Dekompozíció, globalista örömök – együnk-igyunk a SZIN-en

A fesztiválozó iszik. Aki nem, az hazudik, esetleg régen ivott. Az alkoholtól pedig jobb esetben éhesek leszünk; a Szegedi Ifjúsági Napokon számtalan lehetőség adódik a bevitelre – és sajnos néha ennek ellenkezőjére is -, mi pedig összefoglaljuk, mi változott tavaly (és tavalyelőtt) óta.

Két évvel ezelőtt még a háromszáztíz forintos sör árának flexibilitásán merengtünk, idén már nagy eséllyel kettő kell a legnagyobb értékű fémpénzünkből, ha dobozból szeretnénk inni – a csapoltat kedvelők persze kedvezőbb helyzetből várhatták a startot, én viszont nem vagyok hajlandó erre, biztos hülyeség. A fesztiválokon a sör ára egyébként is olyan, mint a fagyi, gyerekkorunktól kezdve: szezonról szezonra egyre drágább. Mikor tegnap Lam, a kispunk és én a Nagyszínpad programját szedtük darabokra, nem nyílt alkalmunk kipróbálni a bort, de biztos forrásunk szerint a folyó most sem okoz meglepetéseket. Találkoztunk továbbá valakivel, aki gyakorlatilag a fején egyensúlyozva hozta be a fél liter házit, viszont olyat is láttam, akinek nem sikerült. Aki fényt akar, annak itt a lehetőség a Sarki Fényben, sokkal kedvezőbb áron, mint amikor a Veszprémi Utcazene Fesztiválon tévedésből kifizettem egy ötfős társaság két kör vodkahabos málnaszörpét.

Számomra is meglepő módon a szilárd táplálék minősége mintha javult volna tavaly óta, hajnali kettő körül például az utóbbi öt év legfinomabb lángosához jutottam hozzá a Pesti Est terasz közelében, de a közkedvelt pizzaszeletek sem okoznak csalódást, csak továbbra is rohadt sokba kerülnek a méretükhöz képest. Ha igazán tökös, Presser Gábor biztos evett csülköt is, az egytálételeket valahogy sosem éreztem igazán kompatibilisnek egy fesztivállal, de a lényeg, hogy megtehetjük (ahogy Woody Allen hajnali háromkor a kínai kajával, ugye).  A hamburger továbbra is mindehol nagyobb, mint a városban, ahol születtem, a zsemle minősége viszont sokszor hagy kívánnivalókat maga után, a ketchup meg csöpög – azon még gondolkodom, hogy ennek van-e köze hozzám.

A lényeg, hogy – ahogy tegnap Lammal megállapítottuk – a SZIN legnagyobb előnye, hogy az ember hátradőlhet, nem kell sietni sehova, nincs stressz, van viszont a magyar fesztiválmezőnyhöz képest átlagon felüli finomság, meg csomó olyasmi, ami felszívja a sört (de minek?). Persze tudom, hogy van, aki a sarki boltban gombokért vásárolt kenyérszelettel párosítja a bokorban talált májkrémet – mindenkivel előfordul -, de burzsoázia és elitizmus ide vagy oda, ki kell mondani, hogy fesztiválozni akkor a legjobb, ha van egy kis pénzünk. Itt pedig kevesebbért többet kapunk, mint mondjuk a Szigeten vagy a fehér kanapékkal tűzdelt Balaton Soundon, úgyhogy a lehetőség adott, fogyasztásra fel!

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Szubbasszus, pózok, művészet: H.P. Baxxter-exkluzív Miután a SZIN sajtósai egyetlen leadott interjúigényünket sem erősítették meg, nagyon meglepődtünk, mikor maga H.P. Baxxter igazolta vissza a mélyinterjú-kérésünket. Kicsit gyanús volt ugyan, hogy azt írta, legyünk 9-kor a nagyszínpad előtt. 9 körül ...
A kevesebb több – Jurij a SZIN-en A nyíregyházi Jurij hosszú évek óta építi lépésről lépésre renoméját, miközben szép lassan az ország egyik legszimpatikusabb "nem befutott" zenekarává vált. Idei szegedi koncertjük mintha azt bizonyította volna, hogy - Örkénnyel élve - legmerészebb á...
Két dal a SZIN-ről: Atomtorta, ‘Engedjenek be’ A SZIN tegnapi napjáról két dal maradt a fejemben mára, persze metonimikusan jelölve a két koncertet, amit becsülettel végighallgattam tegnap. Egyik jobb, mint a másik, és most ezeken keresztül fogom elmondani, milyen is volt a SZIN első napja. Az A...