10 alapszabály fesztiválokon a túlélésért!

Első fesztiválozók és rutinos rókák is találhatnak hasznos tippeket összeállításunkban, ahol a legalapvetőbb szabályokat ismertetjük Veletek. Néhány apróság, melyre ha odafigyeltek, biztos, hogy életetek meghatározó élménye lesz egy átbulizott hét a haverokkal. A lista természetesen még hosszan folytatható, számítunk is hozzászólásaitokra és kiegészítéseitekre. Jöjjön hát az a 10 dolog, amely segítségével sokkal élvezetesebbé tehetjük a fesztiválozó életformát!

1, Okosan, mértékkel, nem a májad fogja bánni (legjobban)!

Kivéve persze, ha alkoholmérgezést kapsz. A lényeg, hogy alapszabály a fesztiválokon, hogy nem érdemes már első nap kiütni magad (teljesen), illetve az sem teljesen megoldható, hogy 5 napig folyamatosan részegen pörögsz és minden nap hajnali 6-kor ájulsz be a sátradba. Természetesen vannak, akik erre verik a mellüket, de a nagy részük kamuzik, a másik felük pedig olyan kemény, hogy nem vitatkoznánk velük. Az emberi szervezet nem gép, így érdemes energiáidat és alkoholfogyasztásodat is elosztani a 4-5 napra. Mi a következő technikát ajánljuk: azokon a napokon, amikor a téged legjobban érdeklő előadók lépnek fel, érdemes mértékletesebbnek lenni, így még emlékezni is fogsz az adott banda koncertjére, akik miatt az egész fesztiválra leutaztál. Általában mindig van egy „gyengébb nap”, amelyen hosszabbak és gyakoribbak az üresjáratok. Ilyenkor ajánlatos jobban elengedni magad, így azt sem bánod, ha filmszakadással ér véget a buli. Természetesen az utolsó nap pedig érdemes a jól ismert kínai közmondást követni: ami a csövön kifééééér!

Például ezért is érdemes odafigyelni!

2, Szégyen a szállás, de hasznos!

Egészen a tavalyi Hegyaljáig én is úgy voltam vele, hogy fiatalon még ne akarjon az ember kádban fürdeni egy fesztiválon, meg sonkástojást reggelizni frissen csavart narancslével a teraszon napozva. Idáig azért nem jutottunk el, de mindenestre megtapasztaltuk annak az előnyeit, ha nem a sátorban nyomorog az ember. Egyrészről nem üvöltenek fel reggel fél 8-kor a szomszédban lakó punkok, másrészről nem érzed úgy, hogy az ördög valagában ébredtél (értsd: nincs 50 fok). Arról nem beszélve, hogy tárolhatod a kajádat hűtőben így nem kell választanod aközött, hogy tegnap esti gyrost reggelizel 1500-ért vagy gyalogolsz fél órát egy 400 forintos májkrémért. Illetve, az sem elhanyagolható szempont, hogy ebben az esetben nem kell sátrat és tartozékokat cipelned. Szó, ami szó, a szállás dolog diákpénztárcával nem sok fesztiválon megoldható (Szigeten pestieknek felesleges, Soundon,VOLT-on esélytelen). Azonban ha tudsz találni elfogadható áron egy koleszt max. 15 perc sétára a fesztiváltól, mindenképpen érdemes áldozni arra, hogy ki tud pihenni magad normálisan.

3, Keleti kényelem, nyugati nyugalom (fapados verzió)

Nem győzzük hangsúlyozni, mennyire fontos a pihenés és a kényelem egy fesztiválon. Ugye erre a mondatra nem számítottál? Természetesen nem pihizni és lábat lógatni megy az ember egy fesztiválra, hanem szétcsapni magát, őrjöngeni, impulzusokkal feltöltődni, kitombolni a hétköznapokat. Viszont ehhez energia kell, amivel akkor lehet feltöltődni, mikor nincsenek programok. Tehát hajnaltól másnap délig kábé. Éppen ezért mi mindig igyekszünk matracot vinni polifoam helyett (ismételtem jelzem: tudom, hogy menő zsebre dugott kézzel lemenni egy 4 napos fesztiválra, de ha van lehetőség, felesleges a mazochizmus), így is valamelyest javítva a pár óra alvás komfortérzetén. Illetve nem érdemes már reggel 8-kor három korsó sörrel indítani, majd futóversenyt vívni minden szembejövő aznapossal. A délelőttök a fesztiválokon a punnyadás és a nyugisabb, beszélgetős, csendesülős programok jegyében teljenek.

