Újraszületésnap

Ilyen széles és őszinte vigyorral biztiboy még nem üdvözölt! De ezen az estén nem csak ő volt boldog, hanem az egész Gödör csapat. Csak az éjszaka választotta el őket a klub újranyitásának hivatalos napjától, de ez az este még az övék volt, és a meghívott barátoké, sajtósoké. Egy este magukban, hogy aztán a következő napon már minden megint a közönségről szóljon.

Az új Gödör nincs gödörben és elsőre furcsa a hely, kissé modern – na nem mintha a régin nem lett volna az -, kicsit idegen. Aztán ez az érzés az ötödik percben elmúlik, talán Ákosnak (Filep Ákos a Gödör igazgatója és a hely tervezője) mégis igaza volt, mikor azt mondta kollégáinak, hogy van ebben a helyben lehetőség. Mert egyszer csak azt veszi észre az ember, hogy már nem idegen a környezetben. Pedig csütörtökön nem volt semmi faxni. Falak nagyrészt szürkék, lábunk alatt beton, lépten, nyomon még építkezés, folyamatos munka. A szokásos új klub fíling, meg valami, valami más is.
Talán a csapat. Talán a Gödör csapat a titok nyitja. A boldogság, ami árad róluk, talán ez a boldogság tölti el a teret.  A biztonságiak széles mosolya, a pult mögöttiek őszinte öröme, ez nem megszokott. Itt senki nem csak dolgozik, hanem a szívét is beleadja.
Persze az is lehet, hogy mindezt csak én képzelem – azért nem valószínű -, az elfogyasztott ‘jó, hogy itt vagy’ pálinkák hatására.

Ha már ott voltak, akkor felléptek a barátok, többek közt Bródy, Yengibarjan és Bárdos Deák Ági is.

A megnyílt rész kicsit kisebbnek tűnik a régi helynél, a jelenlegi befogadóképessége 600 fő. Nem kétséges, hogy a két hivatalos nyitó napon teltház lesz, hogy aztán elinduljanak a szokott Gödör hétköznapok. A klubot könnyű lesz megszeretni, de ahhoz komoly munka és némi szerencse is kell, hogy a környezete is megteljen élettel. Mi mindenesetre drukkolunk, hogy minden simán menjen és megteremtődjön az a kapcsolat a lakókkal, ami a klub zavartalan  működéséhez kell.

9 hónap alatt született meg az új Gödör klub, kívánunk neki hosszú, boldog életet!

Képek itt.

 

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

falshang sokan voltunk szombaton este a gödörben. nagyon sokan, nagyon jól, csak a távozáskor a ruhatár előtt kedvetlenedett el a tömeg, de erről majd később. jegyek - természetesen, elvégre quimby koncertről van szó - jó előre elfogytak. mi a tejbüféből, a ...
Indulj el egy úton, engedem hadd menjen – Eminem és Chris Isaac tili... Lassan külön érdekvédelmi szervezete lesz a felfüggesztésüket vagy oszlódásukat bejelentett, - aztán mégis összeállnak pár koncertre, de új számot nem írnak, na jó, de csak egyet- vagy kettőt, max. egy kislemeznyit - zenekaroknak. Ennek a klubnak leh...
menj, hallgass, segíts Berezvai Marcell a Kalef együttes gitárosa- dalszerzője daganatos betegséggel küzd, aminek a kezelése nagy költségekkel jár. Ezen költségek összegyűjtésében szeretnének segíteni Zenészeink és a Gödör Klub, ezért január 28-án egy jótékonysági esten l...