Csak a mainstream – 2012 12 legjobb dalai (selected by Csingász)

Így az év elején mindig kicsit megáll az élet. A diákok a vizsgákkal küzdenek, mások igyekeznek újra felvenni a munka ritmusát vagy éppen újévi fogadalmaikat próbálják betartani napról napra kevesebb sikerrel. Sok szórakozóhely zárva tart (pl. A38, Gödör), míg mások takaréklángon üzemelnek. A zenekarok is most pihenik ki a fesztiválszezon és az év végi hajrá fáradalmait. Így nekünk is volt időnk még kicsit a múlton merengeni, és úgy döntöttünk még egy utolsó lehetőséget adunk az óévnek. Így büszkén mutatom be a 2012-es év 12 legjobb dalát, melyeket a két szép kezemmel válogattam (igazából csak a jobbal, abban van az egér)!

Más zenei blogokon is ment a körkérdés a szerzőknek, nagyon sok ilyen Best of 2012-es listával lehet találkozni. Én igyekeztem az ismertebb előadók tavalyi dalaiból válogatni, ennek egyik oka, hogy nem vagyok akkora zenebu… manó, mint egyéb blogok szerzői, másrészről meg így talán mindenki ráakadhat olyan zenekarra a listán, akiről már életében hallott, netán kedveli is. Illetve igyekeztem elhagyni a sznobizmus minden tünetét és a lista felét hazai előadókkal töltöttem fel. Azért kissé szívfájdalmam, hogy kevés zúzósabb számot tudtam beletenni, de sajnos 2012 sem a rockzene éve volt…. A lista egyáltalán nem rangsor, inkább a változatosság volt a fő szempont, illetve, hogy ez eleje-vége üssön.

A 12 kiválasztott dal:

The Hives – Wait A Minute

Kedvenc svéd punk bandánk (akik sokkal inkább hasonlítanak egy luxushajó zenekarára, mint Johnny Rotten reikarnációira) 2012-ben hozta ki Lex Hives című nagylemezét, ami egész jól sikerült. Pont mint ez a 3 perces őrület.

Muse – Panic Station

Az év koncertjét prezentálta a Muse novemberben az Arénában, ez nem kérdés. Új lemezük nem sikerült rosszul, de azért nem emiatt fogunk rájuk sokéig emlékezni. A 2nd Law-n szerepelt a londoni Olimpia hivatalos dala is, én mégis inkább ezt a funk-os, seggrázós számot választottam. Ebben sokkal több élet van, mint a lemez több másik tételében.

Ákos – Előkelő Idegen

Lehet Ákost imádni, lehet utálni. Pont mint ezt a dalt, amit először viccnek vettünk, főleg a parodisztikus videóklipje miatt is, aztán mégis minden nyári buli slágere lett (még ha nem is minden irónia nélkül). 2012 amúgy is Ákos éve volt, így muszáj a listán szerepelnie.

Green Day – Lazy Bones

Billie Joe-ék 3 kifejezetten szánalmas lemezt tettek le az asztalra, jó ha egy közepes albumra valót össze lehetett volna válogatni az új dalokból. Én, mint ősrajongó óriásit csalódtam a trilógiában de ez a dal valahogy megragadt a fülemben annak ellenére, hogy a szövege nagyjából olyan értelmes, amit egy közepes tehetségű csimpánz összerak egy szelet sajt fejében.

Lykke Li – I Follow Rivers

Itt kicsit csaltam, ez a dal 2011-ben jelent meg lemezen, de tavaly lett bombasláger. Nincs mit magyarázni, mindenki ismeri. Ha nem haragszotok nem a tuci-tuci verziót tettem a listába, hanem az original változatot.

Arctic Monkeys – R U Mine

A sheffieldi srácok a tavalyelőtti „sunny-side-up” lemez után elmentek turnézni a világ körül (persze Magyarország légterét is elkerülve), de azért arra volt idejük, hogy összedobják ezt a kőbunkó rockslágert amitől mindenkire -legalább gondoltban- rávarázsolódik a bőrdzseki meg a napszemüveg.

30Y – Papírsárkány

Még éppen megcsípve az év végét, Beck Zoliék kihozták Szentimentálé lemezüket, amiről sokat olvashattatok nálunk is. Erről most nem egy eredeti 30Y dalt választottam, hanem ezt a zseniális Bergendy feldolgozást.

Mumford and Sons – Hopeless Wanderer

Ők úgy kerültek célkeresztbe, hogy tavaly kiderült: a Livenation elhozza nekünk a zenekart Budapestre. Az európai turné apropója a bivalyerősre sikeredett új album, a Babel, melynek talán legslágeresebb dala (bár talán nem ez a legjobb jelző) ez a nóta.

Pegazusok Nem Léteznek – Kiadó

Az énekesváltáson átesett Esti Kornél dalszerző-gitárosa Lázár Domokos és párja, Ács Eszter, valamint Dodi testvére, Ágoston és Németh Robi a HS7-ből alkotják (legalábbis élőben) a Pegazusok Nem Léteznek zenekart. Első klipjük ehhez a dalhoz készült. Mi mást is mondhatnánk? A videó jó lett, a dal pedig még mindig nem ment ki a fejünkből.

The Carbonfools – Birthday

Fehér Balázsék is tavaly készítettek új lemezt, amit két teltházas A38-beli bulival ünnepeltek. Az új korong legjobb dala ez a komolytalan, tökös partyhimnusz. Ne legyen kétségünk, a nyár slágere lesz.

Keane – Soverign Light Café

A Keane egy több mint korrekt koncerttel lepett meg minket októberben, valamit egy nem kevésbé élvezetes új lemezzel májusban. A Strangeland egyértelműen legnagyobb slágere ez a tétel, szénné is pörgette az MR2.

The Vaccines – Teenage Icon

Őket sok orgánum kiáltotta ki a rockzene megmentőinek első lemezük után. Aztán hasonlóak voltak az elvárások a tavalyi második album kapcsán is. Szerintem azért ezek a feltételezések erős túlzások, sőt a Youtube-on található felvétel alapján a zenekar Szigetes koncertje kifejezetten szar volt… Ez a dal viszont amilyen egyszerű, olyan nagyszerű, sokadik hallgatás után is kirúgná rá az ember a ház oldalát.



Ennyi volt 2012, most már tényleg arccal 2013 felé, várjuk a hasonlóan remek dalokat!