4, Láss világot!

Na, ezt a pontot még annyira meg kell magyarázni, mint a szállásosat. Nem arról van szó, hogy zenei fesztiválokon korán fel kell kelni, és a közeli város múzeumai és a szomszédos falu csipkeverő üzeme között ingázva kell eltölteni a délelőttöket. Ezt mi is kicsit morbidnak érezzük. Viszont az is magára vethet, aki mondjuk a festői szépségű Tokajon a sátrából kihajolva vedel egész nap és nem sétál egyet a városban, vagy ül be egy hangulatos borospincébe. Vidéki (ne adj Isten külföldi) fesztiválokon kifejezetten ajánlott kicsit ismerkedni az adott környezettel, persze csak úgy, hogy 14 órakor elkapja az ember a Kowalsky meg a Vegát a nagysátorban.

5, Igyál!

Igen, sok sört, fröccsöt, pálinkát. De azért mindenképpen vegyél eme csodálatos mannák mellett alkoholmentes italokat is magadhoz! A legfapadosabb verzió, a legjobb, tehát leginkább vizet. Gyakran van hőség a fesztiválokon, és az sem igazán segít, hogy a tegnapi istenes bebirkázás alkalmával még több folyadék vonódott el a szervezetedből. Szóval mindenképpen érdemes mondjuk úgy ügyeskedni, hogy minden negyedik italod valami mentes cucc legyen. Este 8 után pedig már úgyis mindegy, nem?

6, This is the beginning of a beautiful frendcsip…

Persze, az is lehet egy fesztivál, sőt! Érdemes szóba elegyedni másokkal, nem csak az adott társaságod tagjaira koncentrálni. Természetesen, mivel mindenki szórakozni érkezik egy ilyen programra, sokan itt találják meg életük szerelmét, legjobb barátjukat, lakótársukat, vagy csak simán az aznap esti ivócimborájukat. Mivel valószínűleg az adott srác/ csaj is elég részeg, bizonyos korlátok ledőlnek, amik mondjuk egy liftben egymás mellé keveredés alkalmával azt a kínos csendet eredményezik. Egy szó mint, száz, nyugodtan ismerkedj, de ne feledd: részegen gyakran nehezen veszi észre az ember, hogy rohadtul nem vicces, vagy éppen nem vevők a társaságára a mellette állók, akik sokkal inkább zenét hallgatni jöttek, mint beszélgetni. Így mindenképp kerüld a konfliktusokat, senki sem azok miatt jön el egy ilyen hepajra.

7, Vigyázz mindenre!

Sajnos nagyjából mindenkinek van valami sztorija, hogy őt, vagy ismerősét, hogyan lopták meg  fesztiválokon. Ez sajnos elkerülhetetlen, a sátras együttélés, az oldott hangulat sok rossz embernek (mondjuk ki, szemétládának) alkalmat jelent arra, hogy begyűjtsön egy-két mobiltelefont, kizsebeljen pár embert a tömegben. Ez megeshet a Pannónia Fesztiválon éppen úgy, ahogy a drágább menetnek számító Balaton Soundon is. Ami fontos: okostelefont, táblagépet, rolex órát hagyd otthon, inkább kapard elő a fiókból az Alcatelt, amivel hatodikban nyomultál (már ha akkor feltalálták már a mobilt). Készpénzből ne tarts magadnál túl sokat, az mindig legyen egy olyan zsebben, ahonnan nehezen veszik ki, esetleg lógjon a nyakadban valamibe belegyömöszölve. Ruháidból sem érdemes a legdrágábbat, legcsinosabbat vinni, mert ezek egyrészről kényelmetlenek lehetnek (lásd tűsarkú) illetve úgyis le lesznek öntve/ hányva sörrel.  Sátradra lakatot tenni teljesen értelmetlen, úgyis az a vége, hogy részegen elhagyod a kulcsot, aki meg be akar jutni, az általában egy bicskával igen hamar kijátssza ezt az általad felállított védelmi rendszert (értsd: szanaszét vágja a ponyvát). Alváskor bármennyire is be vagy bombázva, úgy feküdj le, hogy fejed a sátor kijáratától messze legyen, és értékeidet tedd be a párnád alá, így igen nehéz lesz onnan kicsennie bárkinek is.

