Hogyan spórolj fesztiválokon?

Így a fesztiválszezon végeztével nekünk is kétszer meg kell gondolnunk, hány buli fér még bele a büdzsénkbe. Ez nem újdonság, minden évben eljutunk erre a holtpontra, sőt, minden utazás előtt feltesszük a költői kérdést egymásnak: mennyi gempát vigyek magammal?Mai tanulmányunkban arra keressük a választ, hogy mennyi pénzből lehet kihozni egy fesztivált, legalsóbb hangon.  A hajtás után talán eddigi leghasznosabb cikkünket olvashatjátok, és bizony elrejtettünk egy olyan trükköt is bejegyzésben, ami bizonyára sokatok számára lesz óriási segítség a jövőben!

Természetesen kivettük a kalapból a Sziget-Volt-Sound triót, mert sajnos az 580 forintos csapolt sörön csak nevetni tudunk (igazából zokogni, hosszú perceken keresztül). Azonban a középkategóriás vidéki fesztiválok (SZIN, Hegyalja, FEZEN,PAFE,FISHING, stb.) esetében érdemes elgondolkodni azon, hogy egészen pontosan mennyi pénzt is emészt fel egy 4 napos dajdajozás. Figyelem, nem zsebben turkálás következik, sokkal inkább néhány hasznos tipp, amellyel megszorult anyagi helyzetünkben is eljuthatunk kedvenc fesztiválunkra, ahol aztán hirtelen már nem számít a pénz, mert mindenki jó barát lesz, és egy lyukas garas nélkül is remekül érezhetjük magunkat!

Első lépésként természetesen valahogy belépőhöz kell jutnunk, anélkül igen nehéz élvezni a zenei fesztiválokat (a punkoknak ez természetesen mindig sikerül, de feltételezem, hogy a Kedves Olvasó nem azért utazik sok száz kilométert, hogy kannás borral üsse magát a kerítést szerencsétlenebb oldalán). Érdemes a lehető legkorábban beszerezni bérletünket, bár természetesen nem könnyű már márciusban eldöntenünk, hogy mit fogunk csinálni a nyár közepén. Mégis ha sikerül elcsípnünk az elővételes időszakot, úgy akár 10 ropit is spórolhatunk, és kb. 14.000 forintért vehetünk bérletet (persze ez az átlag, hol több, hol kevesebb). Ezen felül érdemes játszani minden létező fórumon az adott fesztivál jegyeiért, és ha esetleg összejön (mentünk mi már úgy kocsival a PaFéra, hogy az autó minden utasa nyert valahol egy-egy bérletet) akkor még nyugodtan eladhatjuk a bérletünket, akár drágábban is, mint amennyiért vettük.

A másik fájdalmas, és szükséges rossz az utazás költsége. Mi, mint diákok, általában a vonatot használjuk, illetve néha autót. Utazás téren érdemes az adott fesztivál honlapját, Facebook oldalát nézegetni, nagyon sokan keresnek maguk mellé útitársat, természetesen benzinpénz fejében. Ezen kívül érdemes figyelmi a különböző kedvezményeket, amelyek a MÁV szokott kínálni a bulizni indulók számára. Bátrabbak megpróbálkozhatnak a stoppolással, azzal csak az a baj, hogy a fiúkat nehezen veszik fel, a lányokat meg nehezen engedik kiszállni… Vonatjegyek és benzinpénzek esetében lehetetlen átlagot tippelni, de hogy mindenképp kijöjjön valami összeg a cikk végére, maradjunk nagyjából 4000 forintnál menettérti út esetében!

Ha ezt a két dolgot kicsengettük, akkor gyakorlatilag ott állhatunk a fesztivál bejáratában, és semmi sem tart vissza minket attól, hogy széjjelbulizzuk magunkat 4 napig. Azonban igen hamar felmerül a kérdés: mit egyek, igyak? Nos, Kedves Olvasó, egy dolgot most jól jegyezz meg: ha spórolni akarsz a fesztiválon, két dolgot felejts el: az evést és a rövidezést. A benti kaja általában pofátlanul drága, és gyakran ehetetlenül szar. Persze lehet belefutni jobb ajánlatokba, utolsó napokban érdemes alkudni (nekünk már többször bejött), illetve ha kellőképp igénytelen vagy, ehetsz maradékot. Ezt azért nem ajánljuk. Hogy mégse fordulj fel egyhamar, marad a szokásos fesztivál menü: zsemle, camping sajt, párizsi, ásványvíz a közeli ABC-ből. Ezen kajákat be lehet vinni általában a fesztiválok területére, így a sátrunkban rájárhatunk teljesen nyugodtan. Én is nagyon jól tudom, hogy már a második nap gyilkolni tudna az ember valami főtt kaja, helyett, de ahogy mondani szokás, a szükség nagy úr.

Már csak az a kérdés, hogy mitől fogunk fejre állni ? Nos, a különböző tudatmódosítókat nem ajánlanám, egyrészről, mert anyukád se örülne, ha ilyen dolgokat tömnél magadba, másrészről baromi drágák (ja, és illegálisak persze). Sajnos a sört mindenképp kénytelen az ember bent megvenni, ha nem akar minden koncertről lemaradni amiatt, mert a helyi Tescóban 40 méteres sor áll, mert egy részeg belehányt a futószalagba. Azért említem a malátaszörpöt, mert általában ez a legolcsóbb szesz a fesztiválokon. Érdemes figyelni, hogy mennyivel drágább a dobozos sör, általában pár 10 forint az eltérés, ilyenkor érdemes inkább erre szavazni, sokkal jobb íze van, és több alkohol is szorul bele (illetve nehezebb kiönteni). Egy szó, mint száz, mindenki maga tudja, mennyi sört kell ahhoz fogyasztania, hogy fesztivállapotba kerüljön (nekünk egy este, tehát mondjuk délután 5-től reggel 3-ig legalább 10 sör, ami mondjuk a Szigeten megvéve majdnem 6000 forint !!!), de érdemes a jó koncerteken inkább a zenére koncentrálni, és a késő esti bulizásra tartogatni májunkat és drága forintjainkat.

