Femme Fatale

Nagy visszatérést, lélegzetelállító showt ígérve érkezik hozzánk szeptember 30-án Britney Spears, hogy Femme Fatale turnéja keretében a Papp László Aréna, várhatóan zsúfolásig megtelt, lelátóin helyet foglaló magyar rajongókat is elkápráztassa.

Az albumra három, az újabb magyarországi koncertre hét évet kellett várni. Britney közben kinőtt a tinisztár szerepből, de hogy belenőtt-e a végzett asszonya szerepébe, azt még nem lehet tudni.

Vajon mivé alakul át a tinisztár, ha már nem csak, hogy nem tini, de családanya és még a harmadik x-et is pillanatokon belül betölti? Vajon mihez kezd a tinisztár, ha letaszítják trónjáról, mert azért azt kár lenne titkolni, hogy az elmúlt pár évben Lady Gaga jött, tarolt és mindent vitt. Míg Britney összeszedni próbálta magát, addig ő összeszedte a szabadon lebzselő rajongókat.
Persze azért maradt még így is elég, mert bár a közönség elég csapodár természetű, de nagy kedvenceit nem felejti könnyedén. Márpedig ha valaki, akkor Britney igazán nagy kedvenc volt és még az az idő sem jött el, amikor már nem érdemes foglalkozni vele.

A Femma Fatale album majd három év hallgatás után márciusban jelent meg, a hozzá kapcsolódó európai turné szeptember 22-én indul Szentpétervárott, majd Moszkva, Kijev és Budapest érintésével megy tovább keletről, nyugatra.

A koncerten biztosan elhangzanak az új lemez slágerei, a Till The World Ends és a Hold it Against Me, de az is tuti, hogy a régi nagy Britney dalok sem maradnak ki.

A turnéval kapcsolatos információkat megtalálod a livenation.hu oldalon.

Jegyárak 9.900 forinttól 17.900 forintig. (A hírek szerint a 9.900 forintos jegyek már elfogytak.)

Britney Spears koncert
Papp László Budapest Sportaréna
Péntek, 30. Szept 2011, 20:00