„Óriási perspektívát látok a zenekarban” – interjú Likó Marcellel, a Vad Fruttik frontemberével + koncertbeszámoló

A Vad Fruttik zenekar az elmúlt másfél évben a hazai “alternatív” zene élet egyik megkerülhetetlen elemévé lépett elő. A kisebb sátrakat és színpadokat elhagyva bebiztosították helyüket szinte az összes haza fesztivál Nagyszínpadán. A téli szünetre sem álltak le a srácok, folyamatosan úton vannak és adják egymás után a teltházas klubkoncerteket. Március 9-én éppen az A38 hajón volt jelenésük, így mi lecsaptunk az alkalomra és egy kellemes fél órát beszélgettünk a zenekar frontemberével, Likó Marcellel többek között az alakulgató negyedik Vad Fruttik albumról és a nem mindennapi, közelgő MüPás fellépésükről. Valamint természetesen utána meghallgattuk a koncertet is!

Fesztblog: Izgulsz?

Likó Marcell: Annyira nem izgulok, közvetlenül a koncert előtt biztos jobban fogok. Egyébként én drukkosabb vagyok, mindenféle szituációban képes vagyok izgulni. Most jó kedvem van, megittam egy pohár bort, azért röhögcsélek, mint valami tini.

Fesztblog: Menjünk vissza kicsit a múltba! A honlapotokon olvasható biográfiában az áll, hogy 1999-ben kapott a zenekar egy lehetőséget, hogy elkészítse első nagylemezét, ám emögül a megállapodás mögül a kiadó az utolsó pillanatban kihátrált. Te az elektronikus zene felé fordultál, a többiek pedig feldolgozás-zenekarokban „vigasztalódtak”. Ha akkor nem érkezik az a pofon, és elkészül az az első lemez, máshogy szólna most a Vad Fruttik?

L.M.: Nem hiszem. Nézd, akkoriban még ennél is sokkal bénább zenét csináltunk, az tényleg valami rémes volt. A totális lakossági. Amiben még egy csöpp irónia sem volt. A saját mellényúlásaimmal csak később szembesültem. Éppen ezért nem is sajnálom, hogy abból nem lett semmi. Sőt örülök is, hogy akkoriban nem kerültünk reflektorfénybe. Most se vagyok egy nagy spíler, de akkoriban… Tudod, olyanok lennénk, akire azt mondanád: „Igen, emlékszem, volt a ’90-es években egy ilyen zenekar, volt egy három soros refrénje, kétszer megnéztük őket a diszkóban, de komoly nyomot nem hagytak”.

Fesztblog: Akkor egyáltalán nem volt nehéz feldolgozni…

L.M.: Nem. Meg én egyébként is úgy vagyok a szar dolgokkal, hogy jeleket látok bennük.. Persze, ezt nem úgy értem, hogy egy baleset annyira jól esik, másrészről abból is azért valamit profitáltam, ha mást nem, beleírtam egy dalszövegbe, hogy „egy korházi ágyból a plafonra bámul”. Azonban  az, hogy négyszer megműtöttek, egy sorért egy dalban, kissé sovány vigasz… De így vagyok egy szakítással, vagy a különböző irányból érkező ilyen-olyan kritikákkal. Igyekszem úgy felfogni, hogy az épülésemre szolgáljanak.

Fesztblog: Akkor mondhatjuk, hogy az első album egyáltalán nem baj, hogy később készült el. Egy kicsit ugorva, nézzük a harmadik albumot, a Fénystoposokat! Úgy érzed, hogy –némi béna szójátékkal élve- ezzel a lemezzel léptetek ki a „fénybe”?

L.M.: Attól függ, mit nevezünk igazi áttörésnek. Azt gondolom, olyan szinten, mint a Quimby, valószínűleg nem mostanában leszünk. Azzal azonban rengeteg újságíró nincsen tisztában, hogy a zenekar valójában hol tart. Nagyszínpadokon játszunk, ahova egy koncertszervező nem véletlenül teszi fel a zenekart. Oké, lehet azt mondani, hogy szar, amit csinálunk, szíve joga mindenkinek, hogy azt mondjon, amit gondol, de egy fesztiválszervező nem viccből ad ilyen lehetőséget, hanem mert perspektívát lát a zenekarban és szeretne velünk hosszú távon együttműködni.
A másik dolog meg az, hogy mennyire látogatottak a koncertek. Meg kell nézni! Például a „hajó” kissé már szűkös is nekünk. Ha majd jön a következő lemez, el kell gondolkodni, hogy hol lépjünk fel vele. Most voltunk Veszprémben – mi ugye Veszprémiek vagyunk- és annak ellenére, hogy nem jelent meg új lemezünk másfél éve, keretestül tépték ki az ajtót, és elég sokan maradtak sajnos kint, akiktől ezúton is bocsánatot kérek.

