100 éves időutazás az Arénában – beszámoló Ákos lemezbemutató koncertjéről

Sikeres fesztiválturné, giga Sziget koncert, az utóbbi időszak legizgalmasabb sorlemeze, régi/új szinti popos hangzás… Nem is érdemes tovább sorolni, minden előzmény adott volt ahhoz, hogy újabb piros betűs bejegyzés kerüljön minden Ákos rajongó naptárába. December 15-én az ország legnagyobb fedett koncerthelyszínén nagyjából két óra leforgása alatt eljutottunk 1984-től egészen 2084-ig. Hajtás után beszámolunk az időutazás részleteiről!

Sikeres fesztiválturné, giga Sziget koncert, az utóbbi időszak legizgalmasabb sorlemeze, régi/új szinti popos hangzás… Nem is érdemes tovább sorolni, minden előzmény adott volt ahhoz, hogy újabb piros betűs bejegyzés kerüljön minden Ákos rajongó naptárába. December 15-én az ország legnagyobb fedett koncerthelyszínén nagyjából két óra leforgása alatt eljutottunk 1984-től egészen 2084-ig. Hajtás után beszámolunk az időutazás részleteiről!

Természetesen a jegyek már elővételben elkeltek és az arénához érve az ember szemtanúja lehetett egy már-már kihalt mesterség újjászületésének, a jegyüzérkedésnek. A szakadó eső ellenére fél hétkor már hosszú sorok kígyóztak a bejáratoknál, a legjobb helyek reményében, a cikkíróban régi dupla Bonanza koncertek emlékét idézve. De sem aggodalomra, sem nosztalgiára nincs ok, a sor gyorsan halad, a műsor pedig igazán frissnek és modernnek ígérkezett. Beérve az arénába megfigyelhető volt, hogy szombat este nem a csukát fényezték ki a fiatalok, hanem inkább néhányan elővették a régi, sokat látott eredeti(!) Bonanza pólókat, kiegészítőket.

Negyed kilencre gyakorlatilag megteltek az ülőhelyek is, majd a 2084 látványos intro-jával elindult a koncert. Egymást váltották az új (Veled utazom, Vén tinédzserek, Megsebezve), a régi (Ismerj fel, Minden most kezdődik el) és a Bonanza dalok (Kezemet nyújtom).

Az első daltól kezdve az volt az ember érzése, hogy itt egy nagyon profi, ezerszer elpróbált, szögmérővel kimért előadásról van szó (nyilván,mi másról?), és ez a koncert elején kicsit vissza is fogta a hangulatot. Aztán megérkezett az új jolly joker, a Tipikus sztereó és egy szempillantás alatt eltűnt az addigi visszafogottság, tartalékolás. Ezt a hangulatot tovább fokozta a felismerhetetlenségig áthangszerelt (hála istennek!) Fénybe nézz, amely alá olyan dobalapot tettek a fiúk, hogy csak, na.

A Keresem az utam lágyabb dallamaira jelezte először a 12 ezres énekkar, hogy bármikor szívesen besegít, ha arról van szó. A folytatásban az artisták alatt olyan konfetti eső hullott, hogy a Coldplay is megirigyelte volna a Lovers in Japan alá. A folytatásban is egymást váltották a lassabb és dinamikusabb dalok, a Tengermoraj és a Lepkegyűjtő lágy ringatása alatt rápihenhettünk a Hello zakatolós verziójára, az Új törvény erejére, majd az Utolsó hangos dal (halljátok maják?) ugráltatta meg a fáradhatatlan publikumot.

És hát mondom én, hogy fel van ez építve, ki van ez mérve, mert olyan záró blokk következett, mint ami abban a bizonyos nagy könyvben írva vagyon a finálé címszó alatt. Ákos színpadról le, bomber dzseki felvesz, időgép 80-as évekre állítva, utazás indul.

Mindenki táncol, Ölelj meg újra (a kimaradhatatlan búzamezős karlengetéssel), Jóslat

Majd a Jel dallamaira felrobban az aréna, a Depeche Mode Photographic-ja pedig megadja a végső lökést a mellettem álló szigorú, 30-on túli srácnak is, aki eddig max egy-egy fejbillentéssel fejezte, ki ha már nagyon magával ragadta a ritmus, hogy mese nincs, gyeplő a lovak közé, kiütéssel nyer a nosztalgia, teli torokból üvölti a refrént Ákossal. Mert hát robotok vagyunk (Kraftwerk- We are robots), akiknek ezen a ponton ezt írja a program. Az 1984 tovább utaztat minket, ahogy a Régi jövő is, amely már első hallásra olyan volt mintha egy régi kiadatlan bonanza dalt talált volna Ákos a sublót mélyén.

A Valami véget ért újra bizonyítja, hogy az egyik legszebb hazai lassú dal, most pedig Bözsöny Ferenc közreműködésével kapott egy új, különleges ízt. Az Elmondatottal egy újabb csúcspont, majd az elmaradhatatlan Adjon istennel  zárul a több mint 2 órás program.

 

Körbenézve mindenhol fáradt, de boldog arcot látni, a két 70 körüli néni is lassan indul, akik az egész koncertet végigtapsolták, énekelték az ülőhelyükön, ahogy az a 4 év körüli kisfiú is, aki az apukája nyakában a kiemelt állóhelyi részen ugrálta végig (apukának külön respect!)  a koncertet, pacsizva minden keresztülhaladóval.

Jó volt látni, na.

 

Ákos újra bebizonyította, hogy a hazai pop színtéren ő az egyetlen, aki ilyen technikát tud felvonultatni, és egy ekkora színpadot egyedül be tud tölteni. És lehet fanyalogni, hogy ez már olyan profi, kiszámítható, hogy már-már unalmas. De újra és újra be kell, hogy lássuk, a minőségben van a legkevesebb kockázat. És néha olyan, de olyan jó biztosra menni.

 

Szöveg és fotók: Toma

További képeket Facebook oldalunkon találtok, ebben a galériában!

Facebook a Fesztblogon! Ja nem, Fesztblog a Facebookon! Lehet minket kedvelni, megosztani, hozzánk szólni és olvasni fesztiválokról, koncertekről, programokról!

 

  • tila

    Bármelyik nemzetközi produkcióra rávert az Ákos koncertje.