Soundkitchen Istálló – 3-as számú versenyző: Norbert Kristóf

Soundkitchen-ös barátaink (tudjátok, akik voltak olyan jók, és elhozták Budapestre többek között a dEUSt, a Lambet, a Warpaintet vagy éppen a Japandroidsot) nemrég újabb vaskos fába vágták a fejszéjüket: külhoni bandákon kívül igyekeznek tehetséges magyar zenekarok hóna alá is nyúlni, és folyamatos fellépési lehetőséget biztosítani számukra. Ezen a héten Norbert Kristófot mutatjuk be az Istállóból, illetve igyekszünk a szervezőcsapat segítségével kicsit jobban beleásni magunkat az istálló-vezetés rejtelmeibe! Interjú következik!

Fesztblog: Miért kezdtetek el magyar együttesekkel foglalkozni?

Soundkitchen: Először azok a zenekarok kerestek meg minket, akikkel már dolgoztunk együtt. Az Istálló ötlete ez után merült fel, és egy felhívás után nagyon sok zenekar jelentkezett. Úgy látjuk, elég nagy problémát okoz az előadóknak a mindennapos, gyakorlati koncertszervezés és sajtózás. Ebben próbálunk segíteni nekik.

Fesztblog: Milyen szempontok szerint válogattok?

Soundkitchen: Az alapján válogatunk, hogy nekünk, kinek a zenéje tetszik. Más szempont nincs. És természetesen sok olyan zenekar jelentkezett, akik a maguk műfajában nagyon jók, de a Soundkitchen zenéivel nehezen összeegyeztethetőek.

Fesztblog: Ki volt az első kiválasztott?

Soundkitchen: Norbert Kristof, a Wattican Punk Ballet és a Volkova Sisters. Volkováéknak és a WPB-nek eleve tartoztunk, mert mindkét zenekar nagyon jó koncertet nyomott a Lamb és a dEUS előtt. Norbi meg az új kedvencünk, akinek a zenéje talán a legközelebb áll a Soundkitchen szellemiségéhez.

Fesztblog: Miért jó egy bandának, ha csatlakozik az istállóhoz? Mit kínáltok nekik?

Soundkitchen: Szeretnénk kihasználni, hogy egyre több sajtókapcsolatunk van, és hogy egyre több helyszínen szívesen fogadják a koncertjeinket. Ezen kívül az Istálló tagjai természetesen elsőbbséget élveznek a külföldi zenekaraink előtti koncertezésben. Úgy érezzük, hogy az általunk kiválasztott bandáknak csak egy kis lökés kellene ahhoz, hogy igazán befuthassanak. Ami nagyon jó érzés, hogy a zenekarok egymásnak ajánlanak minket, ezért is lenne az az elképzelés, hogy mindenki dobja be a közösbe, amije van. Ha valakinek van egy jó sajtókapcsolata, akkor azt tudná használni a többi zenekar is, ha valaki tud olcsón plakátot nyomtatni, akkor azt tudjuk használni másik koncerthez is.


Fesztblog: Mekkorára tervezitek az istálló méretét?

Soundkitchen: Nem tudjuk. Már most nagyobb, mint, amire számítottunk. És már most vannak köztük olyanok, akikről álmodni sem mertük volna, hogy egyszer együtt dolgozhatunk.

Fesztblog: Belföldön és külföldön egyaránt futtatjátok a ’lovakat’?

Soundkitchen: Megpróbálnánk a külföldet is. Mivel nekünk az alapprofilunk a külföldi bandák Budapestre hívása, így elég sok külföldi ügynökkel kapcsolatban vagyunk. Építgetni kell még a dolgot, de nem elképzelhetetlen a külföldi koncertszervezés (vannak néhányan, akik már eleve külföldre kacsintgatnak). De azért most elsősorban Magyarországra koncentrálunk. Budapesten most három helyszínen van állandó klubbunk: Gozsdu Manó Klub, Mappa, Toldi.

Fesztblog: Több netes rádióban is adtok műsort. Lesznek az istállóra specializált műsorok?

Soundkitchen: Igen, a Nestonnal tárgyalunk erről. Nagyon szeretnénk bemutatni a zenekarokat, mert komolyan büszkék vagyunk rájuk. És a cél az pont az lenne, hogy minél többen megismerjék őket.

Fesztblog: Ezen a héten Norbert Kristofot szeretnénk egy kicsit jobban bemutatni az olvasóknak. Adódik a kérdés: honnan az ismeretség?