Fesztblog: A Fénystopposok sikerének talán az egyik kulcsa, hogy valamelyest egy irányba mutatnak a dalok, egységesebbek lettek. Erre tudatosan törekedtetek?

L.M.: Én úgy érzem, benne van az is, hogy idősebbek lettünk. Az a helyzet, hogy nekem nagyon sok mindent kellett megfejteni. Én alapvetően egy nagyon –talán túlságosan is- befogadó ember vagyok. Ha azt mondják nekem, hogy bossa nova, az hú de jó, de ha a Szécsi Pali énekel arra is azt mondom, hogy hú de jó. Vagy ha meghallgatom a Lovasinak, Beck Zolinak, Menyhárt Jenőnek stb a szövegeit, az is milyen kurva jó. Érted. Ez benne van a zenénkben is. Csomó szirszar dolgot beledobáltunk, amit talán nem is kellett volna. A harmadik lemezen meg tényleg kevesebb lett ebből, de azért még ott is van jócskán fos, nem mondom, hogy egy tökéletes alkotás lenne. Természetesen van hova fejlődni. Ha csak a szövegeimre gondolok, lehetnének lírikusabbak, kevésbé sláger-szerűek, megfoghatnám őket bizonyos verstani szempontok alapján is. Most el is kezdtem ezzel kísérletezni. És lehet, hogy azok után, hogy már írtunk úgymond „nagy slágereket”, mint a Nekem senkim sincsen, meg Lehetek én is, az emberek nyitottabbak lesznek ilyesmire is, befogadóbban tudnak viszonyulni a váltáshoz.

Fesztblog: Említetted, hogy mennyi fajta zenei hatás ér lépten-nyomon. Volt olyan valaha is, hogy valami öltet a fiókban maradt, mert egyszerűen már nem illeszkedett a Vad Fruttik zenei világába?

L.M.: Nem igazán, mert szerintem annyira eklektikus zenét játszunk, hogy nagyon nehéz lenne olyat találni, ami ne férne bele. Azonban ha arra gondolok, hogy a következő lemezen mi lesz, –illetve, hogy mit szeretnék, akkor abban biztos vagyok, hogy azon már nem hallasz bossa nova-t, meg jazzes ökörködét. Inkább a keményebb elektronikus dolgok jönnek elő, és durvább gitárhangzás.

Fesztblog: Mikor legutóbb készített veled interjút a Fesztblog, 2009-ben, akkor éppen csak véget ért a Volt Fesztivál Nagyszínpadán a koncertetek. Talán akkor játszottatok először ilyen óriási színpadon, és te is említetted, hogy kényelmetlen volt a közönség fizikai távolsága meg az óriási tér (a tűző napról nem is beszélve). Azóta sikerült ezt megszokni?

L.M.: Most van egy csomó olyan technikai fejlesztésünk, ami igazából a nagy színpadokon működik jól. Klubokban is sokat segít, de ez inkább a nagyobb színpadok világa. Természetesen mindig beszarok, mikor felmegyek a színpadra és ott vannak x-ezren. És akkor csináld a show-t! Ez nehéz, de minél többet csináljuk, annál jobban megy. Ez olyan, hogy az ember először csókolózik, mondjuk. Vehetek közben levegőt? De várjál, ha a számon veszek levegőt, akkor így klakkog! (Nevet) Ez így van valahogy a nagy színpadokkal is. Először odamész, jajj Istenem, mit kéne tennem, ha ugrálok, akkor így jó lesz? De ha sikerül felülkerekedni ezen a drukkon, akkor oda tud az ember rendesen koncentrálni.

Fesztblog: A következő nagy dobásotok az a MüPa-beli koncertetek lesz, június 21-én. Ha jól tudom, nem egy sima dobozgitáros akusztik koncertről van szó.