Ez a helyzet…

És akkor most következzen egy olyan trükk, amelyet eme sorok írója hosszú évek alatt fejlesztett a tökélyre, és most a világtörténelemben először megoszt a nagyérdeművel: hogyan csempésszünk be töményeket a fesztiválra! Természetesen vannak trükkök ezen kívül is, amelyek hol jobban, hol kevésbé működnek. Van, aki előre elássa a cuccot, van, aki a belső combjához celluxozza, a lányok gyakran teszik a mellük közé, megint mások eldugják a táskájuk rejtett zsebébe. Ez mind jó ötlet, de azért az üvegpalackot igen könnyű megtalálni. Erre találtuk mi ki, hogy a piát beöntjük Sió Prémiumos „tömlőkbe”. Tudjátok, ez az a gyümilé, ami nem dobozban vagy üvegben van, hanem egy ilyen műanyag zsákban. Nos, ebbe beletöltjük az adott italt, amitől ugyebár nehezen kitapintható lesz, hiszen olyan a fogása, mint egy párnának, vagy egy összetekert pólónak. Ezt elrejthetjük a táskánk aljára, a hálózsákunkba, vagy bárhova. Mi a 2 másodperces sátrak tokját javasoljuk, azt tuti, hogy egyik kopasz sem fogja kivetetni velünk. Ha zsebre dugott kézzel megyünk be, akkor érdemes két feszülős boxert felvenni, és bizony „bekukizni” a cuccot (lányoknak jöhet a jól ismert „cici közé”-trükk). Higgyétek el, kevésbé sem megalázó, mint rövid nélkül lehúzni egy estét, míg a pénzes haverok szlopálják mellettünk 900 forintért a bent vett páleszt.

De mivel bent nincs sok lehetőség hűtésre, nem mindegy, milyen italt viszünk be. Az Unicum legendásan undorító testmelegen, ez igaz az összes likőrre. Mi általában a ginre szavazunk, ami mellé viszünk be tonikot (ugye alkmenteset 1,5 literig általában legális bevinni), és a legjobb fej pultos lánytól lejmolunk jeget. Voilá, kész is gin tonik, és egy petákot sem költöttünk bent.

Nos ezek a legfőbb dolgok, amire érdemes odafigyelni, ha meg vagytok szorulva. Ezen kívül érdemes nyitott szemmel járni, például eldobott visszaváltható rePohatakból egész szép pénzt össze lehet gyűjteni, a talált MetaPay kártyákról nem is beszélve. Továbbá mondanom se kell, hogy leégve mindig nézzétek mennyi pénzetek van, mennyi jut egy napra, és nagy ívben kerüljétek el a merch pultot.

Nagyjából ennyi jutott eszembe, nézzük hát a végösszeget!

Jegy: kb. 14.000 HUF

Utazás: kb. 4000 HUF

Kaja: egy fapados, zsömis reggelit ki lehet hozni 350 forintból, amiből persze tehetünk el estére (kérdés mennyire rohad meg minden a sátorban), szóval 4*350= 1400 HUF

Ital: a már említett trükközéssel bevihetünk mondjuk egy üveg páleszt, amiből már 2000 forintért kapsz olyat, amitől nem fordulsz fel az első korty után, mint a borz. Azért ízorgiát ne várj, max másnap fincsi fejfájást. A sör ára fesztiválonként változik, de mondjuk középkategóriában számoljuk 400 forinttal, egy napra adjunk magunknak 5 dobozzal, ez 4 nap alatt bizony 8000 forint (és még napközben ütheted magad valami olcsóbbal a fesztiválon kívül, ha van ilyen igényed).

A végösszeg így is 30 ropi, viszont ha úgy veszed, hogy így ezért fogyasztottál bent is, ettél azért valamit, és sörrel is el voltál látva, akkor nem vészes a helyzet. Persze ki lehet hozni sokkal olcsóbban is a dolgot (bliccelés a vonaton, maradékzabálás-fúj!, tarhálás, és hasonlók), de így azért bőven a kulturált szinten belül maradhatsz.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Hidd el, megleszel nélküle… Sebtapaszt, testápolót, hasonló haszontalanságokat, plüss-, és főleg valódi állatot ne hozzon senki. /kaptárlakó/ Ne hozd ki a szüleidet, üvegtárgyat, ütő- és vágóeszközt, esernyőt, bármely mások testi épségét veszélyeztető és ún. a közbiztonságra k...
A kód neve: muskátli A tavalyi sikeres akció után a fesztblogos csapatként szerveződött Flower-Power csütörtökön éjjel újra lecsapott. Kicsit kisebb létszámban és a város egyetlen pontján, de töretlen lelkesedéssel. Azt pedig megint megállapíthatjuk, hogy egy ilyen megmo...
Mert vannak hétköznapok is: fesztivál utáni tisztitókúra Mivel idén nyáron is egymást érik a fesztiválok, és a hardcore feszt-arcok minimum hármat látogatnak meg egy idény alatt, nem árt tudni, hogyan tisztuljunk át egyikről a másikra. És itt most nem csak a ruhákra gondolok, mert azt kimosod mosógépben, h...