Nem csak a 20 éveseké a világ!

Na, ezen is túl vagyunk!

Már nem érdemes találgatni, hogy mint szól majd a 20 éves Quimby az Arénában, hogy lesz-e elég hallgató, aki kifizeti a magas jegyárat, hogy lesz-e hangulat, vagy elveszik a zene a hatalmas térben? Már megvannak a válaszok és tény, ami tény a 20 éves Quimby egyáltalán nem teljesített rosszul.

Kezdjük a vallomással: igen, én is azok táborát gyarapítottam, akik szerint a Quimby nem való az Arénába, akik szerint az ősrégi rajongókkal kicseszés a jegyár, szóval negatív várakozásokkal tele volt a puttonyom rendesen. Aztán már az elején megenyhültem, amikor megláttam a mutatványosokat a küzdőtéren. Ezek a srácok pasik tényleg dolgoztak azért, hogy emberibbé tegyék az Arénát! Az, hogy ez csak a színpadhoz közel állóknak volt igazán érzékelhető nem az ő hibájuk.

Az, hogy mennyien aggódtak az Arénás produkció miatt sokat elárul a Quimby fontosságáról, a közönséghez fűződő kapcsolatáról. Más zenekarok esetében öröm és nagy esemény az első Arénás koncert, mérföldkő, mikor egy ekkora csarnokot sikerül megtölteni. Más zenekarok örülnek, ha Arénázhatnak, csak Kiss Tibor és csapata volt, akik jobb híján fanyalodtak erre a helyszínre. Elfogadták, hogy az Arénán kívül ebben a városban nincs – nagy – hely és cirkuszt csináltak belőle.

Cirkusz a színpadon – látványtervező Ágh Márton – mutatványosok a küzdőtéren. Ámulattal bámultam a golyós fiút, akinek kezei között lebegtek a golyóbisok és sajnáltam a lányt, aki a tévéből megismert buborékos fiú körül törölte folyamatosan a padlót, elkerülendő, hogy a nagyérdemű már a fő produkció meghallgatása előtt hasra-, esetleg fenékre essen más produkcióján.

Persze a helyszín mellett volt másik parám is, mégpedig a zene. Na nem azért, mert nem szeretem Kiss Tibiék zenéjét, hanem pont azért, mert nagyon is. Szeretek mindent amit csináltak, csak az az utolsó lemez, a Kicsi ország ne lenne! De egy három órás koncertet egy lemez nem tud elrontani, így sokkal inkább féltem az átdolgozásoktól. Mert én a régi számokat úgy szeretem, ahogyan vannak és a nyáron egyik koncerten sem sikerült olyan átdolgozást hallanom, ami megnyerte volna tetszésemet. Sőt, ez volt az a nyár, amikor kifejezetten unalmas és rossz Quimby koncertet is láttam.

De ez a koncert nem volt az. Három óra örömzenét kaptunk, üresjáratok, felesleges dumák nélkül. Amennyire a színpad elől meg tudtam ítélni a hangzásra nem lehetett panasz, bár azt nem tudom, hogy a kakasülőkön vajon még mindig visszhangzik-e az Aréna? Akik pedig közel álltak a színpadhoz, vagyis sikerült még álló jegyet venniük és elég korán érkeztek, azok benn érezhették magukat a cirkuszban, egy kis, intim helyen, ‘kettesben’ a zenekarral.
A vendégművészek, a vonósok, fúvósok és a kongás igazán kitettek magukért, én meg örömködtem, hogy végre nem csak a divat miatt voltak a színpadon – mert manapság már nincs koncert komolyzenei közreműködők nélkül -, hanem tényleg hozzátettek a hangzáshoz, hangulathoz. Bár a Nyina lehetett volna kicsit katartikusabb, és Dódi szép napját is üvöltősebben szeretem, de mégsem panaszkodom. Jó volt ott lenni az Arénában szombat este, jó volt együtt ünnepelni ezt a húszast és jó volt látni, hogy ez a zenekar még mindig szeret zenélni és még mindig tud játszani (természetesen nem a hangszeres értelemben).

Hogy mennyire egy család ez a zenekar, azt mindenki megérthette, mikor a színpadra betoltak egy kisebb porondot, és jött a koncert a koncertben. Komolyan mondom, bensőséges pillanat volt.

A show elemek közt volt hegedű törés – Dódi követte el -, Tibcsi megmutatta felsőtestét a sikítozó lányoknak és a végén még majdnem egy fenék látványa is a retinánkba égett, de a gatyatoló szerencsére az utolsó pillanatban meggondolta magát.

Természetesen sor került az együtt dalolásra is és bár egész nyáron készülhetett a közönség az attrakcióra, de valami miatt mégsem merték az egészet csak rájuk bízni. Vendégként a Csík zenekaros Szabó Attila lépett fel, kislányát kísérte, akinek vezetésével énekelte a közönség, hogy Most múlik pontosan. És még ez sem volt túl geil. Talán azért, mert egyetlen ilyen édeskés pillanat volt csak a koncerten.

Ráadásból viszont nem csak egy volt és amikor a legvégén felcsendültek a Somewhere Over The Rainbow dallamai nem csak én éreztem úgy, hogy ez a varázslat bizony sikerült!

Boldog születésnapot Quimby és kívánom, hogy a következő csendesebb időszak után valami újat és izgalmasat mutassatok nekünk!

Setlist itt.

 

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Budapestre jön a Nine Inch Nails júniusban! A Nine Inch Nails bejelentette 2014-es turnéjának részleteit. A koncertkörútnak Budapest is része, a csapat harmadik magyar fellépésére 2014. június 19-én kerül sor a BudapestArénában! A turné az óriási népszerűségnek örvendő új album, a Hesitatio...
Elfújta a szél – Scorpions búcsú az Arénában Telt ház előtt búcsúzott Budapesttől a Scorpions. Pont negyedszázaddal ezelőtt léptek fel nálunk először, a csak pár megállóval arrébb lévő MTK pályán. Akkor is telt ház volt, vártuk az élményt, az egyedit, a megismételhetetlent. Talán nem csak az e...
Több bunkó angolt a Szigetre! – pénteki beszámoló Rogyásig telt a Sziget pénteken, a Volvós gyerek bevonzott laza 90.000 embert, ami egyrészről egy iszonyú szomorú dolog a generációs közízlésre nézve, másrészről akinek nem inge, az nem veszi magára, inkább nagy ívben elkerüli arra a másfél órára a N...