8, Alapvető információk

Ha kezedbe kerül egy fesztivál programfüzete, akkor először nem azt érdemes megnézni, hogy ki játszik péntek éjfélkor a Metálsátorban, vagy hogy a Kiss Tibiék fellépnek-e. Ez is fontos, de azért az sem árt tudni, hogy mikor nyit a fesztivál, hol találod bent az elsősegélyt, van-e értékmegőrző, mi- merre van, mennyibe kerül, stb. Utána meg jöhet már a programfüzetben karikázás, stb.

9, Figyelj, mit veszel a szádba!

Hoppácsak, átmentünk nemi tanácsadó rovatba? Nem. Sokkal inkább arról van szó, hogy mind étkezés, mind italozás esetén érdemes pár dologra odafigyelni. Az óvintézkedések ellenére sem lehet figyelmen kívül hagyni azt a tényt, a fesztiválokon általában tűző napon, dög melegben készülnek az ételek, és bizony előfordulhat, hogy nem frissen kapod a frissensültet (nagyon nem). Egy ismerősöm egyszer a szerb rizseshústól kómált be a Szigeten (vagy albán kecske volt?), míg boci29 kolléga is tudna mesélni az indiai kajával kapcsolatos kellemetlen emlékeiről.  (Én a magam részéről ezt eddig megúsztam, talán az a szerencsém, hogy vagyok olyan proli, hogy ritkán költök kajára fesztiválokon.) Így általában vagy olyan kaját válassz, amit előtted vesznek ki a hűtőből és készítenek el, vagy olyasmit, ami kevesebb veszélyt hordoz (lángos, tökipompos, hotdog, stb.). Ha esetleg pedig úgy érzed, hogy az eléd tett gyros tál már nem annyira friss, akkor vidd vissza nyugodtan! Italozás tekintetében ilyesmi ritkán fordul elő, a sör nem az a romlékony fajta. Viszont itt is leselkedhetnek rád veszélyek. Mindig tartsd szemmel italodat! Nem azért, mert esetleg elszaladna, hanem, hogy nehogy valaki beletegyen valamit. Hallottunk már rémtörténeteket, amik úgy kezdődtek, hogy pár percre letettem az italom… Én azt mondom, jobb a békesség.

10, Hasznos tárgyak kicsiny listája

Az alábbi tárgyak nagyon hasznosak lehetnek az alapfelszereléseken kívül (alapfelszerelés alatt én öt pólót, öt alsónadrágot és egy törülközőt értek)!

Zseblámpa,

programfüzet,

sebtapasz,

széntabletta,

naptej,

fürdőnaci,

fejfájás-csillapító,

kézfertőtlenítő,

wc papír,

zsebkendő minden mennyiségben,

svájci bicska (bár ezt elvileg ugye nem szabad bevinni, szóval ha teheted, hagyd a kocsiban),

szemöldökcsipesz (szabadtéri programról van szó, tehát simán összefuthatsz egy kullanccsal zuhanyzás közben),

rágógumi,

dezodor,

kalap, sapka a napszúrás ellen,

horgászszék (rossz cipelni, de nincs annál rosszabb, mikor nem tudsz leülni a sátrad előtt, a sörpadokon pedig nem lehet hátradőlni, ami 4 nap után elég frusztráló tud lenni).

Nos, mi nagyjából így nyomjuk ezt a fesztivál témát, de természetesen még össze lehetne legalább 30 másik pontot. Nektek mik a tippjeitek az első fesztiválozók számára? Írjátok meg kommentben, vagy a Facebookon, itt !

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

20 jel… ...amiből látszik, hogy fesztiválfüggő vagy: 1. Mielőtt belépnél a lakásba, felmutatod a karszalagot. 2. Köszönsz, majd elmagyarázod anyádnak, hogy nincs nálad semmilyen ütő-, szúró- és vágófegyver, valamint kábítószert és robbanóanyagot sem tartas...
Hogyan spórolj fesztiválokon? Így a fesztiválszezon végeztével nekünk is kétszer meg kell gondolnunk, hány buli fér még bele a büdzsénkbe. Ez nem újdonság, minden évben eljutunk erre a holtpontra, sőt, minden utazás előtt feltesszük a költői kérdést egymásnak: mennyi gempát vigye...
Zene-zene, igénytelen, ha nem ittál eleget Apró simítások voltak már csak hátra. Nyolcadikban, a biosztanár is úgy tanította: fontos, hogy a végéből kinyomjuk levegőt. Ők még csomót is kötöztek rá. Aztán kitűzték a Sziget idei zászlaját, jelképezvén a programok sokszínűségét és az antidiszkr...