Büdöshippizmus: SZIN 2. nap délután

Eddig punkok voltunk Zsófival délutánonként a SZIN-en, a második nap délutánján viszont büdöshippikké váltunk már a nagyszínpad kezdésekor. Később ugyan elmúlt, mint a gyíkká változtatás, de azért volt még hápogva éneklés, egzisztencializmus, és lufik.

Mégpedig azért váltunk büdöshippivé, mert a nagyszínpad kezdő produkciójára, a Jack Danimalz-re (ex-One-Ted) várva leterítettünk egy pokrócot és azon fetrengve figyeltük, mi történik. Utána meghallgattuk az első három számot, kellemes délutáni rakenroll volt, sajáttal és feldolgozással is. A Jack Danimalz-zel mi egy helyen próbálunk, úgyhogy a színpadon még a hangszerek is ismerősek voltak, nem csak az emberek meg a dalok, a SZIN-ben nekem az egyik kedvenc fílingem az, hogy itthon vagyok, sok az ismerős, de még a konkrét hangszerek is, ez is hozzájárul, hogy szeressem ezt a fesztivált.

Eztán átmentünk a Party Arénába Jeffo’s Dreamre, itt néztünk vetítést és hallgattuk a billentyűszőnyegeket meg a tök szép hangon beszélő, de kicsit Anastaciásan hápogva éneklő lányt benne. A Jeffo’s Dream szintén egy olyan eredetileg szegedi zenekar, akiket én sosem hallottam valahogy Szegeden, közben meg áttelepültek Pécsre; a zene mindenesetre szintén kellemes, bár nem rakenroll, és mindig maradt egy olyasmi érzésem a számok után (közben), hogy én ezt már hallottam valahol. Ezzel együtt jó volt, nem erőltettek semmit, Zsófi meg kitakarította közben a Party Arénát (mert összeszedettem vele egy széttaposott műanyag pohár szilánkjait, nehogy belelépjen, és annyira belejött, hogy körben mindent összeszedett), és a teraszon osztogatott lufikkal emelte a hangulatot (a sajátját és a helyét is).

Kisebb civil közjátékkal értünk aztán vissza a nagyszínpadhoz (a Somogyi könyvtár buszánál már előző nap is jártunk, és jó volt), ahol épp Halász Feriék mondták meg őszintén. A Depresszióról nyilván mindenkinek megvan a véleménye (nekem is, tavaly a VOLT-on tök kellemes élmény volt nekem, mondjuk azóta hallgattam az új Slayert és kicsit visszazökkentem a kíméletlen metálba; meg tavaly még interjút is csináltam Ferivel), én továbbra is szeretem elhallgatni kényelmes távolságból a középtempókat, a beindulásokat, a könnyebben befogadható, de azért mégis dzsüdzsüvel operáló zenét. Olyan ez, mintha a 90-es évek eleji Moby Dickből fröccsöt csinálnánk, és azt ugye nem kell mondani, az ilyen SZIN-típusú büdöshippis melegben mennyire jó tud lenni egy rizlingfröccs, hát a Depresszió nekem pont ilyen.

Sikerült tehát a SZIN második napjának délutánján is keresztül-kasul mászkálni a partfürdőt Zsófival, belehallgatni három-négy dologba is, szerezni lufikat és élményeket. Csak azt sajnáltam, hogy az Anna & the Barbies (akiket tavaly sem tudtam megnézni, sőt azóta sem, viszont Anna nagyon rakenroll, ezt ismét egy interjúban mutattam meg nemrég) már estefelé van, mikor a kis büdöshippiknek már fürödni és aludni kell, nekem meg asszisztálni mindehhez. Viszont óriási lelkesedéssel tértem vissza estére, majd mindjárt megírom azt is, hogy miért: a Scooter egészen exkluzív fiktív tartalommal látott el minket estére.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Cukorfalat a SZIN-en: Sugababes Ugye milyen rossz cím, vagy a név a rossz, már nem is tudom. A SZIN programjában idén a humor a legfőbb szervezőerő, és épp ezért nem kell komolyan venni sem a címet, sem azt, hogy bármelyik zenekar, amiben három huszonéves csaj van, az alapvetően eg...
Két dal a SZIN-ről: Sugababes, ‘About You Now’ A SZIN tegnapi napjáról a fejemben maradt második dal pedig mi más is lehetne, mint a Sugababes programjának zárója, persze metonimikusan ez is jelöli az egész koncertet, meg az estét is. Akárki akármit mond, ne higgyétek el: a csajok tegnap letépték...
Van még itt patron: mi lesz a SZIN-en harmadik nap? A nyárzárás zárásaként ijedt fehér nyuszi helyett közönségkedvenceket rántanak elő a kalapból a szervezők, meg finneket, akikről majd kiderül, mit tudnak. Biztosra mehetünk, a SZIN utolsó napja méltóképpen tesz pontot a fesztiválszezon végére, remény...