Soundkitchen Istálló – 1-es számú versenyző: Karmapolis

Soundkitchen-ös barátaink (tudjátok, akik voltak olyan jók, és elhozták Budapestre többek között a dEUSt, a Lambet, a Warpaintet vagy éppen a Japandroidsot) nemrég újabb vaskos fába vágták a fejszéjüket: külhoni bandákon kívül igyekeznek tehetséges magyar zenekarok hóna alá is nyúlni, és folyamatos fellépési lehetőséget biztosítani számukra. Ezt mi a Fesztblognál olyan szimpatikus húzásnak tartjuk, hogy minden héten bemutatunk egy-egy tagot a Soundkitchen Istállóból (így hívják a hozzájuk tartozó, egyre bővülő brigádot). Első versenyzőnk a Karmapolis zenekar!

A banda rövid bemutatkozása a következőképp hangzik: „A zenekar 2010-ben alakult, olyan zenészekből, akik korábban különféle zenekarokban már együtt zenéltek, de valami másra, újra vágytak, és ezt együtt akarták összehozni. Stílusunkat powerpop-nak, vagy hardpop-nak nevezzük; amelyben gitárok és szintetizátorok nem vesznek össze, nem állnak szemben egymással, sőt…. ez végülis popzene, mivel a dalok hossza 4 perc alatt marad, verzék, refrének vannak bennük, és nem utolsó sorban a dallamok igen fontos szerepet kapnak.”

És hogyan is kell elképzelni ezt a powerpop-hardpop dolgot? Nos, a Karmapolis saját bevallása szerint többek között olyan zenekarok gyakoroltak rájuk hatást, mint a Radiohead (akiktől a nevet is kölcsönözték, ugyebár), Björk, U2, RHCP, Mars Volta, Depeche Mode, Muse, QOTSA, Led Zeppelin vagy éppen a Rolling Stones.


Bárki közelebbi kapcsolatba kerülhet a zenekar dalaival Facebook oldalukon. Sőt! Olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy éppen most jelentkezett új lemezzel a Karmapolis. Az album a To The Happy Few címet kapta, és jómagam is meghallgattam jó párszor, mielőtt billentyűzetet ragadtam. Annyit mindenképp kijelenthetünk, hogy izgalmas zenét játszik a banda. Az említett zenekarok közül nekem leginkább a Depeche Mode hatás ütötte meg a fülemet, néha már-már eltűnődtem, hogy vajon Dave Gahan és Martin Gore alakított-e kedvtelésből egy hobbyzenekart fővárosunkban. De nem, a Karmapolis nem Depeche Mode tribute zenekar, hanem egyszerűen egy nyugati (főleg brit, persze) popzenéből merítő, abszolút aktuális brigád, jó pár remek kis, táncolható dallal.

A zenekar (név szerint: Kenyeres András, Szipszer Szabolcs, Lipi Gábor, Markó János, Salamon Eszter) új anyagát szeptember 28-án prezentálja a Gozsdu Manó klubban. Érdemes időben érkezni, ugyanis az első 30 látogató kap egy példányt az új albumból (kezdés 21:00). A beugró egy ezres, aminek a fele lefogyasztható! Minden további infó errefelé.

Karmapolis Facebook oldal

Soundkitchen Istálló