EFOTT: Színház a fesztiválon, fesztiválon a színház!

Katartikus Csík-minikoncerttel, kedélyes hangulattal telt az EFOTT sajtótájékoztatója a Szkénészínháztermében. A helyszín nem volt véletlen, hiszen felgördült a függöny a fesztivál idei nagyattrakciójáról: minden este színvonalas előadások várják a kulturálódni vágyó fesztiválozókat.Így az EFOTT három fő irányzata július 3-8. között, Velencén: a zene, a színház és a sport! Ezentrióról az adott téma képviselői beszéltek.

„Most is a legnagyobb hazai előadókat hozzuk el az EFOTT-ra, ahogy eddig, ám elvégeztünk egyközvélemény-kutatást a fiatalok körében, és kiderült, külföldi előadókra is vágynak. Ezt figyelembevéve állítottuk össze a fellépők listáját – csapott is bele rögtön Maszlavér Gábor fesztiváligazgató.– Így a Csík Zenekar, a Tankcsapda vagy a Carbonfools mellett fellép például John Dahlback, Dr.Alban, a Brooklyn Bounce vagy éppen Roni Size. A legütősebb külföldi vendégünk DUB FX lesz, akiegy különleges felállással és vendégekkel érkezik Velencére, valamint egész nyáron csak az EFOTTszínpadán lesz látható.”

Óriási változás történik az EFOTT amúgy sem szerény programkínálatában: idén először színházielőadások is láthatók lesznek a fesztiválon.

„A Szkéné Színház előadói és vendégművészei minden este fellépnek a fesztiválon. Többek közötta Pintér Béla és Társulatával elhozzuk a Parasztopera című darabot, és a legendás Kapa-Pepepárossal is színpadra lépek a Nézőművészeti Nonprofit Kft. a Fajok eredete előadásában. Az atapasztalatom, hogy ilyen helyeken a közönség sokkal felszabadultabb, csak győzzük hangerővel!” –mondta Thuróczy Szabolcs színművész.

„Ha általában egy fesztiválra gondolunk, a pia és a sárban dagonyázás jut eszünkbe. Azonbanennek nem feltétlenül kell így lennie. Ezért is tud jó lenni egy ilyen kezdeményezés. Buli és színház,Velencén megkapják igényes módon ezt a kettőt. Én nem annyira tartozom a fesztiválozók táborába,viszont ha azt hallom, hogy ott nívós színházi előadásokat is láthatok, kedvem támad kimenni” –lelkesedett Fenyő Iván.

A széles zenei paletta és a kulturális programok mellett a szervezők gondoskodnak a sportolásilehetőségekről is, amelyhez nagyszerű terep a tó környéke. Újdonság a Tekerj az EFOTT-ra!program. Július 3-án Budáról biciklivel indul egy nagyobb csoport Velencére. A kezdeményezés egyikélharcosa az Animal Cannibals.

„Az EFOTT közösségi oldalára minden infó felkerül a megmozdulásról, lehet csatlakozni! Sőt, az sembaj, ha nincs még hozzá eszköz, mert valakit egy személyre szabott Csepel bringával ajándékoz mega fesztivál” – mondta Qka MC.

A Csík Zenekar egy-egy remek muzsikával foglalta zenei keretbe az eseményt. Csík János nemcsak énekelt, azt is elmesélte, hogy az EFOTT-on többek között Presser Gábor és a magyar jazzkiemelkedő alakja, Dresch Mihály is vendégük lesz.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Strandfoci-parádé élsportolókkal és zenészekkel Az 1976 óta megrendezett EFOTT (Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója) idén Velencén kap helyet, ahol az idei évekhez mérten sokkal több szerepet kap a kulturális kikapcsolódás és a sport. Ezt hivatott népszerűsíteni a július 1...
EFOTT-oznak a legkarcosabb alter bandák! A pszichedelikus, az eurovíziós és az elektronikus: a Carbonfools, a Compact Disco és a Neo is tiszteletét teszi idén Velencén. Míg Fehér Balázsék és Walkó Csabáék „csupán” második EFOTT-jukat fogyasztják, addig Hodosi Enikőék már rutinos fellépők ha...