Artisták közt elvész Cseh Tamás? Cseh Tamás emlékkoncert a Szigeten

Cseh Tamás előtt tisztelegni jó dolog, én is szívesen tisztelegnék ekkora közönségnek és ekkora színpadon, mint a zenészek tegnap a Világzenei nagyszínpad előtt összegyűlt néhány éveseket és sok éveseket is magában foglaló tömegnek. Töredelmesen bevallom azonban, hogy nem hallgattuk végig az egészet; amit igen, abból meg pont elég jó dolog jött le Cseh Tamásról meg a zenéről, hogy megérje.

Egy percig nem érzem tiszteletlennek, hogy leléptünk a Cseh Tamás-emlékkoncertől olyan három óra után, múzeumban sem lehet ennél többet tölteni, és az sem tiszteletlenség a művészet előtt, ha annyi után kijön az ember. Nyilván van egy befogadókészségem, ami egy idő után egyszerűen telítődik, akkor is, ha nem tetszik kimondottan minden flamand mester, és akkor is, ha mindegyik műalkotás kivétel nélkül zseniális. Ez a koncert, mint majdnem minden koncert a világon, a kettő között volt, akadtak nagyon mély pontjai és nagyon jók is. Nem segített, persze, hogy a Cseh Tamás-számok között minden előadó játszott sajátot is, és hogy az előadók közti átszerelés ideje alatt Lévai Balázs beszélgetett az artistákkal a megidézett művészről (ez a megidézés a fináléban egyébként odáig ment, hogy bejött minden fellépő, és a kivetítőn Cseh Tamás-képek tűntek fel); az ilyen beszélgetésekben törvényszerűen nem igazán érdekes dolgokat mondanak a megkérdezettek, és feltétlenül előjön az “életérzésről” beszélés, a “haddkapombe” megszépített vagy direkt meg nem szépített emlékek, amik persze jók és szépek, de ez egy koncert. Sőt, Cseh Tamás-emlékkoncert. Ami nekem azt jelentené, hogy Cseh Tamás-számokat hallok (beleférne az is, hogy Cseh Tamásról írott számokat, de nem tudom, mennyi ilyen lenne).

Néha az volt tehát az érzésem, a sok saját szerzemény meg anekdotázás között valahogy elveszik a produkció és annak az íve; a sok emlékezésben és tisztelgésben eltűnik a tárgy; és a sok ismétlődő rutinban túl kevés az izgalmas pont, amire az ember felkapja a fejét. Közben meg lehet, hogy pont ezért működött: mert hogy pl. amíg a Heaven Street Seven vagy a Napra saját számokat játszott, az ember simán elmehetett sörért, beszélgethetett (pl. épp Cseh Tamásról, ha olyan kedve volt, vagy az adott előadóról, vagy arról a Cseh Tamás-számról, amit előadtak a sajátok előtt), tehát valahogy (mondjuk még egy sörrel a kezében) mégiscsak visszajuthatott a zenéhez, konkrétan ehhez a zenéhez. Mert hát azt meg kell mondani, hogy szinte akárki szinte akármit csinál ezekkel, ezek jó dalok. Van, ami jobban ment az adott artistának, van, ami kevésbé: az ‘Egy kitalált személy’ meg a ‘Nincsen más’ pl. borzasztó jól illett Víg Mihályhoz és a Balatonhoz, míg Legát feldolgozása is jól szólt, csak épp komplett egy Európa Kiadó-szám lett. Jött Másik János a trédmárk harmonikával (én mondjuk a ‘Keresztbe jégeső’-t vártam volna tőle nagyon), Palya Bea és egyéb énekesnők a capella énekelték az ‘Antoine és Desiré történelemkönyvé’-t. És így tovább, Péterfy Bori, Napra, Etnofon, azt hiszem, mi itt hagytuk abba, pedig mondjuk a Quimby vagy a PASO még hátra volt.

Ugyanakkor ahogy nem bánom, hogy elmentünk sörözni, azt sem bánom, hogy addig ott voltunk. Még akkor is, ha egyes feldolgozások kimondottan idegesítettek, hát lehet olyat, hogy egy sokelőadós feldolgozáskoncerten ne idegesítsen minden szám legalább egyvalakit a közönségből? Na ugye. Cseh Tamás csak látszólag veszett el a saját számok és beszélgetésbe helyenként bedobott kínos közhelyek között (mert ha valaki “a zene iránti alázatról” kezd beszélni, azt én már nem tudom értelmezni, és nem azért, mert már ittam), de ott volt — még csak nem is a dalokban, hanem a daloknak azokban a kis részleteiben, amik az egyes artistáknak a legjobban sikerültek benne. Egy-egy sor talán éppen imprózott átritmizálásában, elmormogásában tűnt fel, egy gitárhangból bukkant elő a hatnyolcados pengetése, a három a capella lány szemében meg a mosolya, aztán meg beugrott a nagybőgőbe. Ez az egész lehet, hogy akadozik és túlfut a befogadható időtartamon, mint produkció, de él. És akkor Cseh Tamás is él, talán egy kicsit.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Percalapú jegy és Cseh Tamás emlékkoncert a Szigeten Sajtótájékoztatóra hívta a médiát a Sziget Kft. az Andrássy útra a nemrég felújított Párizsi Nagyáruház teraszára, ahol az új főszponzort mutatták be, valamint a 0. nap programjait. Azt már tegnap is tudni lehetett, hogy ez a főtámogató a Vodafone, d...
Merre pörögjek? – Sziget, 2. nap Csütörtökön az ember simán szétszakadhat a színpadok között, bár a koncertélet szerintem csak estefele indul majd be igazán. Lássuk! Fél nyolckor kezd a Skindred, a Headbangers Ball sátorban. Jaja, metál, vagyis inkább energikus rock az, amit tolnak...
Sanya lelepleződik Bréking! Kiderült hogyan is néz ki Sanya, a Petijegy reklámok eddig arctalan szereplője. A legújabb Sziget kisfilm alatt egyébként hihetetlen a zene, és érdemes megfigyelni a háttérben lógó szódásszifonokat is. Peti nyilván szereti a fröccsöt, vagy a...