Szubbasszus, pózok, művészet: H.P. Baxxter-exkluzív

Miután a SZIN sajtósai egyetlen leadott interjúigényünket sem erősítették meg, nagyon meglepődtünk, mikor maga H.P. Baxxter igazolta vissza a mélyinterjú-kérésünket. Kicsit gyanús volt ugyan, hogy azt írta, legyünk 9-kor a nagyszínpad előtt. 9 körül aztán már pozícióban vártuk a Scootert és lemondtunk az egészről, de ekkor odalépett hozzánk egy német akcentusú, CREW pass-os figura, és a kezünkbe nyomott egy mikrofont. Eltartott egy ideig, mire rájöttünk a dolog zsenialitására, de végül sikerült.

Természetesen soha az életben nem hallgattam Scootert. Nem, nem vagyok rá kimondottan büszke, de szégyelni sem szégyellem épp. Ennek ellenére nem volt kérdés, hogy megnézem őket, akik 15 éve folyamatosan tudják nyomni az egyeket ütő lábdobra, gyomorforgató szubbasszusra és kötelező trance-szintihangra üvöltözést, azok igazán megérdemlik. Megdöbbentő módon Mike Oldfield Tubular Bells-ének eleje szólalt meg intróként a kék fényekkel villódzó színpadról, mi meg próbáltuk megérteni, mit üzent Hans (mert Baxxter így írta alá az e-mailt) ezzel a mikrofonnal. “Egy-kettő-három, mikrofonpróba!”, próbálkoztunk, de nem történt semmi. “Hans, was die fick?”, próbálkoztunk tovább gyenge némettudásunkkal, “was ist dis?”

YEAAAAAAAH!!!!!

, hangzott fel ebben a pillanatban a színpadról. “Hans? Kezdhetjük?”, szóltunk bele a mikrofonba kissé hezitálva.

COME ON!!!!

, felelte a hidrogénszőke hajú, negyvenes partiállat a színpadon, mi pedig lassan ráébredtünk, mi a helyzet: Baxxter összevonja a zenélést a mélyinterjú-adással.

fesztblog: Komolyan azt akarod mondani, hogy a fülesben nem a szintit meg a bítet kapod, hanem a kérdéseket?

YEAAAAAAAAHHH!!!

Miért, eleged lett abból, hogy mindig csak fanyalogva kérdezgetnek, hogy szar a zene, hogy 15 éve minden ugyanaz, és hogy egyes újságírók szerint ez már falusi diszkók szintje, mikor te azt gondolod, hogy ez igazából tök jó, bulizni és ugrálni legjobban egyekre és kibelező mélyekre lehet, ehhez pedig nem kell szimbolista verseket szavalni a trance-alapra?

YEEEEEEAAAAAHH!!!!

Szóval akkor máig azt gondolod, ez egy legitim dolog, hiszen ha jól belenézünk, nem áll ez olyan távol szarrá hájpolt minimál-elektronikai művészprojektektől?

RIIIIIGHT!!!!!

És hogy a sebesség meg a bít, meg a tökegyszerű szekvenciákba bontott és effektezett tökegyszerű alapok azok nem csak úgy koncepcionálhatóak, hogy “prosztó drogos tánczene”, hanem hogy ez egy koherens produkció, ami akár tudományos alapra is helyezheti a bulizást?

ALRIGHT, PRAISE THE SCIENCE!!!!!

Akkor mit tanácsolsz azoknak a zenészeknek, akik otthon rízonban pötyögnek össze mindenféle nagyon bonyolult és művészi ambientet és hasonlókat, de sose tudnak megmozdítani vele embereket, nem hogy másfél órára, de egy percre sem?

KEEP IT UP, KEEP IT UP, KEEP IT UP!!!!

Most ironikus voltál, ugye?

YEEEEEEEEAAAAAH!!!!

A ‘J’adore Hardcore’, pusztán ez a cím, már eleve poétikus, meg ahogy az elejében az egyekre egy-egy szótaggal, törés és tekerés és szarozás nélkül odaköpöd az önreflexív szöveget, szóval az egész olyan meta-ízű, elgondolkodás a tánczenék reprezentációs és értelmezési stratégiáiról, szerinted érti ezt igazán, aki csak “prosztó drogos tánczenét” lát itt?

