Egy este a Bloose Broavazzal a Dürerben

A hiphop ismét beköltözik a Dürer kertbe, most pénteken. Ezúttal a győri illetőségű Bloose Broavaz brigádot látja vendégül a már-már legendás budapesti szórakozóhely, így aki szereti a jó magyar hiphopot, annak ott a helye az első sorban.

Már csak azért is, mert egész este lemezbemutató követ lemezbemutatót, tehát nem egy átlagos este lesz, az már biztos. Itt mutatják be először Tibbah és Deego közös gyerekének, a Barbárfivéreknek legújabb albumát, a “Disznóólt”. Kápmegyer fenegyereke, Bigmek is lemezbemutat, a “Sötétedés után” most jutott el végre a hivatalos release party-ig.

És ezzel még nincs vége a bemutatók sorának, hiszen fellép még Siskafinuccsi Tkyddel együtt, hogy szemelvényeket adjanak elő közös lemezükről, illetve Phat “A skorpió mérge” című albumát is most hallhatja először a nagyközönség. Végül, de természetesen nem utolsósorban Sog is fellép a színpadra, legújabb, “Súlya van” című lemezének anyagával.

Lesz azért idő némi zenére is, hiszen nem véletlenül van ott a flyeren Dj Fegz és Fj 50 neve, ők is szerephez jutnak az este folyamán. Ami, mint ismétlem a Dürer kertben kerül megrendezésre, most pénteken. A pontos dátum 2010.07.02-e, a belépő pedig egy darab királyi ezres.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

fesztivállal búcsúzik a VHK de nem örökre, teszem hozzá gyorsan, mielőtt szívrohamodat a fesztblog számlájára írnád, jövőre valami világrengetőt ígérnek, de e titokzatos dolog miatt ez a pénteki lesz közel s távol az utolsó koncertjük. hogy ez az este sokáig megmaradjon a rajon...
Anathema: októberben lemezbemutató az Alcesttel The Optimist címmel ad ki júniusban stúdiólemezt az Anathema. Az 1990-ben alakult liverpooli rockzenekar új lemezének kiindulópontja egy korábbi albumuk, az A Fine Day To Exit borítója volt: a fiktív főszereplő történetét onnan folytatják, ahol a...
A koncert, amiről két hét múlva is beszélni fogunk – Austra, 09.11.,... Szeptember 11-én olyan zenei program kerül megrendezésre a Dürer kertben, amelyhez hasonlóval bizony nem találkozhatunk gyakran a budapesti koncertnaptárt böngészve. Persze nem mondhatjuk, hogy unalmas helyszín lenne fővárosunk a zenei finomságok kif...