VOLT: jön a My Chemical Romance és a Sum 41!

Újabb öt világsztárral bővült a 19. VOLT Fesztivál kínálata. A már korábban bejelentett nevek mellett Sopronba látogat a My Chemical Romance, a Sum 41, a The Ting Tings, a Monster Magnet, és közkívánatra visszatér Dub FX! A megújuló VOLT 18 év után logót is váltott, főszponzorként pedig a Magyar Telekom kapcsolódott a legnépszerűbb vidéki fesztiválhoz.

Az eddigi hírek szerint világsztárokban nem lesz hiány június 28 – július 2. között Sopronban. A már korábban bejelentett nevekhez – mint például a Thirty Seconds to Mars, Moby, a Pendulum, a Primus, Paul Kalkbrenner és a House of Pain – további világsztárok sorakoztak fel, köztük többen olyan aktualitások, akiket mindeddig hiába várt a hazai közönség.

Egy világraszóló rock show-val készül meghódítani a soproni közönséget – minden bizonnyal eredményesen – az idei VOLT Fesztiválon az új évezred egyik legnépszerűbb amerikai rockzenekara, a My Chemical Romance. A hazai publikum számára igazi szenzáció a világszerte ünnepelt banda érkezése, ők ugyanis korábban még nem jártak nálunk. Ugyancsak régi vágya teljesül a legfrissebb és legfiatalosabb punk zenékre fogékony magyar rajongóknak is: hosszú várakozás után végre Magyarországon, a VOLT-on koncertezik a Sum 41! A világ egyik legaktuálisabb punkbandája mellett egy szintén mainak, a legnagyobb fesztiválok kedvencének mondható The Ting Tings is eljön a VOLTra. A rádiókban rendszeresen játszott megaslágereket és reklámfimzenéket jegyző gumi-gitárpop duó ezúttal élőben mutatja meg magát. Jó hír a rockereknek, hogy első ízben találkozhatnak Sopronban a Monster Magnet legénységével, és visszatér a tavalyi év legsikeresebb koncertjét magáénak mondható ausztrál utcazenész, Dub FX!

A VOLT Fesztivál szervezői igazi sikerként könyvelik el, hogy idén a Magyar Telekom magasabb szintű támogatóként kapcsolódik az eseményhez. A legnagyobb hazai telekommunikációs szolgáltató már évek óta a rendezvény támogatói között szerepel, idén az együttműködés újabb lépcsőfokaként már főtámogatóként segíti a VOLT Fesztivál sikeres megrendezését.

A VOLT Fesztivál megújulását jelzi, hogy 18 év után változik a rendezvény logója, a színpadokon pedig igazán aktuális fellépők és klasszikus nagy nevek váltják egymást négy napon át. A szervezők azt is elárulták, hogy a világsztárok mellett további újdonságokról, érdekességekről számolnak be a közeljövőben.

Napijegyek és bérletek – május 1-ig 2010-es áron (!) – már országszerte kaphatók, s az idei évtől VIP-jegyeket is vásárolhatnak az érdeklődők.
Kiemelt jegyiroda: VOLT BOLT (Bp. VII. Klauzál tér 14.), ahol üdülési csekket is elfogadnak valamint a www.fesztiváljegy.hu, ahol a megrendelt jegyeket 24 órán belül országszerte házhoz szállítják.

Hangulatfilm: http://www.youtube.com/watch?v=Z80RvPoFeAE

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

VOLT 2016 – akiket a legjobban várunk, 2.rész Sorra vesszük a VOLT legjobb fellépőit, hiszen már kevesebb, mint egy hónap van hátra a nyár első igazán nagy hazai fesztiváljáig. Minden évben az egyik kedvencünk ez a rendezvény és ez idén sem lesz másként - legalábbis a felhozatalt tekintve. Átves...
Thirty Seconds To Mars @ Wiener Stadthalle Kedden este Bécsben jártunk, Thirty Seconds To Mars koncerten. 2017. október 6-án jelentette be a banda a 2018-as európai turnéját, Monolith Tour néven. Az akkor beharangozott állomások között nem szerepelt Magyarország, így sok magyar rajongó tervez...
Európa fiataljai Sopronban Június 28-tól öt napra Európa színeibe öltözik Sopron, a VOLT Fesztivál ad otthont ugyanis az Európai Unió Tanácsának Magyar Elnöksége hivatalos záróbulijának. A nagyszabású és tartalmas programra az EU 27 tagállamából érkeznek fesztiválozók és művés...