Soundkitchen: Mindig is hiányoltuk az akusztikus szcénát Magyarországon, Hó Marci és Kristóf Norbert ezt az űrt tölti be végre. Egy ideje már rajongunk Norbi zenéjéért, de az ismertség akkor kezdődött, amikor kiderült, hogy mindketten óriás Warpaint rajongók vagyunk. Norbi bekerült a Warpaint előtt fellépő zenekarok közé, aztán pedig elkezdtünk arról beszélni, hogy segítenénk neki a többi dologban is.

Fesztblog: Őt miért választottátok?

Soundkitchen: Pontosan az olyan zenék mögé szeretnénk állni, amit Norbi is képvisel. Szép, fájdalmas, csöndes, és máshogy mászik az arcodba, mint az átlagos magyar zenék.

Fesztblog: Ő miért választott benneteket?

Soundkitchen: Biztos azt gondolta, hogy aki a Warpaint-et szereti, az rossz ember nem lehet. Komolyra fordítva a szót néhány menedzsment fiaskó után köztünk most úgy tűnik kölcsönös a bizalom.

Fesztblog: Ha egy mondattal kell meghatározni, akkor szerintetek miért érdemes Norbert Kristofra figyelni?

Soundkitchen: Szerintünk Norbi az, aki ma olyan gyönyörűséges dalokat ír, mint senki az országban, ráadásul egyre inkább a zenekaros felállását építgeti, amit mi is sokkal jobban támogatunk. Szeretjük a szólót is, de azt gondoljuk, hogy az igazán nagy dobás a zenekar lesz. Csak meg kell hallgatni az MR2 Akusztikot: http://youtu.be/6m0g8mgyWd0

No és, hogy ne csak kerülgessük a forró kását: ki is pontosan az a Norbert Kristof?

Kristóf Norbert (vagy fordítva, angolosan Norbert Kristof) 1980-as születésűhazai dalszerző-gitáros-énekes. A Miskolcon született, de Budapesten élő dalnok zenei ízlését a kilencvenes évek alterock-kínálata, közelebbről a Smashing Pumpkins, a Nirvana, a Cure, a Sonic Youth és a Radiohead alakította, de hatottak rá olyan emblematikus dalszerzők is, mint Elliott Smith, Damien Rice vagy a Bright Eyes. E hatásokból, saját szűrőjén keresztül alakította ki a rá jellemző, karakteres “kristófnorbis” álomszerű-melankólikus világot. Első zenei anyagát 2004-ben jelentette meg Bunny Demo címmel, azóta további, többnyire a netről letölthető dalpakkokat is kiadott, és külföldön is koncertezett. 2012-ben egy afféle összegző válogatást is készített American Mercury címmel, amihez egy úgynevezett “Zine” is tartozik, egy fénymásolt, képekből és dalszövegekből álló kicsi újságocska, amiben található egy letöltő kód a hozzá tartozó 8 dalhoz.

Remélhetőleg nem kell jobban felcsigáznunk senki érdeklődését, így nincs más hátra, mint megmondanunk mikor és hol csíphetitek el mai főszereplőnket! Erre legközelebb október 11-én, csütörtökön 21 órakor lesz lehetőség a Mappa klubban. Minden további információt megtaláltok errefelé.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Zola Jesus az A38 Állóhajón Soundkitchen - mondd neked valamit ez a név? Ha voltál már általuk szervezett koncerten, akkor biztos megjegyezted egy életre, ha nem voltál, akkor tán hallottad a sustorgást a városban, hogy van egy csapat, akik aktuális, minőségi zenét játszó formá...
A Soundkitchen és a Skandináv Ház bemutatja: Agent Fresco Live Június 10-én az Akvárium Klubba látogat az izlandi rock legaktuálisabb bandája, az Agent Fresco.  Előzenekar a magyar Haelo. Persze ez a két bevezető mondat tök felesleges, mint a bejegyzés további része is, hiszen a lényeg már a címből kiderült: ez ...
Music is my blanket – Interjú a Soundkitchen csapatával Az elmúlt időszakban mint egy kiadós eső után a gomba, úgy nőtt ki a földből egy végtelenül szimpatikus koncertszervező csapat, akikkel már többször találkozhattatok a Fesztblogon is. (Például legutóbb "rádióműsorunk" kapcsán). Ők a Soundkitchen, pon...