Dekompozíció, globalista örömök – együnk-igyunk a SZIN-en

A fesztiválozó iszik. Aki nem, az hazudik, esetleg régen ivott. Az alkoholtól pedig jobb esetben éhesek leszünk; a Szegedi Ifjúsági Napokon számtalan lehetőség adódik a bevitelre – és sajnos néha ennek ellenkezőjére is -, mi pedig összefoglaljuk, mi változott tavaly (és tavalyelőtt) óta.

Két évvel ezelőtt még a háromszáztíz forintos sör árának flexibilitásán merengtünk, idén már nagy eséllyel kettő kell a legnagyobb értékű fémpénzünkből, ha dobozból szeretnénk inni – a csapoltat kedvelők persze kedvezőbb helyzetből várhatták a startot, én viszont nem vagyok hajlandó erre, biztos hülyeség. A fesztiválokon a sör ára egyébként is olyan, mint a fagyi, gyerekkorunktól kezdve: szezonról szezonra egyre drágább. Mikor tegnap Lam, a kispunk és én a Nagyszínpad programját szedtük darabokra, nem nyílt alkalmunk kipróbálni a bort, de biztos forrásunk szerint a folyó most sem okoz meglepetéseket. Találkoztunk továbbá valakivel, aki gyakorlatilag a fején egyensúlyozva hozta be a fél liter házit, viszont olyat is láttam, akinek nem sikerült. Aki fényt akar, annak itt a lehetőség a Sarki Fényben, sokkal kedvezőbb áron, mint amikor a Veszprémi Utcazene Fesztiválon tévedésből kifizettem egy ötfős társaság két kör vodkahabos málnaszörpét.

Számomra is meglepő módon a szilárd táplálék minősége mintha javult volna tavaly óta, hajnali kettő körül például az utóbbi öt év legfinomabb lángosához jutottam hozzá a Pesti Est terasz közelében, de a közkedvelt pizzaszeletek sem okoznak csalódást, csak továbbra is rohadt sokba kerülnek a méretükhöz képest. Ha igazán tökös, Presser Gábor biztos evett csülköt is, az egytálételeket valahogy sosem éreztem igazán kompatibilisnek egy fesztivállal, de a lényeg, hogy megtehetjük (ahogy Woody Allen hajnali háromkor a kínai kajával, ugye).  A hamburger továbbra is mindehol nagyobb, mint a városban, ahol születtem, a zsemle minősége viszont sokszor hagy kívánnivalókat maga után, a ketchup meg csöpög – azon még gondolkodom, hogy ennek van-e köze hozzám.

A lényeg, hogy – ahogy tegnap Lammal megállapítottuk – a SZIN legnagyobb előnye, hogy az ember hátradőlhet, nem kell sietni sehova, nincs stressz, van viszont a magyar fesztiválmezőnyhöz képest átlagon felüli finomság, meg csomó olyasmi, ami felszívja a sört (de minek?). Persze tudom, hogy van, aki a sarki boltban gombokért vásárolt kenyérszelettel párosítja a bokorban talált májkrémet – mindenkivel előfordul -, de burzsoázia és elitizmus ide vagy oda, ki kell mondani, hogy fesztiválozni akkor a legjobb, ha van egy kis pénzünk. Itt pedig kevesebbért többet kapunk, mint mondjuk a Szigeten vagy a fehér kanapékkal tűzdelt Balaton Soundon, úgyhogy a lehetőség adott, fogyasztásra fel!

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Vad Fruttik és a sajtos lángos. Nulladik este a SZIN-en Este már azért nulladik napokon is megmozdul valami. Szépen kezdik bejárni az emberek a partfürdőt, kitapasztalni, hol nincs sor, hogy sört vegyenek, a zenekarok bejátsszák a színpadok elé meg a sátrakba a közönséget. Aztán meg szétszéled mindenki mi...
Büdöshippizmus: SZIN 2. nap délután Eddig punkok voltunk Zsófival délutánonként a SZIN-en, a második nap délutánján viszont büdöshippikké váltunk már a nagyszínpad kezdésekor. Később ugyan elmúlt, mint a gyíkká változtatás, de azért volt még hápogva éneklés, egzisztencializmus, és lufi...
Pljeskavica, nosztalgia. Első este a SZIN-en. A meglepően erős nulladik napi program ellenére azért érződött, hogy mindenki a második éjszakára vette fel végleg a ritmust. A fiúk előkotorták a legjobb napszemüvegüket, a lányok minden eddiginél szebben mosolyogtak, a zenekarok meg csak játszottak...