L.M.: Lehetett volna az is, de minket -mint már említettem- nagyon érdekelnek ezek az elektronikus kütymörgések. Azt gondoltuk, hogy saját magunkat remixeljük. Aztán többen ajánlkoztak, hogy, besegítenének, de úgy vagyunk ezzel, hogyha valaki t megkérsz,hogy szívességből remixeljen, és  végeredmény nem tetszik, az kellemetlen. Mert addig, míg valaki készít egy remixet, és felteszi a Youtube-re, az tök fasza. De ezeket nekünk elő is kell majd zenekarilag adni! És egy teljes zenekaros átdolgozásnál arra is oda kell figyelni, hogy mindenkinek jusson munka a színpadon. Az nem működik, hogy megy a diszkó, én pedig kisétálok sörözni.
Szóval most otthon dolgozgatunk. Én mondjuk, ehhez tök hülye vagyok (mármint a programozáshoz) inkább az új lemezzel foglalkozom. Ha valami elkészül, azt elvisszük a Gyuszkóhoz (a zenekar billentyűse) aki ezt az egészet formába önti. Utána jön majd, hogy lemegyünk a próbaterembe, és összepróbáljuk a dalokat.

Fesztblog: Nem izgultok amiatt, hogy hogyan fogja a közönség ezt fogadni?

L.M.: Kicsit azért félek, hogy hogyan fognak reagálni. Könnyen befogadható radio editeket várnak, vagy ha ettől kicsit elrugaszkodunk, megijednek? Remélem, van olyan rugalmas a közönség, hogy azt mondja erre, hogy „hú, engem érdekel, mit tudnak ezek a srácok még beleképzelni a zenéjükbe”. Ezzel a koncerttel valahol a saját- és a közönség határait is tágítani szeretnénk. Mert ugye jönnek folyton a kritikusok, hogy hagyjátok már abba ezt a lakossági faszkodást meg a közönség kiszolgálását, erre meg én azt mondom, hogy: rendben van barátom, de te sosem álltál színpadon. Abban persze van igazság, hogy előremutató zenét kell csinálni, de nekem az ne magyarázzon bőszen, aki életében nem írt se szöveget, se zenét.

Egyébként én igyekszem megfogadni a kritikát, akármennyire is fikázza a munkákat. Tisztában vagyok azzal, hogy csomó mindenben van még hova fejlődni. Ez nem a vége, én is hallom a zenénken, hogy ebből valami egészen mást is ki lehet hozni. Ezért is vagyok boldog, mert óriási perspektívát látok a zenekarban.

Fesztblog: Azt viszont senki sem vitathatja el a zenekartól, hogy nagyon lelkes rajongóitok vannak, és ti is hihetetlenül közvetlenek vagytok velük. Olyasmi ez, mint egy nagy család. Ez a szoros kapcsolat soha sem sült el visszafelé, vagy okozott kellemetlenséget?

L.M.: Volt már rá példa sajnos. De most mit panaszkodjak? Jajj, de rossz, hogy ennyien szeretnek? A picsába, ki kell mennem a Zöld Padronba 8000 emberhez koncert után! Istenem, nem tudom meginni azt a sok piát, amire meg akarnak hívni! Néha persze nehéz elviselni ezt az egészet, főleg koncert előtt, mikor feszült vagyok, és szeretnék elvonulni kicsit valahova. Alapvetően olyan vagyok, aki szeret mindenkivel jóban lenni, nem csak jópofizni.

Fesztblog: Ugyebár a zenekar várpalotai gyökerű, a várost azonban idén elhagyta a Pannónia Fesztivál, ami a legfontosabb esemény volt az egész térségben. Mit szólsz hozzá?

L.M.: Ez nagyon szomorú. Én várpalotai születésűként meglehetősen szomorú vagyok amiatt, hogy ott ez a fesztivál már nem jöhet létre. Nagyon szerettem otthon játszani, a Cseri-parkerdőhöz egyébként is szép emlékek fűznek, annak idején ott volt a május elsejei felvonulás – tudjátok, sör, és virsli mustárral. Szóval engem oda romantikus emlékek is fűznek. Mellesleg kicsit olyan feelingje volt ennek az egésznek, mint annó a Diákszigetnek . A Pafén még láthatsz tarháló punokat. Remélem ez az arculat másutt sem fog megváltozni.

