Fesztivál a szomszédban – Pohoda 2012

De még milyen az a fesztivál a határ másik oldalán! Idén július 5. és 7. között rendezik meg Szlovákia büszkeségét, a Pohoda (jelentése: nyugalom, erre még kitérek bővebben) Fesztivált Trencsén (Trenčín) mellett. És hogy miért is lehetnek büszkék északi szomszédjaink erre a könnyűzenei piknikre? Hát az atombrutál, irigyelnivaló lineup miatt. Kíváncsi lettél? Hajtás után további izgalmak!

Először is ne felejtsük el, hogy idén a Pohoda időpontban fedi az EFOTT-ot, szóval aki már most a kezére kötözte az idei bérletét, az most lehet, hogy jobban jár, ha –szívfájdítást elkerülendő- bezárja az oldalt. A többiek viszont megnyugodhatnak, éppen a VOLT és a Hegyalja közé ékelődik be szlovák barátaink kötelező nyári bulija, így a többi „fesztivállatnak” nem kell aggódnia. Ha már itt tartunk, a távolság miatt sem kell megijedni, Trencsénbe nagyjából 330 kilométert kell megtennünk, azonban ezt kifogástalan minőségű autópályán (E-75), így aki kényelmesen felkel 10-kor és elindul a fesztiválra kocsival, délután egykor már az első aranyfácánját szopogathatja a nagyszínpad előtt.

A 3 napos bérletek a helyszínen 99 ajróba fognak kerülni (a feszt honlapja szerint az elővételesek már elfogytak), ez jelenleg (2012.03.24.18:01:37) nagyjából 30.000 forint (de addig lehet, hogy éppen 40 rugót fog érni), ami ugyebár 10.000/nap. Nos, ez Sziget kategória, de mint látni fogjuk, fellépők terén is abszolút egy szinten van a két fesztivál.

Maga a helyszín trencséni reptér, így a helyszín tökéletes arra, hogy nagy tömegeket kényelmesen kiszolgáljon. Az más kérdés, hogy tudunk-e némi árnyékot találni a kettes kifutó közepén, de hát minden rosszban van valami jó, ahogy a népi bölcsesség tarja, tűző napon olcsóbb benyomni.

És ha már végigrágtuk az infrastruktúrát, nézzük a fellépőket, akik miatt úgy döntöttem egyáltalán, hogy billentyűzetet ragadok! Csak bele-belekapva a nevek tengerébe:

Fellép maga a Transformer, a punkzene atyja (ezután lehet sárral dobálni a kommentekben, de bizony, így van), az ikon (nem, nem a Kovács Ákos) LOU REED !!! És (remélhetőleg) nem a Metallicával elkövetett borzalmas Luluval, hanem a saját műsorával, a saját zenekarával. Őt nem kell senkinek sem bemutatni, a ’70-es évek punk és underground zenei szcénájának fővezére volt (a VOLT-ra látogató Iggy Pop mellett), azóta is számtalan remek lemez és dal fűződik a nevéhez, arról nem is beszélve, hogy olyan gyakran jár mifelénk, hogy soha.

Ezen kívül itt lesz az angol art-rock legnépszerűbb bandája, az Elbow, akik tavalyi Bulid A Rocket Boys! című lemezükkel ismét megmutatták, hogy nem készültek el kreatív energiáikkal, sőt. Ha szintén a tavalyi év egyik nagy nyertesét kéne említeni, akkor itt van máris a Kasabian, őket nagyon felkapta a brit sajtó (NME, Q). Az Oasis szétrobbanása után ők lettek a Nr.1 rock zenekar a szigetországban, nem érdemtelenül.

Én már kezdek szédülni, de azért folytatom. Jön Luke Pritchard zenekara, a The Kooks, ők is tavaly jöttek remek nagylemezzel, és egyébként is olyan lazaság árad minden dalukból, hogy bizonyára nagyot fognak szólni.

Hogy ne húzzuk sokáig, most jöjjenek csak a további fellépők nevei, mindenki saját felelősségére olvassa őket!

The Heavy, Warpaint (ők hozzánk is jönnek Soundkitchenös barátaink jóvoltából), The Horrors (rájuk még mindig haragszunk a Düreres blama miatt és ők speciel lesznek a Szigeten is), Orbital, Chase and Status, Public Enemy, Emika, Bat For Lashes, Twoo Door Cinema Club, White Lies, Anna Calvi, Fixer, Dry The River, Aloe Blacc és még sokan mások.

Így állunk tehát ezzel a drága, kedves Pohoda Fesztivállal. Idén nálunk is lesznek izgalmasnak tűnő koncertek, de azért én egy picit sárgulva tekintgetek a reggelimhez fogyasztott szlovák tej felé. Azért ez a fesztivál nem semmi! Sebaj, nálunk legalább lesz Ákos. MINDENHOL.

A fesztivál weboldala:http://www.pohodafestival.sk/

Kovács Ákos honlapja: http://akos.hu/

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Líra és lant. Ja, meg a szintik. – Gondolatok Ákos új lemezér... Három év után jelentkezett Ákos új stúdióalbummal, amely szeptember 27-én jelent meg Még Egyszer címmel. A korongon helyett kaptak a korábban megjelent Igazán című EP dalai is, így tehát  9 vadi új dalt kaptak a rajongók a kiadvánnyal. Ákos 18. (!) l...
2084 – néhány gondolat Ákos új albumáról és kedvcsináló a leme... Szerdán jelent meg Ákos legújabb stúdiólemeze 2084 címmel. Éles váltás ez zeneileg, ismét előtérbe kerülnek a ’80-as évek szintifutamai és igen gyakran sejlik fel a távolban egy Bonanza Banzai nevű zenekar. Vegyes előjelekkel vártuk a nagy(nak behara...
Dupla Ákos ünnep az Arénában A fanatikus Ákos rajongóknak az idei naptárba idén decemberre plusz 2 nap piros betűs ünnep került, ugyanis kedvencük idén decemberre dupla Aréna fellépést hirdetett meg. Maga a helyzet is kellemes de ja vu-t idéz idéz ezen sorok írójában, aki ann...