Soha ne mondd, hogy soha ! – dEUS koncert az A38 hajón 2012.03.03-án

A legendás belga rock zenekar első hazai klubkoncertjéig még pontosan  113-at kell aludni. Akkor mégis mi az oka, hogy máris felhívjuk a figyelmet eme rendhagyó eseményre? Mert körülbelül 7-et kell aludni, és már el is fog fogyni az összes jegy. Mi szóltunk…

Mielőtt elkezdeném taglalni Tom Barman és zenekara érdemeit, érdemes pár szót ejteni a koncert létrejöttének körülményeiről. A koncert szervezését a Soundkitchen nevű társaság hozta össze, mint második kísérlet annak megcáfolására, hogy Lady Gagán és Ringo Starron kívül lehetséges minőségi és nem anakronisztikus koncerteket szervezni Budapesten. (Erre lehet még bizonyíték a The Horrors most vasárnapi fellépése a Dürer kertben). Első intézkedésük eredménye lesz a december 3-i Lamb koncert, szintén a jó öreg Artemovszk fedélzetén. Én a magam részéről teljes mellszélességgel támogatom a népi kezdeményezés által szervezett koncerteket, és szívesen adok ötletet a következő elhozandó bandák névsorát illetően (A-tól Z-ig betűnként kb. 5-6 zenekar minimum).

Tehát jött ez a brigád, és szerveztek egy koncertet, amit (végre) alkoholos filccel véshetünk be a naptárunkba. Na de kik is ezek? (Akiben felmerül az a kérdés, az most csapjon a kezére, és olvasson tovább).

A zenekar 1991-ben alakult Antwerpenben, és gyakorlatilag a csokoládé és az 1931-es liberális alkotmány utána a dEUS Belgium legfontosabb importcikke. A zenekar eddig 6 albumot adott ki, a legutóbbit Keep You Close címmel éppen idén szeptemberben. Első három lemezükkel azonnal beírták nevüket a rockzene arany oldalak katalógusába, és végigturnézták a világot, egyre nagyobb és nagyobb színpadokon bizonyítva rátermettségüket. Ezt követően jött egy hat éves szünet, mely alatt a tagok (az énekes Tom Barmant és Klaas Janzoonst kivéve) kicserélődtek vagy egyéb projectjeikbe merültek. Sokszor, sokfelől felvetődött a feloszlás mételyes gondolata és híre, azonban ezeket a pletykákat a dEUS megcáfolta negyedik stúdiólemezével a Pocket Revolution-el. Azóta megjelent még két lemez, és a sok változás közepette egy dolog maradt állandó a zenekarral kapcsolatban: zenélni és hangulatot teremteni még mindig piszkosul tudnak.

A banda nem most jár először Magyarországon, a 2006-os Szigeten is tiszteletüket tették, ahol nekem is volt szerencsém meghallgatni őket. Most azonban következik az első klubkoncert, ami nyilvánvalóan még komolyabb bulit ígér, kár lenne lemaradni róla, ki tudja, mikor sikerül újra hazánkba csábítani a belga rocklegendákat. Én a magam részéről nem várnék újabb 5 évet…

További információk az A38 hajó weboldalán: http://www.a38.hu/?p=programok&id=2815 Jegyek kaphatók november 25-ig kedvezményes, 5900 forintos áron!

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Vissza a jövőbe – vagy előre A dEUS-ra dupla csapatunk két részletben érkezik meg, a színpadi pakolás-átszerelés ideje alatt az embereket bámulva így bőven van idő töprengeni, hogy vajon mennyien lesznek? Negyedóra alatt kiderül, hogy elég sokan választják kora esti koncertopció...
5 bemelegítő dal a szombati dEUS koncerthez Már csak ötöt kell aludni és Budapesten teszi tiszteletét a kultikus belga rockzenekar, a Tom Barman-vezette dEUS. Én a magam részéről már tűkön ülök, és esténként nem jön álom a szememre, így hát egy rövid összeállítással kedveskedek azoknak, akik h...
Zavarba ejtő profizmus és az isteni szikra – Wattican Punk Ballet + ... Mit is írhat a sokat látott újságíró és zenebuzi, amikor egy koncert után olyan érzés fogja el, hogy legszívesebben megkeresné a szervezőket, és mint egy óvódás, a kabátujjukat rángatva ordítaná, hogy „még-még sok ilyet!!! „? Velem valami hasonló tör...