Shakirát látni is kell

Shakira tipikusan az a popénekesnő, aki nagyon jó, ha jó zenéket írnak neki. Kétségtelen, hogy nem csak ő tehet róla, ha nem, mindenesetre ha az ember látja is, az csak hozzáad az élményhez. Máj. 5-én az Arénában amúgy is nyilván a legjobb számok lesznek, szóval ott biztosan erős élmény várható.

Bármennyire is szeretem Shakirát, muszáj bevallani, hogy még sose csinált olyan lemezt, amin 3-4 igazán jó számnál több lett volna. Azok a számok viszont tényleg ütősek: vegyük csak példának a csodálatos ‘Objection’-t rögtön az első angol nyelvű lemezről, a Laundry Service-ről. Ennek a videójában nagyjából minden benne van, amiért Shakira igenis jó: a lassú, bőgővel-harmonikával odatett intro, a gitáros megindulások, a látvány és a mozgás. Shakira főleg az utóbbiaknak köszönheti, hogy az általában gyengébb lemezek dacára is kétségtelenül talpon tudott maradni, és még a Wyclef Jeannal súlyosbított ‘Hips Don’t Lie’-t is szerethetővé tette, sőt, túlélt egy szinte teljes egészében Pharrell Williams által írt lemezt is (a She Wolf-ot), ráadásul a popkultúrában elkerülhetetlen áthallásokat produkáló ‘Did It Again’ c. számhoz még egy nagyon szépen koreografált videót is hozzátett. Ez azért szép teljesítmény, de hát szép szőke csajoknak az ember megbocsátja az ember még Wyclef Jeant is, és még mindig meg akarja őket nézni.

Mikor tehát jó zenéket írnak neki, Shakira nagyon jó, mert pont elég egzotikumot hoz át magával a hangja a sikítozós-elhalós felmenetelekben, de azért többnyire mégiscsak angolul énekel. Nyilván sokakat pont ez idegesít, de ők legfeljebb nem jönnek koncertre. Hivatalosan ugyan a máj. 5-ei, Aréna-beli fellépés az új lemez, a Sale el Sol / The Sun Comes Out turnéja, amin idegesítő módon már megint több a spanyol, mint az angol dal — de ez megint csak ne zavarjon senkit, hiszen úgyis megszólal kiegészítésként egy best of-program is, tehát nyilván megkapjuk azokat a számokat is, amikért annak idején először felkaptuk a fejünket a szőke kolumbiai csajra. A ‘Whenever, Wherever’ (mert nyilván mindenki akkor kapta fel) óta eltelt majdnem 10 év, Shakira pedig közben nem csak maga tanult sokat (pl. történelmet a UCLA-n), hanem saját alapítványával a kolumbiai (és haiti és Dél-Afrikai) szegény gyerekek oktatásába is beszállt. Egyszer már volt Magyarországon egyébként (2006-ban), de most májusban azok is megnézhetik, akik akkor nem. És Shakiránál tényleg számít, hogy nézni is kell, nem csak hallgatni.

Jegyek 9.900 Ft-tól 68.300 Ft-ig kaphatóak, május elejére már nagyon egyértelműen tavasz lesz, ilyenkor még a latinos dolgok is jobbak.

Linkek:
Jegyek
Shakira hivatalos