Búcsú a fegyverektől – utoljára zúz a 30Y

Egy jó ideig a nemrég megjelent Szentimentálé album fogja meghatározni a pécsi 30Y koncertjeit, ezért a srácok egy utolsó komoly zúzásra invitálják a rajongókat: december 30-án az A38 hajón várnak mindenkit aki szeretne lökdösődni, leizzadni, ugrálni, hangosan énekelni, elérzékenyülni majd ismét bevadulni. Egyszóval egy klasszikus bulira lehet számítani Beck Zoliéktól annyi pikantériával, hogy most egy időre visszavonulnak a srácok a rock and rolltól.

Idei utolsó zúzós buliját tartja a 30Y december 30-án az A38 hajón. Az évzáró koncerten a zenekar igazi „ereszd el a hajam” hangulatot ígér. A rockosabb számok kedvelőinek érdemes igyekezni a jegyvásárlással, mert fél évig kell várniuk a következő alkalomra. Az együttes ugyanis 2013 első felében a legújabb, Szentimentálé című lemezzel turnézik.

30-án 30Y az A38 hajón… Bár az együttes nem a számmisztika elkötelezett híve, mégsem választhattak volna ideálisabb dátumot. A koncertre kiegészülnek két vendégművész barátjukkal, az Isten Háta Mögöttből Pálinkás Tomival és Egyedi Petivel. Rajtuk kívül fellép a bulin a Fran Palermo, a Gyík zenekar és a The Rockforce nevű együttes.
A program este 8-kor kezdődik (kapunyitás 19 órakor) és a tervek szerint hajnali 2 óráig tart. Ahogy a csapat facebook oldalán ígéri: ha kell, feltörik a Duna jegét is. A közösségi oldalon a rajongók már most kérésekkel bombázzák a 30Y tagjait azzal kapcsolatban, hogy milyen számokat szeretnének hallani. Beck Zoltán, a csapat frontembere elmondta, hogy figyelembe veszik ezeket a kívánságokat, bár a végső program mindig csak a fellépés napján áll össze, akkor beszélik meg, mit, milyen sorrendben játsszanak.
– Szilveszterkor nem szeretek fellépni, ezért már kitaláltuk egy ideje, hogy aznap nem játszunk. Számunkra annyiszor van „szilveszter” egy évben, hogy az évfordulót inkább nyugodtabban töltjük. 2010-ig hagyományosan Pécsett zártuk az évet, de ez tavaly változott. Minden év végén volt egy pesti nagy bulink is, az A38-on pedig már nagyon rég játszottunk – indokolta a helyszín- és időpontválasztást Beck Zoltán.

– A koncerten az első 5 nagylemezünkről játszunk dalokat, de elhangzik 1-2 Szentimentálé szerzemény is – tette hozzá a frontember. A jegyár elővételben 1800, a koncert napján a helyszínen 2100 forint. Az együttes idén fellép még 21-én Egerben, 22-én Dunaújvárosban, 27-én Kecskeméten és 28-án Nagykanizsán.
A következő év eleje a Szentimentálé jegyében telik a 30Y számára, a november végén megjelent albumhoz kapcsolódó turnéra indulnak. A lemezt egyébként nagyon pozitívan fogadta a közönség és a kritikusok.

2012. december 30. 20:00

A38 Hajó

30Y + Pálinkás Tomi & Egyedi Peti, Fran Palermo, Gyík zenekar, The Rockforce

Jegy elővételben 1800, ott 2100 HUF

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Egy hétvége margójára – Művészetek Völgye Pénteken újra kezdetét vette a 26. Művészetek Völgye. Idén is ellátogattunk a fesztiválra, igaz most csak egy hosszú hétvége jöhetett össze, így sajnos nem is tudtunk minden udvart alaposan szemügyre venni. Korábbi évekhez képest az udvarok összetéte...
Ül és vár, ül és hallgat – beszámoló a 30Y zenekar Szentimentá... Előre bocsátanám, nagyon nehezemre esik nem szuperlatívuszokban fogalmazni. Eddigi pályafutásom talán legnehezebb feladata szavakba önteni a tegnap estét. A tovább után olvashatjátok, ami felett legalább másfél órája ülök, és írom át újra és újra. Mé...
Kerek egy hétig olcsóbban hozzájuthatsz AlteRába bérletedhez! Már csak egy heted van hozzájutni elővételes AlteRába bérletedhez! A ProArt szavazásán a tavalyi év fesztiválja címet elnyert AlteRába 10 nap múlva, július 14-én veszi kezdetét a körmendi Rába Szabadidőcentrumban. Ne feledd, ha bérlettel érkezel a f...