Fesztivál News – Sziget + Campus

Míg szerkesztőségünk egyik fele az elemekkel (is) harcolva közvetít nektek a szántódi Pannónia Fesztiválról, addig a maradék a vizsgaidőszak gyötrelmeit éli át börtönébe zárva. Azonban így legalább lehetőségünk van egyszerre adni hangulatjelentést a nyár első szabadtéri bulijáról és ellátni titeket a legfontosabb feszthírekkel. Tegnap például jó kis napunk volt, bejelentett a Sziget és a Campus is. Hogy kiket? Tudjátok: kattintás, olvasás, elégedett vigyor.

Kezdjük hát a Szigettel, ők úgyis jobban megmozgatták a fantáziánkat! Érkezik például a Maximo Park. Megmondom őszintén, nekem róluk annyi van meg, hogy az énekesük mindig kalapban nyomja, és volt egy Girls Who Play Guitars című számuk, ami nem volt rossz. De túlságosan jó se. A zenekar indieben utazik, és aktualitásuk is lesz, hiszen most fog megjelenni legújabb nagylemezük The National Health címmel. Annyi biztos, hogy velük ismét a nyugati vendégek felé nyitnak a szervezők. Az indie itthon szitokszónak számít, Angliában meg nagyjából annyira hozzátartozik a fiatalsághoz, hogy kis i-vel le sem lehet írni. Kis Wikipediázás után megtudtam, hogy eddig 3 lemezt jelentett meg a banda, amely már 2000 –óta nyomja az ipart. Biztosan hangulatos kis bulit adnak valamikor koraeste a Nagyszínpadon, esetleg főműsor időben egy nagyobb sátorban. Kalap és sálálálázás biztosan lesz!

A másik nagyágyú, akinek érkezése most vált biztossá a The Roots. Emlékeim szerint ők már jártak a Szigeten többször is, de egyáltalán nincs erőltetett visszataps szaga a dolognak, már jó ideje nem járt erre a legendás zenekar. Két és fél évtizede vannak a szakmában a srácok (urak) és nagyon sok olyan számot szolgáltattak a világnak, amire tökéletesen lehet segget rázni egy nyári balatoni házibuliban. Persze egyáltalán nem mulatós műfajról van szó, mielőtt félreértés történik, sokkal inkább egy jóféle turmixról, amelynek főbb összetevői a soul, a jazz, a hiphop és persze a funk.

Most pedig essen szó arról az emberről, akit már évek óta meg akarok lesni élőben, de valami mindig közbejön (természetesen most sem lesz ez másképp, a Sziget idén elháríthatatlan okokból nekem kimarad). Ő Beardyman, a beatbox császára (mellette Dub FX szimplán király, szerintem). Megmondom őszintén tavaly mikor a Hegyaljára bejelentették, úgy örültem, mint majom a farkának. Erre pár hónappal a fesztivál előtt csak úgy eltűnt Beardyman „az éterben”, lekerült a programról. Persze ettől függetlenül óriásit buliztunk Tokajban, de nagyon szerettem volna nézni mit művel élőben ez az „őrült”. Most a Szigetre kilátogatóknak lesz lehetősége megcsodálni mi mindenre képes egy ember a szájával (éneklésen, beszéden és az egyértelmű pornográf utalásokon kívül).

Az említett három fellépő mellett érkezik Kraak & Smaak, akik nem a Lolka és Bolka holland kiadásai, vagy éppen a következő labdarúgótorna kabalafigurái, hanem egy electroduó. Illetve itt lesz a dán énekesnő, Agnes Obel, az angol Citizens! és egy érdekes brigád, a berlini art-punk „társulat” a Bonaparte.

A debreceni Campus Fesztivál is tett egy nagy bejelentést tegnap: sikerült elcsábítaniuk az Apocalypticát. Aki ismeri a zenekart, nekik nem kell sokat mondanunk. Akik nem, ők joggal asszociálhatnak egy halálhörgős, kecskeáldozás, csirkedarálós sátánista deathmetál bandára. Nos azt mondanám erre, hogy nem éppen! Viszont van alapja fejtegetésüknek. A finn zenekar nemes egyszerűséggel klasszikus zenét vegyít metállal. Ez a stílus eléggé megosztja az emberiséget, az egyik fele imádja, a másik a tapétát lekaparja a falról, mikor meghall egy áthangszerelt Metallica számot. Ami viszont tény, hogy az Apocalyptica nagy népszerűségnek örvend világszerte, és valóban érdekes lehet, hogy hogyan szól egy ilyen produkció egy fesztiválszínpadon, nem pedig egy akusztikáját tekintve részletesen megtervezett stadionban vagy koncertteremben.

Mára ennyi, de amint érkezik valami hír a hazai fesztiválok háza tájáról, igyekszünk mielőbb tájékoztatni Titeket! 

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Sziget 2012 – összefoglaló értékelés Na, és jó volt? Mit lehet erre a kérdésre mondani? Naná, hogy jó volt! Mert egy Sziget összességében nem igazán lehet rossz. Akkor miért van, hogy egy jó Sziget végén valami hiányérzet van bennem? Ez volt a 20. Sziget. Ebben a Szigetben nem volt ...
Sziget 20 – ajánló helyett II.rész Már itt is a második rész, benne Likó Marcell (Vad Fruttik), a Fák Alatt Zenekar tagjai és Bocskor Bíborka (Magashegyi Underground). Kíváncsi vagy az emlékezetes sztorijukra? Akkor katt! Likó Marcell (Vad Fruttik) Fesztblog: Mikor voltál először a S...
Íme az első nevek a jövő nyári fesztivál-felhozatalból! „Szigetéknél” megtartották az idei első névbejeltős tájékoztatót, és máris olyat kaptunk, ami falhoz vágott. Na jó, ez nem igaz, viszont híveim, van okunk a bizakodásra. Tovább után nevek, Nevek, NEVEK! A „3 Nagy” (Sziget, Volt, Balaton Sound) egysze...