Fesztblog: Többször utaltál már az új lemezre. Most hogy álltok vele? Látod már magad előtt a körvonalait?

L.M.: Írtam pár szöveget, aztán visszanézegettem őket és rájöttem, hogy nem tetszenek. (Nevet) Azokat javítgatom, meg persze vannak már zenék is. Én egyébként úgy vagyok ezzel, hogy azok a zenék érdekelnek, amik újak. Tehát az már nem mozgat, hogyan pengetik ezredszerre a Börtön ablakában-t. Engem az foglalkoztat, hogyan tudunk újdonságokat belesuvasztani a zenénkbe. Most nem azt mondom, hogy dubstepet fogunk csinálni, mert az bénaság, és nem is új. De mondjuk a dubstepben vannak olyan zenei megoldások, amiket ügyesen bele lehet pakolni egy olyan dalba, ami alapvetően gitáros. A szövegek kicsit beborulósak, mert kicsit én is beborultam. Most lábalok ki ebből a „de jó lenne meghalni” dologból, szóval a lemez háromnegyed része darkos lesz.

Fesztblog: Az előző se volt éppen az élet napos oldaláról szólt…

L.M.: Hát nem. Ilyenkor azon szoktam gondolkodni, hogy vajon a Portisheadnek vagy a Depeche Mode-nak feltesznek ilyen kérdéseket? „Te olyan szomorú az új lemez. Miért?”. Ez csak nálunk kérdés itthon. De látod, én ezeken is tudok poénkodni, azonban néha tényleg nehéz, és erről az érzésről írtam néhány dalt. Zeneileg azt gondolom ki fog kopni belőlünk az alteres dolog, el fognak tűnni azok a hatások, amik eddig akarva-akaratlanul belekerültek egy-egy dalba.

Köszönjük szépen!

@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@

Alighogy elbúcsúztunk Marcitól, és immár komolyabb újságírói erőpróbánkat, az interjút teljesítettük, magunkhoz vettük jól megérdemelt sörünket és belehallgattunk az előzenekarba. A TükeZoo nevű formáció két fős, egy dobos és egy énekes-gitáros srác alkotja. Első blikkre megijedtem, hogy egy Kovbojok szintű zenekarral lesz dolgunk (félreértés ne essék, őket is nagyon bírom, csak más szellemi állapotban és mondjuk nem a Vad Fruttik előtt). De mint kiderült, nem, a TükeZoo hangzásban és szövegileg is a visszafogottabb stílust képviseli, inkább az Emil.Rulez!-ra emlékeztettek néha.

A Vad Fruttik koncertje rutinmunka volt. Marciéknak már egyáltalán nem nagy dolog megtölteni az A38 hajót, ahogy ő is fogalmazott, talán kinőtték a helyet. Ennek megfelelően moccanni se lehetett a koncertteremben, és természetesen minden dalt együtt énekelt üvöltött a közönség a frontemberrel. A kor szerinti összetétel szempontjából egy kicsit a 30 év felettiek felé tolódott el a statisztika, ami egyáltalán nem baj, ilyenkor csak az szokott zavarni, ha páran úgy jönnek el, hogy elrángatja őket az asszony, esetleg a kollégák, és mivel életükben nem voltak még rockzenei koncerten, ölni tudnak azért, ha valaki esetleg rálép a lábukra, vagy előretolakodik mellettük. Ez szerintem nagyon ciki.

A buli viszont nem volt az, nagyjából best of műsort kaptunk. Túlsúlyban természetesen a Fénystopposok dalai. Ismét bebizonyosodott, hogy botfülem van, mivel éppen megjegyeztem a koncert vége felé, megint milyen jól szól a hangosítás, erre az utolsó szám előtt Marcell bevallotta, hogy elég sok hiba is csúszott be a koncert alatt, főleg a technika ördöge „viccelte” meg őket többször is. (Ahogy ő fogalmazott, „ovis kukik voltak aznap este”).De mint említettem én nem vettem ebből észre semmit, csak azt, hogy a hangulat remek volt és ismét bebizonyosodott, hogy az A38 hajót a Fruttik számára találták ki (bár talán csak arról van szó, mennyire jól áll nekik a félhomály és a klubhangulat).

