Dekompozíció, globalista örömök – együnk-igyunk a SZIN-en

A fesztiválozó iszik. Aki nem, az hazudik, esetleg régen ivott. Az alkoholtól pedig jobb esetben éhesek leszünk; a Szegedi Ifjúsági Napokon számtalan lehetőség adódik a bevitelre – és sajnos néha ennek ellenkezőjére is -, mi pedig összefoglaljuk, mi változott tavaly (és tavalyelőtt) óta.

Két évvel ezelőtt még a háromszáztíz forintos sör árának flexibilitásán merengtünk, idén már nagy eséllyel kettő kell a legnagyobb értékű fémpénzünkből, ha dobozból szeretnénk inni – a csapoltat kedvelők persze kedvezőbb helyzetből várhatták a startot, én viszont nem vagyok hajlandó erre, biztos hülyeség. A fesztiválokon a sör ára egyébként is olyan, mint a fagyi, gyerekkorunktól kezdve: szezonról szezonra egyre drágább. Mikor tegnap Lam, a kispunk és én a Nagyszínpad programját szedtük darabokra, nem nyílt alkalmunk kipróbálni a bort, de biztos forrásunk szerint a folyó most sem okoz meglepetéseket. Találkoztunk továbbá valakivel, aki gyakorlatilag a fején egyensúlyozva hozta be a fél liter házit, viszont olyat is láttam, akinek nem sikerült. Aki fényt akar, annak itt a lehetőség a Sarki Fényben, sokkal kedvezőbb áron, mint amikor a Veszprémi Utcazene Fesztiválon tévedésből kifizettem egy ötfős társaság két kör vodkahabos málnaszörpét.

Számomra is meglepő módon a szilárd táplálék minősége mintha javult volna tavaly óta, hajnali kettő körül például az utóbbi öt év legfinomabb lángosához jutottam hozzá a Pesti Est terasz közelében, de a közkedvelt pizzaszeletek sem okoznak csalódást, csak továbbra is rohadt sokba kerülnek a méretükhöz képest. Ha igazán tökös, Presser Gábor biztos evett csülköt is, az egytálételeket valahogy sosem éreztem igazán kompatibilisnek egy fesztivállal, de a lényeg, hogy megtehetjük (ahogy Woody Allen hajnali háromkor a kínai kajával, ugye).  A hamburger továbbra is mindehol nagyobb, mint a városban, ahol születtem, a zsemle minősége viszont sokszor hagy kívánnivalókat maga után, a ketchup meg csöpög – azon még gondolkodom, hogy ennek van-e köze hozzám.

A lényeg, hogy – ahogy tegnap Lammal megállapítottuk – a SZIN legnagyobb előnye, hogy az ember hátradőlhet, nem kell sietni sehova, nincs stressz, van viszont a magyar fesztiválmezőnyhöz képest átlagon felüli finomság, meg csomó olyasmi, ami felszívja a sört (de minek?). Persze tudom, hogy van, aki a sarki boltban gombokért vásárolt kenyérszelettel párosítja a bokorban talált májkrémet – mindenkivel előfordul -, de burzsoázia és elitizmus ide vagy oda, ki kell mondani, hogy fesztiválozni akkor a legjobb, ha van egy kis pénzünk. Itt pedig kevesebbért többet kapunk, mint mondjuk a Szigeten vagy a fehér kanapékkal tűzdelt Balaton Soundon, úgyhogy a lehetőség adott, fogyasztásra fel!

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Pljeskavica, nosztalgia. Első este a SZIN-en. A meglepően erős nulladik napi program ellenére azért érződött, hogy mindenki a második éjszakára vette fel végleg a ritmust. A fiúk előkotorták a legjobb napszemüvegüket, a lányok minden eddiginél szebben mosolyogtak, a zenekarok meg csak játszottak...
Büdöshippizmus: SZIN 2. nap délután Eddig punkok voltunk Zsófival délutánonként a SZIN-en, a második nap délutánján viszont büdöshippikké váltunk már a nagyszínpad kezdésekor. Később ugyan elmúlt, mint a gyíkká változtatás, de azért volt még hápogva éneklés, egzisztencializmus, és lufi...
És mégis… – Anna and the Barbies a SZIN-en Tegnap délután kötelező programként megnéztük az Anna and the Barbies koncertjét, egyrészt mert még soha nem láttuk őket élőben, másrészt mert szeretjük őket és biztosak vagyunk benne, hogy náluk érdekesebb itthoni produkció csak nagyon kevés van. Ké...