Menjünk akár féláron a 20. Szigetre!

Május másodikától vásárolhatóak félárú bérletek az idei, 20. Szigetre azok számára, akik bizonyítani tudják, hogy az eddigi fesztiválok közül legalább három alkalommal végig bérletesek voltak. Akik pedig az eddigi összes Szigetet végigtombolták, ők idén ingyen vehetnek részt idén a rendezvényen. A félárú jegyhez a bizonyítékok mellé szükség lesz még egy OTP PayPass kártyára is.

„Szeretnénk megjutalmazni a leghűségesebb Szigeteseket, ezért találtuk ki ezeket a kedvezményeket” – mondta Gerendai Károly, a Sziget főszervezője az A38-on tartott sajtótájékoztatón. Itt derült fény az ős-Szigetesek nagy spórolási lehetőségére: mindenki, aki eddig legalább három alkalommal részt vett a fesztiválon, és ezt valamilyen módon (karszalagok, képek, videók, relikviák, Metapay kártya, végső esetben meggyőző történetek által) tudja bizonyítani, féláron válthat jegyet az idei rendezvényre. A félárú lehetőség az ottalvós, illetve a hazamenős bérletekre is igénybe vehető lesz, valamint azoknak sem kell aggódniuk, akik már megvásárolták a bérletüket idénre, ők visszakaphatják a bérletár felét.

Az élményeket és bizonyítékokat május 2-tól a www.mienkasziget.hu oldalra kell feltölteni, és ezek ellenőrzése után válik jogosulttá a látogató a kedvezmény igénybevételére. Ezután már nem is kell mást tenni, mint az OTP és a Sziget együttműködése révén született fesztiválkártyát igényelni bármelyik OTP Bank fiókban legkésőbb az akció végéig, július 15-ig. Az idei Sziget fesztiválon sem lesz lehetőség a készpénzes fizetésre, de aki már rendelkezik bármely bank által kibocsátott PayPass kártyával, annak nem szükséges igényelnie az idei Sziget-kártyát, hiszen a már meglévővel tud majd vásárolni a fesztiválon (és az 50%-os kedvezményt is igénybe veheti azzal). Aki azonban nem rendelkezik ilyen kártyával, és nem kíván élni az akció adta lehetőséggel, azok számára létezik a Metapay Sziget-kártya, a tavalyi feltételeknek megfelelően.

Aki az eddigi összes fesztiválon részt vett, ő a szervezők vendége a 20. Sziget fesztiválra. Gerendai Károly szerint ezt a lehetőséget nagyjából százas nagyságrendben fogják igénybe venni, míg a félárú bérleteknél körül-belül ötezer résztvevőre számítanak. A korábbi évek kedvezményei természetesen megmaradnak, idén is lesz csoportos diákkedvezmény, valamint félárú 23 óra utáni napijegy, és percalapú napijegy is, ahogyan azokat az elmúlt években megszokhattuk.

Az idei Sziget rendezvények egyik főtámogatója az OTP Bank, akikkel hosszabb távra terveznek Gerendaiék. A programról részletesebb tájékoztató hamarosan várható, de az eddigi felhozatal alapján is kötelezőnek ígérkezik az idei Sziget is, már csak emiatt is, nem beszélve a nemrég bejelentett Killers-ről!

Részletek az akcióról és az együttműködésről erre!