A dalok hangzását sikerült az elmúlt másfél évben szinte tökéletesre csiszolni, bár az általa az interjúban említett néhány „ciki” elem nekem is feltűnt. A Vad Fruttiknak van nagyjából 7-8 tökéletes dala, amelyek mind szövegileg, mind zeneileg csúcsteljesítmények. Viszont van emellett 4-5 olyan dal, amely nagyon elüt ezektől az „érett” számoktól (például az általam zsigerből gyűlölt Galaxis szépe), és ezek a dalok kicsit mindig is árnyalni fognak a képen. Ezért lenne szükség egy (legalább) Fénystopposok szintű negyedik lemezre. Akkor végérvényesen az A –ligás zenekarból az A-liga élmezőnyébe emelkedne a zenekar. Én szívből kívánom nekik, mert látva azt a szerénységet és őszinteséget, ami alapvető jellemvonása a Vad Fruttiknak, megérdemlik.

  • Emília

    Érdekes, én meg pont azt láttam, hogy inkább fiatalok voltak. 🙂 Amit tapasztaltam – és az élményt erősen rontotta -, hogy sokan mintha nem is az együttes kedvéért jöttek volna. Nem tudom, hogy ki, hogy látja, de bosszantó volt, mikor a tombolás kellős közepén tömegvándorlás volt, mert elfogyott az ital.

  • Zénó

    Csak reagálok az utolsó bekezdésekben adott kicsit furcsa véleményekre… 🙂
    tehát:
    – “a 30 év felettiek felé tolódott el a statisztika” – szerintem ez nem igaz.
    – “…ölni tudnak azért, ha valaki esetleg rálép a lábukra” – valljuk be, azért az nem jó amikor valaki rátombol a lábra és megsúgom, hogy a “rockzenei koncert”-re ez nem feltétlen jellemző (van mögöttem számtalan kis- és nagykoncert).
    – “…vagy előretolakodik mellettük” – tolakodik! ez jó… 🙂 és ez a baj, hogy ezt tolakodásnak írja a cikkíró és igen annak is veszik akik tolakodnak előre, ha nem ilyen felfogásban mennének előre, akkor lehet, hogy az arcukra nem is ülne ki az a “tolakodó” arckifejezés… 🙂
    – “Ez szerintem nagyon ciki.” – nem-nem-nem! az a “ciki”, amikor a legtombolósabb számoknál mennek ki emberek teljesen elrontva mások szórakozását (előző kommentes is írta), persze ‘kit érdekel!’, hiszen arcukon a “tolakodós”-sal kitolakszanak majd simááán 🙂 meg vissza 🙂

    … mindemellett a koncert nem volt rossz, viszont volt jobb is már… szerintem a vidéki bulik jobbak… nem olyan “tolakodósak” :)))

    üdv, Béke! 🙂

  • Kata

    Marci ! Én a borongós hangulatú dalaidra figyeltem fel,és azóta vártam a személyes találkozás lehetőségére. A legtöbb dalodat kedvelem, de amilyen élőben vagy, az maga a CSÚCS ! Vidám, kedves, közvetlen fickó – és egyáltalán nem depis -, mint sokan gondolhatnák. Én 62 évesen is értelek, és értékellek.
    Fantasztikus volt a bulitok a napokban itt vidéken. Az interjúval kapcsolatban annyit, h. remélem soha nem fogtok slágerzenét játszani! Maradjatok egyediek, így szeretünk Titeket. További sok sikert kívánok!

  • Lacanova

    Nem tudom, lehet, hogy nekem van elcseszett zenei ízlésem, de a Galaxis szépét én nagyon kedvelem.Van pár szám ami nem jött be, de megtanultam értékelni.
    Azt mondjátok meg nekem, hogy az olyan emberek miért jönnek koncertre, akik az egész alatt háttal állnak a színpadnak?Ez most az új divat?Nem egy társaság volt akik ezt művelték körülöttünk…
    Teljesen igazat adok a vidéki koncertek jobbak…

  • P.Gyula

    1. A galaxis szépe k-jó dal.
    2. A “fénystopposok”tól jobb lemezt nagyon -nagyon nehéz lesz csinálni, csak azért nem írom, hogy nem lehet, mert nem akarok ünneprontó lenni.Így jár az aki egy lemezre, fölrak 7-8 tökéletes dalt. Más zenekarok ebből az anyagból 2-3 lemezt is csináltak volna.