Another Brick in the Wall

Nem gyakran szokott előfordulni, hogy az Arénában mindenki állva tapsol és dübörög hosszú percekig egy koncert után. Szerda este, A Fal előadás után pontosan ez történt. Hosszan, állva tapsolt a közönség Roger Waters-nek és zenészeinek, no meg a látványnak, amivel elkápráztatták őket.

roger-waters-the-wall-live

Írhatnám, hogy olyan volt az előadás, mint egy vurstli. Volt benne minden, ami a szórakozáshoz kell: körhinta, lovacskák, vattacukor és tűznyelők, csoda és káprázat. Ahogy a gyerekeket elvarázsolja a vidámparki forgatag, úgy varázsolta el a nézőket Roger Waters és a technika.

Rám már a film is nagy hatással volt, én az emberek azon táborához tartozom, akik szerint A Fal korszakos album és a film feledhetetlen, így aztán nem lehet csodálkozni azon, hogy az előadásra hónapokkal előbb megvettem a jegyet, sőt jegyeket, mert ebből fiaimat sem akartam kihagyni. Kivételesen ülőhelyre szólót vettünk, mert tudtuk, a látvány fontos lesz és nem tévedtünk.

Már a kezdés lenyűgöző volt, a tűzijátékkal imitált bombázás láttán eltátottuk a szánkat és a koncert végén csak azért csuktuk be, hogy rögtön újra kinyissuk, hogy kijöjjenek belőle a tetszés hangjai. Más koncertek befejezésként nyújtják azt a látványt, amit itt kezdésként sütöttek el.
A koncert folyamán téglánként épült a fal, a szünetre állt az egész, teljes hosszában eltakarva a színpadot és a zenekart. 
A fal, a téglák adták a ‘vásznat’ a vetítéshez, de az előadásban nem csak a ‘mozi’ volt látványos. Jöttek óriás bábuk, egy hatalmas tanár, kezében pálcával, egy repülő malac vaddisznó – igen, tényleg repült, nem madzaggal mozgatták – önkényuralmi és egyéb jelképekkel tele, nagy “Trust us” felirattal az oldalán, fénycsóvák helikoptert imitáltak, zenészek játszottak a fal tetején – egyszóval valami egészen hihetetlen volt az egész.
Ráadásul és egyáltalán nem mellékesen a zene olyan tisztán szólt, mintha nem is koncerten lettünk volna. Egészen biztosan volt arra is nem kevés rásegítés, de az igazat megvallva ez egyáltalán nem érdekelt. Csak ültem a helyemen, körülöttem mindent betöltött a zene, szemem pedig nem győzött betelni a látvánnyal. Néha átfutott az agyamon, hogy ebben a milliméterre megkomponált precíz előadásban miért van az, hogy éppen Roger Watersnek nincs helye? De aztán túlléptem a problémán és amikor épp nevetségesnek találtam volna közönséget buzdító mozdulatait a fal előtt, akkor egyszerűen máshova néztem, vagy ha épp egyedül volt a színpadon, akkor egyszerűen csak a zenére koncentráltam, felfeküdtem a hullámok hátára és csak sodortattam magam.

Néha lenéztem a küzdőtérre és meglepetéssel láttam, hogy még hátul sem mászkált senki. Az emberek álltak és a színpadot bámulták.

A Fal az az album, az a film, aminek ideológiai tartalmáról nem lehet elfeledkezni. Ez a tartalom nem csak megjelent, de kifejezetten nagy hangsúlyt kapott az előadáson, természetesen napjaink viszonyainak megfelelően átdolgozva. Potyogott ott a világra nem csak bomba, de vallási jelkép, dollár, meki, shell és mercedes embléma is. Nem állíthatom, hogy ez az értelmezés tetszett nekem, sőt én a malacot is kihagytam volna a dologból, de mindezen dolgokon könnyedén léptem át és tapsoltam pirosra a tenyerem.

Nem koncertet kaptunk, hanem egy színházi előadást. Tökéletes és minőségi szórakoztatást.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

A Balkán egy estére az A38-ra költözik Az európai klubokat pár éve meghódító Balkán-hullám legjelentősebb képviselője, a német, de bukovinai ősökkel büszkélkedő Shantel utoljára tavaly decemberben lépett fel az A38 Hajón, őrjöngő telt ház előtt. Elektronikával megtámogatott balkáni muzsik...
Spindrift buli lesz az A38-on Amikor a Tarantino-filmzenék fílingje találkozik a stoner zúzdával: három zenekar, három stílus, az elszállás három módja a Spindrift, a Blaak Heat Shuuja és a Y33BA európai turnéjának budapesti állomásán, a Duna fölött. Az est érdekessége, hogy a Sp...
Óramű pontossággal – Queens of the Stone Age koncertkritika Elöljáróban engedjetek meg nekem egy kis személyeskedést, azon kívül, hogy bevallom: nagyon bírom Josh Homme-ot és az egész Queens of the Stone Age nevezetű dolgot. Arról van szó, hogy idén rám mosolygott a szerencse, annyi év szenvedés után sor kerü...