Elfújta a szél – Scorpions búcsú az Arénában

Telt ház előtt búcsúzott Budapesttől a Scorpions.

Pont negyedszázaddal ezelőtt léptek fel nálunk először, a csak pár megállóval arrébb lévő MTK pályán. Akkor is telt ház volt, vártuk az élményt, az egyedit, a megismételhetetlent. Talán nem csak az eltelt idő mindent megszépítő varázsa mondatja velem, hogy meg is kaptuk.

Tegnap este egész biztosan nem én voltam az egyetlen, akinek eszébe jutott az a 25 évvel ezelőtti augusztusi este, hiszen a közönségben tekintélyes számban képviseltette magát a negyvenes korosztály. A ‘fiúk’ pedig adtak nekik egy pontos, precíz, emlékezős, közösen éneklős, a Scorpions híréhez méltó búcsúkoncertet.

Nem voltak tömegek az Aréna körül, fél 7 táján a telt házról csak a parkolóhelyek hiánya árulkodott. 8 körül mérsékelt sorok álltak sörért, a többség már bennt állt a küzdőtéren, vagy ült a helyén, várta a kezdést. Felmásztam helyemre én is, a nézőtér nem sokkal fél 9 után sötétült el, csak a készenlétben tartott telefonok százai világítottak, indult az utolsó budapesti Scorpions fellépés.

Bevezetésként a az 1983-as bernadinoi – US – fesztiválról nézhettünk képeket, majd felszálltak a repülők, a színpad vörösre váltott, jött a banda és a Sting in the Tail, indult a buli.
A magadban – szokás szerint – kicsit kongott az Aréna, de ezt leszámítva, az én amatőr fülem elégedett volt a hangzással, már csak azért is, mert ez a koncert azon ritka alkalmak egyike volt, mikor nem csak az éneket hallottam, de még a szöveget is értettem. Természetesen nem azért, mert annyira fújom őket csukott szemmel is.

A színpadi mozgásból – ha semmit nem tud az ember a zenekarról akkor is -, többé, kevésbé pontosan megtippelhető, hogy az együttes melyik korszak gyermeke. A hétfőn este látott fel-alá nyargalást, gitárral előre kiállást, majd közös hajolgatást autentikusan, csak egy, a ’80-as évekből jövő rock banda tud bemutatni. Nem állítanám, hogy áradt az energia a színpadról, bár az is lehet, hogy csak én ültem távol, de az biztos, hogy egyik ‘fiú’ sem tűnt még ötvenesnek sem, hogy a hatvanas életkorról már szó se essék.

Kottakról (dob) az első póló a negyedik, vagy ötödik számnál került le és repült a közönség közé. Klaus Meine (ének) a számok között beszélt a közönséghez, megmutatta a pár megtanult magyar szót – Hogy vagytok? -, amit a közönség szokás szerint hálásan fogadott. Nem maradt el a közös éneklés sem, tömeget daloltatni mindig hálás dolog és meg kell mondjam őszintén, aznap este az Arénában az a pár ezer ember piszok jól szólt! Gyönyörűen zengett a “Here I am; Will you send me an angel?”.

A Scorpionsé volt az a koncert, ahol a nemek aránya kiegyensúlyozott volt. Közel annyi női rajongó jött búcsúzni, mint férfi, amin, ismerve a lírai számokat, ezen egy cseppet sem csodálkozom. Melyik nőnemű tudna ellenállni három gitárnak, ha azok dallamosan szólnak? Scorpions funként az ember lánya úgy lehetett hard rock rajongó, hogy közben a dallamokról sem kellett lemondania.

Valamivel túl a koncert felén következett a dobszóló, mely egyszerűen csak a Kottak Attack nevet viseli. Veszett dobolás összekomponálva a mögötte futó filmmel, hangokkal, zenékkel, zörejekkel. Nekem nagyon bejött a dolog! Még akkor is, ha nadrágjának letolásával csak fenyegette a közönséget, de valóra nem váltotta. A feliratot a hátán azonban mindenki megcsodálhatta: Rock & Roll Forever”.

A dobszóló alatt pihentek a többiek, a kissé halovány gitárszóló alatt kiszuszogtam magát Kottak is, hogy aztán nekifussanak a végének.

A ráadásban feltámadt a szél, majd az egész estét elvitte egy hurrikán. Ennyi volt, még egyszer, utoljára.

Profi, pontos produkciót láttunk hétfőn este az Arénában. A Scorpions, ha nem is a leglátványosabb előadással búcsúzott, mint ígérték, azért szégyenkezni nincs okuk. Lendületes, jó hangulatú koncertet adtak, az  már más kérdés, hogy én azt szeretem, ha van valami kis meglepetés, valami váratlan, amitől egyedi lesz az élmény.

A dalok listája:

1. Sting in the Tail
2. Make it Real
3. Bad Boys Running Wild
4. The Zoo
5. Coast to Coast
6. Loving You Sunday Morning
7. The Best is Yet to Come
8. Send Me an Angel
9. Holiday
10. Raised on Rock
11. Tease Me Please Me
12. Dynamite
13. Kottak Attack
14. Blackout
15. Six String Sting
16. Big City Nights

Ráadás:
17. Still Loving You
18. Wind of Change
19. Rock You Like a Hurricane

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Ül és vár, ül és hallgat – beszámoló a 30Y zenekar Szentimentá... Előre bocsátanám, nagyon nehezemre esik nem szuperlatívuszokban fogalmazni. Eddigi pályafutásom talán legnehezebb feladata szavakba önteni a tegnap estét. A tovább után olvashatjátok, ami felett legalább másfél órája ülök, és írom át újra és újra. Mé...
konczert telt ház az arénában, pár szék ugyan üres, viszont a lépcsőkön ülnek. nem sokkal 8 után felhangzanak az első hangok, zsuzsa arca a kivetítőn, keresem a színpadon, de helyette a küzdőtér oldalában tűnik fel, megy az emberek közé, akik felállva ünnepli...
Volt rakenroll is: Franz Ferdinand a VOLT-on Valamiért nekem minden régivágású, nyomulós rakenrollról nem a Beatles, hanem a Velvet Underground jut eszembe, akármit is csinálok. A Franz Ferdinandról is, akármit is csinálnak. A tegnap esti koncertről konkrétan Lou Reed Szigetes fellépése, bár an...