NO ONE UNDERSTANDS WHAT THE FUCK I AM ABOUT!!!

De ez nem tölt el keserűséggel? Nincs az az érzésed, hogy mondjuk nem kéne a technikára meg ilyen hülyeségekre figyelni? Mit szeretnél csinálni mondjuk egy bonyolult árenbí-énektémával?

SING IT!!!!

Komolyan?

YEEEEEAAAAHHHH!!!

Zseniális ez egyébként, ahogy nem is a zenéről adsz interjút, hanem maga a zene már eleve beépíti ezt, és közben meg annyi ember partizik itt, hogy több el se férne a nagyszínpad előtt… azért zavar egy kicsit, hogy a szél a pofádba fújja a port?

RIIIIIGHT!

Meg ez a beállás is, terpesz, hajlított térd, kicsit hátradől, két kéz fel, egy kibaszott ikon vagy, Hans, olyan, mint Lemmy a mikrofon előtt, egyszerűen csodálatos, ahogy olyan elképesztő könnyedséggel nyomod fel a kezedet a bítre…

COME OOOOOON!!!!

Jól van, jól van, nem akarjuk mi, hogy zavarba jöjj, tényleg, nyomjátok tovább a bulit, mi meg megiszunk egy sört és meditálunk azon, hogy mennyivel jobban élveznénk ezt, ha drogoznánk valamit, hiszen még így is borzasztó vicces és grandiózus és minden. Sok sikert, Hans, örültünk és igazán megtiszteltetés volt, mi most megyünk akkor.

DO IT!

És elmentünk a Szegedi Est elé, ahol azon meditáltunk, hogy ami Status Quo és hasonló hangmintákkal, rajzfilmes-héliumos hangú refrénekkel, egészen minimális strukturális és melodikus variációkkal drogok nélkül is ennyire működik, az azért nagyon tud valamit. Hans és a többiek láthatóan jól érezték magukat egyébként a színpadon, integettek és nyomták a kezeket a magasba a ritmusra, voltak még lángnyelvek, táncos lányok és fiúk, és persze Hans minden pénzt megérő beállása. Egy élmény, komolyan. Komolyan, na!!

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Van még itt patron: mi lesz a SZIN-en harmadik nap? A nyárzárás zárásaként ijedt fehér nyuszi helyett közönségkedvenceket rántanak elő a kalapból a szervezők, meg finneket, akikről majd kiderül, mit tudnak. Biztosra mehetünk, a SZIN utolsó napja méltóképpen tesz pontot a fesztiválszezon végére, remény...
TÖPtöpTÖPtöröröpTÖPtöp, ugye tudod, mi ez? – Scooter a Parkban... Ugye nem kell bemutatni a fenti számot? Mondd, hogy nem! Na ugye! So 90-es évek, mi? Azaz! És van egy jó hírünk: ezek a szép német úriemberek, élükön a techno szőkített félistenével szeptember 12-én ismét tiszteletüket teszik hazánkban, ezúttal a Bud...
Langyos tea és diszkófények, avagy miért lesz jó a Scooter a SZIN-en... Nemsokára, egészen pontosan augusztus 27-én az Újszegedi Partfürdő vendége lesz a kilencvenes évek Magyarországának egyik leghitelesebb kordokumentuma, a német Scooter. Aki cikinek gondolná, annak most elmondjuk, miért nem az, továbbá megragadjuk az ...
  • Ez ügye nem volt valóságos?:)

  • Ismeretlen_67105

    Dehogynem, elsőre mi sem hittük el.

  • MacDonát

    Azigen:)

    De mikor beszélt? az első szám alatt?

  • Lam

    Azért a cimkéket tanulmányozd át sztem.

  • Ismeretlen_88813

    Bár nekem semmi bajom Scooterrel és a zenéjével (ennek ellenére ritkán hallgatom), ezen az álinterjún nagyon jót nevettem. Köszönöm.