Kesernyés cukormáz – Katy Perry budapesti koncertje

A hazánkba érkező aktuális világsztárok száma érezhetően gyarapszik, ami kétségkívül nagyon jó tesz nekünk, hiszen végre nem csak évtizedes késéssel láthatjuk testközelből a nemzetközi popzene nagyjait, amikor tőlünk nyugatabbra már a kutya sem kíváncsi rájuk. Most éppen Katy Perry jött, hogy megmutassa, miként lehet két, viszonylag jól eltalált lemezre építve pörgős koncertet adni. Sajnos nem igazán sikerült, de kétségbeesésre semmi ok.

A hivatalos kezdési időpontban előzenekar helyett lakossági tánczenét cédéről keverő DJ-t szerepeltetni nagyon sóher húzás, márpedig péntek este ez történt; az Aréna dohányzója szép lassan meg is telt, pedig a közönség nagy része – nyilván életkorából adódóan – nem is dohányzott, így jobb híján a barátnőjüket kísérő huszonévesek, illetve néhány fáradt apuka fújta a füstöt a hideg pesti éjszakában. A szokás szerint csökkentett befogadóképességű koncertterem nem is telt meg, egészen a kezdésig szülinapi zsúrokhoz hasonló hangulat uralkodott, a felesleges üresjárat miatt sokan kifejezetten unottnak tűntek. A családi koncertlátogatás egyébként az egyik legmenőbb dolog, ami létezik, nagyon biztató, hogy nálunk is egyre elterjedtebb – a lurkók láthatják, milyen belülről az a nagy ufó, sok ember kiabál, fent meg egy néni énekel, nem túl hangosan, nehogy megijedjünk.

És tényleg nem túl hangos. Sőt, ahogy Katy Perry és öttagú kísérőzenekara (két vokalista csajjal kiegészülve) színpadra lép és némileg meglepő módon rögtön belevág a One of the Boys egyik legnagyobb – és kétségkívül legjobb – slágerébe, szembeötlik, hogy az egész valahogy tompán szól, az arányok sincsenek teljesen rendben, az énekesnő pedig eleinte küszködik a hangjával, amit testhezálló ezüstszínű cuccal kompenzál. Evidenciának tűnik, hogy ha van két lemezed, összesen négy nagyobb, plusz mondjuk három kisebb slágerrel, nem szerencsés rögtön az elején ellőni az összes patront, itt viszont pontosan ez történik: a Hot’n’Cold után rögtön az I Kissed a Girl – a legtöbben még fel sem fogták, mi történik, máris lement a két szám, amit legjobban vártak -, a Waking Up In Vegas sem várat magára, sőt, a második lemez címadó dala és a korai kislemezsláger Ur So Gay is befér az első blokkba. Innentől kezdve könnyen ki lehet számolni, hogy összesen a California Gurls marad, és bár a koncert kifejezetten rövid, arra azért nem elég, hogy a koncerttől elvárt ívet biztosítsa – főleg az abszolút testidegen ráadásdallal.

Szerencsére az énekesnő érzi, hogy nem elég pár elvakkantott köszönömmel végigcsinálni a bulit, meglepően sokat beszél, táncol, ugrál, flörtöl az egyik gitárossal (pedig pont a másik, a kalapos játssza a legjobb témákat), elmondja, mennyire megszerette Budapestet – most forgatta ugye a Firework klipjét -, és bár sajnos a Hungary-Hungry nála is szerepet kap (minden öltözőben ki kéne írni, hogy “nem, ez rohadtul nem vicces”), tényleg kifejezetten édes. A minimalista, műanyag nyalókákkal és fagylalttal díszített színpadot szépen megtölti a zenekar és a többször táncra perdülő vokalisták; a vizuálos mondjuk nem szakadt meg, de a vetítést is mondhatjuk hangulatosnak – a Last Friday Night alatt bevágott partifotókról viszont kiderült, hogy hozzánk képest ezek az amcsik konkrétan nem tudnak bulizni -, nagyjából egyben volt a produkció. Jobb építkezéssel és a fent taglalt hibák nélkül kifejezetten jó is lehetett volna, ami kicsit bosszantó, ettől függetlenül megbánni nincs értelme. Az pedig, hogy a javarészt tinilányokból álló közönség nem őrült meg, hanem kötelességszerű sikítozással és némi ugrálással vészelte át az egészet, nem biztos, hogy a produkciót minősíti – ennek a korosztálynak talán már senki nem tud újat mutatni.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Világi hívságok – Katy Perry a Sportarénában Október elsején a Papp László Budapest Sportarénában lép fel napjaink egyik legmenőbb énekesnője, mi pedig elmondjuk, milyen az eddig megjelent két lemeze, miért nem szabad a fanyalgókra hallgatni és miért nettó hülyeség szégyellni, ha tetszik. Ha el...