Épül a PAFE

Pénteken kezdik el építeni a Pannónia Fesztivál helyszínét a Várpalota melletti Cseri-parkerdőben. A városban és 15 kilométeres körzetében már lefoglaltak a fesztiválozók minden szállást. A fesztivál-romantika híveinek a helyszínen 4.000 sátorhelyet alakítanak ki a szervezők.

A PAFE június 9-én, azaz egy hét múlva, jövő csütörtökön 14 órakor nyitja meg kaput és aznap rögtön egy amerikai nagyágyú, a Twisted Sister lép színpadra.

Csaknem 350 ember dolgozik péntektől a Pannónia Fesztivál helyszínének kialakításán, hogy június 9-én kezdetét vehesse az ötnapos szórakozás. Az áramellátáshoz közel 5,5 kilométer kábelt, a vízellátáshoz pedig 300 méter vezetéket fektetnek le a területen, melyet 3,5 kilométernyi kerítés vesz körbe. A koncertekhez 10.000 m2 fedést, illetve egyéb installációt építenek fel. Újdonság, hogy a szervezők a fesztivál és Várpalota közötti, nagyjából 1 kilométeres utat is kivilágítják.

Jelenleg a várpalotai önkormányzat és a katasztrófavédelem munkatársai ellenőrzik a területet, hogy kidőlő fák, letört ágak ne veszélyeztessék a szórakozást. Hétvégén érkeznek a konténer méretű aggregátorok, melyek a színpadok áramellátását biztosítják. A monstrumokat darukkal helyezik ideiglenes helyükre. Hétfőn épül a nagyszínpad, illetve az összes többi zenei helyszín.

A Pannónia Fesztiválon várhatóan idén is rengetegen lesznek. A nagy érdeklődést mi sem jelzi jobban, hogy hetek óta egyáltalán nem lehet szállást foglalni Várpalotán és 15 kilométeres körzetében. A fesztivál területén összesen 4000 sátornak tudnak helyet biztosítani. Akik saját járművel érkeznek, parkolhatnak rögtön a kemping mellett kialakított őrzött területen, ahol közel 1000 autót, néhány száz motort és kerékpárt tudnak elhelyezni.

A fesztivál fellépőinek névsora idén is a közönség szavazatai alapján állt össze. Közel 150 formáció áll színpadra a rendezvényen: ott lesz a 30y, a Pannonia Allstars Ska Orchestra, a Belga, az Edda, az Ismerős Arcok, az Irie Maffia, a Kowalsky meg a Vega, a Subscribe, a Belmondo, Hobo és a Magna Cum Laude is. Mindjárt első nap egy élő legenda, az amerikai Twisted Sister lép fel.

A rendezvényre a 3 napos bérlet (péntektől vasárnapig érvényes) 4.500, a 4 napos bérlet (csütörtöktől vasárnapig érvényes) 5.500, míg az 5 napos bérlet (csütörtöktől hétfőig érvényes) 6.500 forintba kerül. A hétfői bónusznapra külön is lehet jegyet vásárolni 2.900 forintért. A belépők árusítása a koncert.hu és a jegyshop.hu oldalakon, a Ticketexpress és az Interticket hálózatában, illetve a pannoniafesztival.hu-n zajlik.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

PAFE – a negyedik Lássuk be, az 5. Pannónia Fesztiválra nem a zenei felhozatal okán látogattunk el, hanem azért, mert szeretjük és a hagyomány az hagyomány. A sovány napok sorában a vasárnap még egész kiadósnak ígérkezett és tulajdonképpen hozta is amit ígért, még ak...
PAFE – az ötödik Ebben az évben Pünkösd hétfőjén is folytatódott a PAFE és ha ezt az ötödik napot tesztnek szánták a szervezők, akkor valószínűsíthető, hogy jövőre megint csak négy napos lesz a fesztivál. Nemzeti program, egy jó banda, nagyon kevés látogató - ez vol...
PAFE – a harmadik A harmadik nap kishíjján  érdektelenségbe fulladt, de aztán két koncert és egy kis tánc gondoskodott róla, hogy mégse legyen így. Késő délután, szinte már este volt, mire egyáltalán elindultunk a kiserdő felé, de a napi koncertek egyike sem vonzott ...