Egy-két-há’-négy FEZEN!

Jobban az augusztus nem is indulhat, mint a nulladik nappal felturbózótt FEZENnel. Három plusz egy nap megtömve rockkal, metállal, poppal és elektronikus zenével. Ráadásként idén teljesül a fesztiválozók egy régi kívánsága is, a  Kreator elhozza német thrasht és egy vadiúj korongot is Fehérvárra.

Végre itt a bizonyosság a FEZEN-esek számára – amit eddig csak reméltek, és kértek, valósággá válik: az idei fesztiválon játszik nekik az Essen-i Kreator, a német thrash nagyágyú. A csapat a székesfehérvári fellépésen mutatja be a magyar közönségnek Phantom Antichrist című, július elején megjelenő új albumát. Persze nem csak a friss korongról válogatnak Mille Petroza-ék, hiszen a harminc éve aktív banda komoly zenei anyagot halmozott fel.

A fesztiválindító nulladik nap biztosan teljesíti küldetését, bemelegíti a táncért felelős izmokat és felébreszti a mindenkiben ott szunnyadó fesztiválozót. Ferenczy György és a Rackajam fúziós zenéje a blues, a soul, a rock és a népzene rajongóit is megmozgatja. De akik stílustól függetlenül az egyszerűen csak az őszinteség és a szabadság emberei, azok számára is a világ legjobb szájharmonikásának címét is magáénak tudó Ferenczy Gyuri és zenekarának koncertje a megfelelő fesztiválrajt.

A pesti dalokat, a múlt század kávéházainak hangulatát, cigányzenét és semmi mással össze nem hasonlítható hangulatot varázsol a FEZEN-re a Budapest Bár. Bohém romantika, szenvedélyes félhomály és elemi rock ’n’ roll lesz a felhozatal a meghatározó magyar zenészekből verbuválódott „all star” bandában, amely fennállásának öt éve alatt a tagokat összekapcsoló laza köteléket erőteljes, vibráló egységet alkotó, színes zenei szövetté fonta.

A jazz – a tehetséges magyar zenészeknek köszönhetően – már itthon sem csak az otthonülők kedvence: a Harcsa Veronika Quartet, élén a Műszaki Egyetem után a zeneművészeti jazz tanszékén végzett énekesnővel és Gyémánt Bálint gitárossal kiegészülve világszínvonalú produkciót hoz a fesztiválra. A székesfehérvári Vörös Janka zenekara, a Vörös Janka Group saját bevallása szerint groove és r’n’b számoktól kezdve, a blueson át, a kő kemény jazzig mindent játszik, amibe beleszeret – hangzásvilága ennek megfelelően teljesen egyedi, könnyeden dögös, ami a fesztiválozókat is leveszi a lábáról.

Az elektronikus zene híveinek Jimmy Van M játszik az indítónapon: a belga DJ mesterien keveri a downtempot, a progresszív house-t és a technot egyetlen hatalmas, hullámzó, és energikus partyvá.

A rock örök: jöhetnek új bandák, módosulhatnak a dallamok és a tempó, az egykori tini rajongók több gyerekes családanyákká és bölcs nagypapákká nemesülhetnek, de a rock ’n’ roll életérzés nem kopik. Mindegy, hogy még gimnáziumba jár, a fősulit tudta le nemrég, vagy már felelős üzletember, mindenki tudja, mi következik azután, hogy „Azok a boldog szép napok, ég veled!”, és persze a FEZEN-en is együtt éneklik majd a Beatricével. De egészen biztosan nem lesz gond a dalszövegekkel a Kalapács koncertjén sem. A rock katonái is bemasíroznak a MÁV pályára: az Ossian szintén zenél a Fehérvári Zenei Napokon.

http://fezen.hu/

  • P.Mobil és Csapda nélkül a FEZEN nem buli!