéssel.

Mi pedig ezért végtelenül hálásak vagyunk, ahogy azért is, hogy az A38 hajó elhozza nekünk ezt a valószínűleg libabőröztető produkciót, ami után valószínűleg leszünk kétségbeesetten depressziósak a letaglózó atmoszféra miatt és menthetetlenül boldogok, amiért hallhattuk élőben ezeket a kortalan remekműveket.

A koncert március 25-én lesz az A38 hajón, mi mégis kötelezettségünknek éreztük, hogy mielőbb tájékoztassunk titeket, ugyanis kétség se legyen felőle: teltház lesz.

A belépők elővételben 4500, helyszínen (ha lesz, de hogy is lenne?) 5300 forintba kerülnek.

Facebook esemény errefelé.