PASO Lovemonster – lemezbemutató koncert

Három héttel a teltházas, kilencedik születésnapi koncertje után, március 27-én új, dupla lemezzel jelentkezik a Pannonia Allstars Ska Orchestra. A Lovemonster című albumon a PASO főként a szerelem témakörét járja körül. A ska zene magyarországi nagykövetei hamarosan külföldi turnéra indulnak, és májusban tartják a budapesti lemezbemutatót.

A Pannonia Allstars Ska Orchestra március 3-án teltház előtt tartotta meg a 9. születésnapi koncertjét az Akváriumban, rögtön nézőcsúcsot állítva be a februárban nyílt klubban. A PASO a buli után sem tétlenkedik, hiszen március 27-én jelenteti meg új dupla albumát Lovemonster címmel. Az első CD a zenekar negyedik stúdióalbuma lesz, amelyen a rajongók a megszokott táncolós ska, rocksteady és karibi hangulattal találkozhatnak. A 15 dal többsége a szerelemhez kapcsolódik, ami azért különleges, mert ezt a témakört a zenekar korábban még nem dolgozta fel. A PASO szerelemszörnye nemcsak a bulizni vágyóknak, hanem a zenei ínyenceknek is kedvében jár.

– A lemezen lesz karibi szerenád, nagyvárosi swing-ska-jazz, dixielandes rocksteady és rum fűtötte mento is. A dupla album másik CD-jén pedig 8 szerzeménnyel mutatkozik be a pszichedelikus reggae és dub zenét játszó PASO’s Roots Rockers, amelyet ugyanúgy a PASO legénysége alkot, csak ebben a formációban más hangvételű dalokat komponál. Ennek a korongnak a különlegessége, hogy a keverési munkálatait a világhírű amerikai hangmérnök, Victor Rice végezte Sao Paulo-i stúdiójában. Az új dalokat elsőként a külföldi közönség hallhatja koncerten, hiszen március végén Horvátországban, Szlovéniában és Svájcban turnézunk. A Lovemonster lemezbemutató turné hazai része áprilisban kezdődik és május 4-én ér Budapestre, a Zöld Pardonba – mondta a PASO frontembere, KRSA.

A türelmetlen rajongók számára jó hír, hogy a Lovemonster március 12-től a pasomerch@gmail.com e-mail címen előrendelhető, és a PASO tagjai kérésre dedikálva juttatják el a tulajdonosoknak a megjelenés napjára. Az új dupla album legelső, aláírt példánya azonban már gazdára talált, hiszen ez a nyereménye a PASO 9. születésnapi koncertjéhez kapcsolódó játék nyertesének. Azt kellett megtippelni, mennyit fut a bulin a PASO frontembere.

– Az Akváriumban lépésszámlálóval álltam színpadra, amely szerint 8210 lépést tettem meg a születésnapi koncert alatt. Ez körülbelül 5-6 kilométernek felel meg, vagyis ha ebben a tempóban haladok, akkor a maratoni távot a lemezbemutató budapesti állomásáig bőven teljesítem – tette hozzá KRSA.

www.paso.hu

www.facebook.com/pannoniaallstars

ui.: A március 27-én megjelenő dupla lemez címét csak az fordítsa magyarra, aki elég fiatal ahhoz, hogy bármely zenéhez kapcsolódó ‘szörny’ végű szóról nem a Dolly Roll feledhetetlen (?) száma jut eszébe.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Újdonság: Dreherfeszt, az első sörgyárfesztivál Vonzó zenei programokkal és igazi sörkülönlegességekkel várja az érdeklődőket a Dreher sört előállító Dreher Sörgyárak Zrt. 2014. augusztus 30-án 14:00 órakor.   A magyarországi sörgyárak közül elsőként egy napra megnyitja kapuit a Dreher Sörgyárak Z...
Három énekessel lép fel a PASO a ZP-ben Régen játszott dalokkal és egykori énekesekkel, valamint legújabb slágereivel tér vissza a budapesti Zöld Pardonba szeptember 19-én a Pannonia Allstars Ska Orchestra. A zenekar nemcsak a nyarat búcsúztatja a szabadtéri szórakozóhelyen, hanem Subicz G...
Már csak nyolc nap: LB27 – Reggae Camp Voltak évek, hogy nem volt kérdés, mit csinálunk július utolsó hetében: lesétálunk a partra és elvegyülünk egy darab Jamaikában. Ezek az évek (2003-2005) már sajnos rég elmúltak és a Ladánybene 27 Reggae Camp kénytelen volt elköltözni otthonunkból, G...