Arisztokratikus erotika – The Whitest Boy Alive az A38-on

Az értelmet az érzelemhez patikamérlegen porciózó fehér funky kardigános-garbós hazai rajongói igazi csemegét ízlelgethetnek június 22-én, hiszen a szívrabló geek Erlend Øye az A38 lágy hullámzásához igazított ritmusokat pötyögtet majd a pesti éjszakában. Csúcsos orrú cipőt, koktélbarkót kéretik magunkkal hozni. 

A norvég Øye hipnotikusan lágy hangját először honfitársai, a Röyksopp debütlemezének két legnagyobb slágerében (Remind Me, Poor Leno) hallhatta ország-világ, nem sokkal később viszont már saját jogán, a Kings of Convenience egyik feleként – Eirik Glambek Bøe a másik – is világhírűvé vált. A hűvös, skandináv eleganciát mézédes romantikával ötvöző akusztikus duó már a harmadik lemezénél tart, a rendszergazda-külsejű dalszerző azonban nyughatatlan; egy, a világ különböző városaiban rögzített szólalbum (Unrest, 2003) és egy kultikus DJ-Kicks mixlemez (2004) után a Legfehérebb Srác összeszedte pár berlini haverját, hogy tökösebbik énjét előtérbe helyezve taperolós grúvokat játsszon füstös klubokban.

Persze a „tökösebbik” itt szigorúan relatíve értendő – aki izzadtságtól csöpögő, pornográf ősfunkot keres, jobb, ha otthon marad. A Whitest Boy Alive a tükörsimára polírozott, habkönnyű indie zászlóvivője, szelíden sodró dallamvezetéssel és táncolva elringató lüktetéssel. Mint a ‘Vörös Cipellők’ egy német S&M mozihoz képest – van, hogy a visszafogottság előny. Persze igen könnyen eshetne az egész koncepció a végtelen, elviselhetetlen unalom csapdájába, Øye azonban rendkívüli rutinnal oldja meg, hogy egy pillanatra sem tűnik tét nélkülinek a tétnélküliség; egy-egy finoman odapöckölt, fülbemászó dallam, pár meglepő váltás és persze a konstans megnyugtató, éteri hang – nagyjából ennyi elég is. Egyszerűnek tűnik, de ezen a szinten, két, szinte hibátlan lemezzel (Dreams – 2006; Rules – 2009) csak igen kevesen képesek megvalósítani.

Június 22-én, az A38 hajón (nehéz megfelelőbb helyszínt elképzelni) meglátjuk, élőben is sikerül-e mindez. A folytatólagos szórakozásról Brandon és Cigi gondoskodnak, hiszen a koncert után a tetőteraszon hajnalig rophatja a nagyérdemű – már ha az időjárás is úgy akarja.

Time Out Budapest Present: The Whitest Boy Alive

2010. június 22. (kedd), A38 hajó

Kezdés: 21 óra

Jegyek elővételben (a fellépés napjáig) 3500 Ft-ért, a fellépés napján 4000 Ft-ért vásárolhatóak.

Linkek:

The Whitest Boy Alive MySpace

A38 hajó

2 thoughts on “Arisztokratikus erotika – The Whitest Boy Alive az A38-on

  1. Ismeretlen_64430

    az elso mondat annyira letaglozott, hogy megsem tudom fogalmazni a velemenyem. hagyjuk

  2. Lemezeknektek

    Várd meg a beszámolót.

Comments are closed.