Alakul az EFOTT programja – helyzetjelentés

EFOTT. Tudod, mit jelent ez a szó? Akkor te valószínűleg már hallottál erről a rendezvényről, amit minden főiskolásnak és egyetemistának kötelező ismernie! Ha voltál már ott, hallottál róla, akkor azért olvasd el a folytatást, és írd le kommentben, tényleg a nyár legjobb bulija-e! Ha pedig még azt sem tudod, eszik-e vagy isszák az ezt a dolgot, akkor meg azért lesd meg, hogy tudd, mit nem hagy(hat)sz ki idén!

Tisztázzuk az elején: EFOTT=Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója. Úgy hangzik mint egy baromi unalmas hetvenes évekbeli politikai tartalommal átitatott tábor, ahol táncház, sportversenyek, tábortűz és különböző izgalmas vetélkedők vannak? Igen. Nem véletlen, ugyanis az első EFOTT még ilyesmi volt, amit 1976-ban tartottak a Pécs melletti Abaligeten, 25 oktatási intézmény és 350 diák részvételével. A következő években a résztvevők száma egyre nőtt, míg a rendszerváltás idejére elérte a többezres látogatószámot, és ezzel együtt elveszítette politikai befolyásoltságát is. A fesztivált minden évben más helyszínen rendezik meg a mai napig is, eddig a rendező városok közt volt többek között Pécs, Fonyód, Gyöngyös, Szilvásvárad, Tokaj, Debrecen. Évenként más-más felsőoktatási intézmény a házigazdája az EFOTTnak, az idei, velencei rendezvényt a Műegyetem (BME) gondozza.

Ennyi elég is a történelemből, térjünk rá az idei fesztiválra: a helyszín tehát Velence, a házigazda a BME, az időpont pedig július 3-7. A fellépők listája még nem teljes, de már így is mindenki megtalálhatja a maga kedvencét. Itt lesz a magyar zene krémje: fellép az idei tavaszt új gitárossal indító Tankcsapda, koncertet ad a Kiscsillag, a Hősök, a Quimby, a Road, Ganxsta Zolee-ék és persze a mindig pszichederikus élményt nyújtó Soerii & Poolek. Ezen felül említésre méltó még, hogy a nyitónap egy maratoni Csík zenekar fellépéssel indul (mint a Sziget -1. napja), amiről Csík János, a zenekar vezetője a következőket mondta: „Egy  fesztivál  nyitónapja ünnep a szervezőknek és a közönségnek is. Így amellett, hogy óriási megtiszteltetés nekünk ez a felkérés, hatalmas felelősség is. Minden évben másfajta kihívást jelentett számunkra az EFOTT, ezúttal kettős a feladatunk: nyitó zenekarként jó hangulatot szeretnénkteremteni, egy vidám  mulatságot jó muzsikákkal,  és célunk, hogy mindeközben  értékeket is közvetítsünk”

„Egy  fesztivál  nyitónapja ünnep a szervezőknek és a közönségnek is. Így amellett, hogy óriási
megtiszteltetés nekünk ez a felkérés, hatalmas felelősség is. Minden évben másfajta kihívást jelentett
számunkra az EFOTT, ezúttal kettős a feladatunk: nyitó zenekarként jó hangulatot  szeretnénk
teremteni, egy vidám  mulatságot jó muzsikákkal,  és célunk, hogy mindeközben  értékeket is
közvetítsünk”„Egy  fesztivál  nyitónapja ünnep a szervezőknek és a közönségnek is. Így amellett, hogy óriási megtiszteltetés nekünk ez a felkérés, hatalmas felelősség is. Minden évben másfajta kihívást jelentett számunkra az EFOTT, ezúttal kettős a feladatunk: nyitó zenekarként jó hangulatot  szeretnénkteremteni, egy vidám  mulatságot jó muzsikákkal,  és célunk, hogy mindeközben  értékeket is közvetítsünk” .

A nemrég bejelentett külföldi fellépők közül Roni Size (akit nyugodtan nevezhetünk a drum’n’base atyjának) bulija ígérkezik a legizgalmasabb, de nem lehet elfeledni a gyönyörű és rendkívül tehetséges Julia Carpenter pénteki showját, ami szintén említést érdemel. Ezen kívül kihagyhatatlannak ígérkezik Dr.Alban koncertje, aki egyenesen a 90-es évekből érkezik a Velencei tó partjára. Igazi retro szupersztár, tehát július 5-én este mindenkinek irány a Koncert Aréna, és tessék teli torokból üvölteni: Sing Halleluja!

Ahogy az látható, jelenleg is igen erős az idei EFOTT zenei felhozatala, ami mellé még biztosan érkeznek nagyobb nevek a közeljövőben. Különlegesség még, hogy idén már kettő nagyszínpad lesz az EFOTTon, így garantált a minden eddiginél nagyobb buli! Azonban a zenei programok mellett a fesztivál nagy hangsúlyt fektet a sportrendezvényekre is. Ennek részeként a szervezők meghirdették a „Tekerj az EFOTT-ra!” programot. A lényeg, hogy minél többen jöjjenek kerékpárral a fesztiválra, s minél többen használják a helyszínen a biciklit, mint közlekedési eszközt. Ehhez külön kialakított kölcsönző és őrzött tároló áll majd rendelkezésre Velencén. Ezen kívül lesz még wakeboard, strandröpladba, szörf, zumba, kerékpározás és úszás is, sok más sportág mellett. Úgy tűnik, unatkozni nem lesz időnk.

Azt hiszem, az idei EFOTTot valóban kár lenne kihagyni, és ne feledd, még nincs vége a fellépők sorainak! Hamarosan újabb nagy nevek érkeznek!

Utazással és szállásfoglalással kapcsolatban mindent megtalálhatsz az efott.hu-n, valamint itt jelentkezhetsz diákmunkára is, amennyiben szeretnél. A sátrazás idén is ingyenes lesz a helyszínen, ahogyan az előző években, valamint a szervezők szintén garantálják a “hallgatóbarát” árakat a fesztivál területén.

Hetijegy elővételben 16.990 forintos áron kapható, BME-sek és velencei lakosok 11.500 forintért, felsőoktatásban tanulók 14.490 forintért vehetik meg bérletüket elővételben. Napijegyek, és részletes infók erre. Jegyek kaptatók a Ticket Express és a Ticket Portal hálózataiban, valamint a kijelölt felsőoktatási intézményekben.