Hajón karácsonyozik a Magashegyi Underground

Különleges meglepetéssel készül a Magashegyi Underground a közelgő ünnepre: december 26-án este 9 órától az A38 hajón koncerteznek. Az ajándékozás szellemében ők is „kicsomagolnak” öt új dalt, amelyek a készülő lemezükön jelennek meg. Az Álmatlanság című számhoz klipet is forgatnak, amelyet a hajón mutatnak be. Emellett az  új dalok áthangszerelésével is  készülnek a február 8-i szimfonikus nagykoncertre a Müpában.

Még nem próbálkozott azzal korábban a Magashegyi Underground, hogy a karácsonyi ünnepekkor, vagy annak közvetlen közelében adjanak koncertet, december 26-án mégis a budapesti A38 hajón lépnek fel.

Öröm lenne számomra, ha az együttesnek és a közönségnek egyaránt ajándék lenne ez az alkalom. Minden helyszínnek, időpontnak különös hatása van, úgy gondolom, megismételhetetlen hangulat várható ezen az estén is. A készülő lemezünkről is bemutatunk öt dalt. Egyelőre nem árulhatom el a címüket, mert még nincs is szegénykéknek, kivéve talán egynek, mert ebben a fázisban még csak fantázianeveken emlegetjük a dalokat addig, amíg az ötletelés során kialakul a végső nevük” – árult el egy kis belső titkot Bocskor Bíborka énekesnő.

Az azonban már biztos, hogy az Álmatlanság című dal szerepel a lemezen, és videoklip is készül hozzá. Extra meglepetésként az A38 közönsége ezt egy kivetítőn láthatja a fellépés előtt.

Az új albumon a csapat a nevéhez igazodva a magasságokat és a mélységeket próbálja még élesebbé tenni. Az megszokottnál elektronikusabb hangzást várhatnak a rajongók. – Eddig a két pólus közötti tág világot szerettük volna megfogalmazni, most pedig a két ellentétes pólust akarnánk szorosan egymáshoz vonzani, ami nehéz, mert taszítják egymást – tette hozzá az énekesnő.

A zenekar december 26. után nem lép fel a fővárosban, egészen a február 8-i Müpa koncertig.A jegyek már kaphatók a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében rendezendő, szimfonikus nagykoncertre. Akárcsak az előző müpás előadáson, fellép velük a Talamba Ütőegyüttes, a Harmónia Garden Orchestra és a Discantus Énekegyüttes. A mostani koncert azért is rendhagyó lesz, mert olyan dalokkal is bővül a repertoár, amelyek a Magashegyi Underground új albumán szerepelnek. Ezeknek addigra elkészítik a szimfonikus átiratát.

Részleteket az A38 honlapján találtok, az esemény oldalán!

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Egy hétvége margójára – Művészetek Völgye Pénteken újra kezdetét vette a 26. Művészetek Völgye. Idén is ellátogattunk a fesztiválra, igaz most csak egy hosszú hétvége jöhetett össze, így sajnos nem is tudtunk minden udvart alaposan szemügyre venni. Korábbi évekhez képest az udvarok összetéte...
Szimfonikus és Beckes Magashegyi Undergrounddal nyit az Akvárium Különleges produkcióval készül az Erzsébet tér nyitóeseményére a Magashegyi Underground: nagy sikerű szimfonikus koncertsorozatuk "ráadását" láthatja a közönség az Akvárium klub nagytermében, új dalokkal, valamint Beck Zoli (30Y) közreműködésével. A...
Vendégekkel és új dalokkal készül a MÜPÁ-ra a Magashegyi Underground... Tavaszra várható új nagylemeze dalait február 8-án rendhagyó köntösben a Művészetek Palotájában mutatja meg a közönségnek a Magashegyi Underground.  A zenekar ismét szimfonikusokkal, ütősökkel és egy kórussal áll színpadra, a vendégművészek pedig Záv...