Büdöshippizmus: SZIN 2. nap délután

Eddig punkok voltunk Zsófival délutánonként a SZIN-en, a második nap délutánján viszont büdöshippikké váltunk már a nagyszínpad kezdésekor. Később ugyan elmúlt, mint a gyíkká változtatás, de azért volt még hápogva éneklés, egzisztencializmus, és lufik.

Mégpedig azért váltunk büdöshippivé, mert a nagyszínpad kezdő produkciójára, a Jack Danimalz-re (ex-One-Ted) várva leterítettünk egy pokrócot és azon fetrengve figyeltük, mi történik. Utána meghallgattuk az első három számot, kellemes délutáni rakenroll volt, sajáttal és feldolgozással is. A Jack Danimalz-zel mi egy helyen próbálunk, úgyhogy a színpadon még a hangszerek is ismerősek voltak, nem csak az emberek meg a dalok, a SZIN-ben nekem az egyik kedvenc fílingem az, hogy itthon vagyok, sok az ismerős, de még a konkrét hangszerek is, ez is hozzájárul, hogy szeressem ezt a fesztivált.

Eztán átmentünk a Party Arénába Jeffo’s Dreamre, itt néztünk vetítést és hallgattuk a billentyűszőnyegeket meg a tök szép hangon beszélő, de kicsit Anastaciásan hápogva éneklő lányt benne. A Jeffo’s Dream szintén egy olyan eredetileg szegedi zenekar, akiket én sosem hallottam valahogy Szegeden, közben meg áttelepültek Pécsre; a zene mindenesetre szintén kellemes, bár nem rakenroll, és mindig maradt egy olyasmi érzésem a számok után (közben), hogy én ezt már hallottam valahol. Ezzel együtt jó volt, nem erőltettek semmit, Zsófi meg kitakarította közben a Party Arénát (mert összeszedettem vele egy széttaposott műanyag pohár szilánkjait, nehogy belelépjen, és annyira belejött, hogy körben mindent összeszedett), és a teraszon osztogatott lufikkal emelte a hangulatot (a sajátját és a helyét is).

Kisebb civil közjátékkal értünk aztán vissza a nagyszínpadhoz (a Somogyi könyvtár buszánál már előző nap is jártunk, és jó volt), ahol épp Halász Feriék mondták meg őszintén. A Depresszióról nyilván mindenkinek megvan a véleménye (nekem is, tavaly a VOLT-on tök kellemes élmény volt nekem, mondjuk azóta hallgattam az új Slayert és kicsit visszazökkentem a kíméletlen metálba; meg tavaly még interjút is csináltam Ferivel), én továbbra is szeretem elhallgatni kényelmes távolságból a középtempókat, a beindulásokat, a könnyebben befogadható, de azért mégis dzsüdzsüvel operáló zenét. Olyan ez, mintha a 90-es évek eleji Moby Dickből fröccsöt csinálnánk, és azt ugye nem kell mondani, az ilyen SZIN-típusú büdöshippis melegben mennyire jó tud lenni egy rizlingfröccs, hát a Depresszió nekem pont ilyen.

Sikerült tehát a SZIN második napjának délutánján is keresztül-kasul mászkálni a partfürdőt Zsófival, belehallgatni három-négy dologba is, szerezni lufikat és élményeket. Csak azt sajnáltam, hogy az Anna & the Barbies (akiket tavaly sem tudtam megnézni, sőt azóta sem, viszont Anna nagyon rakenroll, ezt ismét egy interjúban mutattam meg nemrég) már estefelé van, mikor a kis büdöshippiknek már fürödni és aludni kell, nekem meg asszisztálni mindehhez. Viszont óriási lelkesedéssel tértem vissza estére, majd mindjárt megírom azt is, hogy miért: a Scooter egészen exkluzív fiktív tartalommal látott el minket estére.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Két dal a SZIN-ről: Atomtorta, ‘Engedjenek be’ A SZIN tegnapi napjáról két dal maradt a fejemben mára, persze metonimikusan jelölve a két koncertet, amit becsülettel végighallgattam tegnap. Egyik jobb, mint a másik, és most ezeken keresztül fogom elmondani, milyen is volt a SZIN első napja. Az A...
Legalább holnap nem kell inni – a SZIN és a fesztiválszezon zá... Persze nem úsztuk meg az esőt most sem, a tavalyi apokaliptikus viszonyokhoz képest mégis előrelépésnek mondható, hogy ezúttal csak a cipőnk és a közérzetünk ment tropára. Ha hinnénk az ilyesmiben, most azt mondanánk, az időjárás is érezte, mennyire ...
A legkerekebb nulladik: mi lesz a SZIN-en nulladik napon? Mínuszos és nulladik napokra egyes rendezvényeket vagy alibiprogramokat szoktunk meg, a SZIN viszont idén ebben is bontja a prekoncepciókat és a megrögzött gyakorlatot: már a nulladik nap (aug. 25) olyan teljes programmal indul, hogy nem is teljesen ...