A VilágVelején jártunk – beszámoló

A 2012-es VilágVeleje Fesztivál újra bebizonyította, méltó arra, hogy megnyissa az újévet, hiszen ismét nem kellett csalódnunk, a fantasztikus zenei repertoár és helyszín azt nyújtotta, amit vártunk. Remek hangulatot, és az év első nagy buliját! Beszámoló a hajtás után

Bár a szervezők minden plakáton és internetes közleményben kiemelték, hogy a SYMA csarnok  Ifjúság útjáról nyíló bejáratán történik a beléptetés, így is rengeteg látogató, bolyongott a csarnok körül értetlenül. Hála a segítőkész biztonságiaknak, előbb-utóbb mindenki ráakadt a helyes irányra.
Miután mi is felfedeztük, gond nélkül vettük át a jegyeinket és az utolsó korty sörünket is elfogyasztva – hiszen a koncerteken szokásos motozást itt sem kerülhettük el – beléptünk a világ velejébe. Már a bejáratnál mindenki mosolyogva köszöntött minket, sehol egy morcos securitys vagy egy idegesen rohangáló szervező. Minden a legnagyobb rendben, hirdeti az egész légkör a kezdetektől egészen az est végéig.

Szokatlan módon az Intim Torna Illegál pontosan kezdte meg a koncertet, amit a később érkezők talán nem néztek jó szemmel, de nekik sem volt min aggódniuk, ugyanis a fellépésre várt hatalmas nézősereg elmaradt. Az eddigi ITI koncertjeinken mindig alig fértünk el a színpad előtt, ám a SYMA csarnok túl nagynak bizonyult a kis placchoz szokott rajongótábornak, szinte elveszett a tömeg a hatalmas térben. Ennek ellenére az Intim Tornások egy tökéletes koncertet adtak, méltót a két éves szülinaphoz. A torna utolsó mozdulatai után a VilágVeleje szervezői egy hatalmas hupikék tortával köszöntötték az ünnepelteket, ami abszolút pozitív volt a szervezők részéről. Reméljük olyan finom is volt, amennyire jól nézett ki!

Egy röpke átszerelés után amint konferálók bejelentették az Irie Maffia színpadra lépését a tömeg megérkezett a küzdőtérre. Nem is kellett sokat várni, és a “Yo SYMA!” felkiáltással meg is kezdődött a buli. Bár mi annyira nem rajongunk értük, tagadhatatlan, hogy a Maffiák nem hagytak lábat mozdulatlanul, tagadhatatlanul több embert és jobban mozgattak meg, mint az este első fellépői. Mi az első pár szám alatt inkább jobban szemügyre vettük a helyszínt. A sör 550 forintba került, rövidet 8-900-ért mértek, a kiszolgálás nagyon korrekt volt, azonban az ülőhelyek néha kevésnek tűntek. A koncert felénél már mi is beolvadtunk a tömegbe, ehhez remek hangulatot biztosítottak a srácok a színpadon. Gyakorlatilag senkit sem hagyott hidegen az Irie Maffia, mindössze egyetlen embert láttunk aki annyira unta, hogy a fal mellett sorakozó karton dobozok egyikére heveredve hajtotta álomra a fejét, de őt rövid időn belül kitessékelték a sárga ruhába bújtatott biztonságiak.

Sajnos a The Carbonfools fél órával később kezdett, de ez mégsem szegte kedvét a kitartó rajongóknak. Nem tudtuk nem észrevenni, hogy a színpad előtt várakozó tömeg első öt sora túlnyomó részt hölgyekből állt. Mikor még csak hangolni érkeztek a fiúk a színpadra, már felcsendültek az első “Nyomjad bébi!” és “Szeretünk Titusz!” felkiáltások (bár utóbbit még sosem hallottuk 30 évnél fiatalabb lányok szájából ezidáig). Végül megjelent a frontember, Balázs is és a Hippie Song-gal meg is indult a jól ismert carbonbuli. A srácok elég sietősre vették a figurát, de sajnos a szervezők az ő koncertjükből faragtak le a késés behozása érdekében. Számunkra teljesen érthetetlen módon a koncert közepén a fiúk lesétáltak a színpadról, helyükbe egy Rémszem Mordonra emlékeztető fickó érkezett, aki megosztotta velünk, hogy az ő idejében az volt a rock and roll, ha gitárokat zúznak ripityára, de a mai világban ez! (Ebben a pillanatban előkapott egy cigit, rágyújtott a színpad kellős közepén, majd eltűnt.) A teljesen ledöbbent tömeget Balázs rázta vissza a valóságba és mintha meg sem történt volna az incidens, folytatódott a koncert. Erre a jelenetre azóta sem sikerült magyarázatot találni, aki esetleg ismeri az okot, kérjük, ossza meg velünk kommentben!

A koncert után döntöttünk úgy, hogy teszteljük a dohányzóhelységet a csarnok mellett. Mikor megpróbáltunk kimenni az erre külön kijelölt külső elkerített részre, meglepve tapasztaltuk, hogy nem férünk ki. Ugyebár odabent a törvénymódosításoknak hála, nem lehetséges a dohányzás, ám ennek köszönhetően kint hatalmas tömegek álltak a fagyban, és hering szerűen próbálták elszívni egy-egy cigit. Legalább a szokásossal ellentétben most nem a mosdókért kellett kígyózó sorokban várni…

Végül az Irie Maffia koncertjéből már jól ismert “Yo SYMA!” felkiáltással kezdett a Brains zenekar is. Mi már csak az első két számot vártuk meg, de abból ítélve a koncert további része is frenetikusra sikerülhetett.

Összességében egy elég jó évnyitó bulin vehettünk részt, reméljük a jövőben is lesz Világveleje Fesztivál, mi biztos ott leszünk!

szöveg: orsosom

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

XIII. Világveleje Fesztivál a SYMA csarnokban A VilágVeleje Fesztivál az elmúlt 12 évben az egyik legnagyobb év eleji alternatív fesztivállá nőtte ki magát. Az idei helyszín a Syma Csarnok, ami ideálisnak tűnik, tekintettel a kiváló zenei repertoár által odacsábított tengernyi rajongó miatt, his...
Világveleje Nyár 2012 "Minden szinten rock and roll" - ez ígéri a 2. Világveleje Nyár, mely június 15-én és 16-án kerül megrendezésre az Orczy Parkban. Jó zenék, gyönyörű környezet és aki tavaly ott volt az első fesztiválon, az idén sem fogja kihagyni. A Világveleje Nyá...
Egy nap a Világvelején Decibelek és tágra zárt szemek. Azok, akik ott voltak a II. Világveleje nyár első napján és meghallgatták Jenőéket, majd utána átmentek a tószínpadra, tudják miről beszélek. Akik nem voltak ott, vagy lemaradtak erről, arról, azoknak elmesélem. Így ...
  • judy

    állatkirályvolt!