Stargarden – fantasztikus fesztivál 2 nap

A Stargarden második napja minden várakozásomat felülmúlta! Minden első napi rosszmájú megjegyzésem a múlté, ha csak ebből az egy napból állt volna az egész akkor is megérte volna!

A véleményem változásához szükség volt egy kis jó időre, meg jó pár fantasztikus koncertre.

Az Osibisat sajnos a városszerte elszaporodott lezárások miatt lekéstem, így aztán a nap nekem John Mayall koncertjével indult. Hátul ücsürögtünk a padokon azzal a felkiáltással, hogy majd közelebb megyünk, egyébként is, a kivetítőket onnan is szuperul látjuk. Aztán a majd-ból az első hangok után egy gyors felpattanás és színpad elejére rohanás lett. Szombaton fél5 és fél6 között megtörtént a csoda a Stadionkertben. John Mayall tökéletes koncertet adott. Nem zavarta, hogy délután lép fel, hogy még csak megközelítőleg sem számít főműsornak. Nem zavarta, hogy még a fele sem nagyon telt meg a színpad előtti térnek. Ő és zenészei örömmel játszottak, egy pillanatra fel sem merült, hogy csak letudnák a fellépést. Nem, ők minden pillanatát élvezték annak az órának és ezzel a közönség is így volt. Meg is történt a csoda, visszatapsolták őket. A koncert után azt mondtuk, hogy ha mára több már nem jut, akkor is megérte!

Maradtunk a Nagyszínpadnál, ahonnan a Skorpió zavart el minket. Rettenetesen szóltak, Frenreisznek sem sikerült eltalálnia a hangokat, a második számnál tovább nem bírtuk. Távozás közben halkan morogtam, hogy nekik kellett volna kezdeniük a délutánt, nem az Osibisának.

Mire átsétáltunk a Syma csarnokban épp kezdett a Bikini. A csarnok a melegben maga volt a légkondicionált kánaán. Leültünk hátul – nem tettük volna ezt ős-Bikini koncert esetén – és ülve cikiztük azokat, akik széküket a tömegbe, közvetlenül a színpad elé is behúzták. Nem voltak kevesen. (Erről jut eszembe az első napon, a Nagyszínpadnál, a hangosítás mellett, otthonról hozott székén üldögélő hölgy, aki rettenetes sebességgel keresztrejtvényt fejtett, miközben tudomást sem vett a tömegről, zajról.)

Bikiniről elindultunk Blood Sweat & Tearsre, de útba esett az utcabál színpada, ahol a KFT miatt egy percre megálltam. Az egy percből 10 lett, aztán több, végig ott maradtam, egyszerűen ott fogtak, a zene nem engedett. Laár kijelentette, hogy a fesztivál jellegére való tekintettel régi-régi nótákat fognak játszani, Bornai üdvözölt minket a ’80as években, aztán jöttek a számok 30 évvel ezelőttről. Mert bizony, a KFT is 30 éves lesz az ősszel. Remélem lesz ünneplő koncert, melyen Bornai újra elmesélheti, hogy miként csöngetett be hozzá Laár azzal, hogy írt egy számot és akkor alakítanak-e zenekart? Alakítottak, szerencsé(m)re.
A koncert végén azt gondoltam, kettő. Aztán azt, hogy ha csak ez a két koncert jut erre a napra már akkor is megérte.
Hallomásból úgy tudom, hogy a Blood Sweat & Tears is fantasztikus volt.

A főműsor előtt bekukkantottunk újra a csarnokba, ahol a Karthago nyomta. Soha nem voltam rajongó, talán koncertjükön sem jártam még, de a szokásokat mégis ismerem. Amikor pedig érkezésünk után pár pillanattal később Gidófalvy Attila rázendített a csaszti lasztira, akkor teli torokból énekeltem én is. Aztán jött pár régi szám, én meg megint ottragadtam a színpad előtt. Nagyon szórakoztató műsort csináltak a fiúk az urak, a lelkesedéssel, a játék élvezetével náluk sem volt baj.

Szerencsémre  erről a koncertről még simán átértem a Kool and the Gangre, sőt minden különösebb tolakodás nélkül a színpad elé jutottam, hogy aztán ott csatlakozzam én is a táncolók hadához. Igen, ez a koncert valóban az este csúcsa volt, vérátömlesztés, energia transzfer, endorfin löket. Még az is megfordult a fejemben a koncert végére, hogy tán mégis kellene pár kört tennem még annak érdekében, hogy a funky kicsit közelebb kerüljön hozzám.
A Stadion kertben szombaton éjjel másfél órán keresztül egyesült a színpad és a nézőtér, egyszerre mozdultak a lábak, nyíltak a szájak, lendültek a kezek. Jó, nagyon jó volt együtt lenni. A koncert végén meglepetésként még Gáspár Laci is a színpadra léphetett velük egy szám és egy kis improvizáció erejéig.

Levezetésként Ákos következett volna, de a Syma csarnokban koncert címén előadott csörömpölést 5 percnél tovább nem bírtuk. A hangosításnak nem ártott volna kis figyelemmel lennie arra a tényre, hogy a Syma nem Aréna.

Szabadtéren a Bergendy próbálta táncoltatni az egyre fogyatkozó számú nagyérdeműt, minimális sikerrel. Amikor pedig rázendítettek a Get no-ra, akkor mi is menekülőre fogtuk a dolgot.

A Stargarden második napján egyértelműen bebizonyosodott, hogy a jó koncert titka a lélek, az öröm. A népszerű számok mit sem érnek, ha nem élvezettel játszák őket, ha csak az a cél, hogy egy újabb fellépés legyen letudva. A jó fesztiválhoz pedig jó koncertek kellenek. Mert hiába tesznek meg a szervezők mindent, biztosítanak szuper környezetet, hívnak meg jó bandákat, a szívet nem ők adják. Azt a fellépőknek kell hozniuk.
Szombaton ez sikerült.

Viszlát jövőre Stargarden!

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Stargarden – A legendák fesztiválja Tovább folytatódik a társadalom egészét lefedni kívánó fesztiválszervezés. Szoktunk sopánkodni, hogy ugyan van elég fesztiválunk, de nem feltétlenül jönnek azok a sztárok akik aktuális kedvenceink. Akik meg nálunk egy húszassal idősebbek azok persz...
Stargarden – A dal a miénk! Járod a fesztiválokat évek óta. Mikor elkezdted még nem fájt a hátad a harmadik végigtáncolt koncert után, nem zavart a kaják minősége, azt sem tudtad, hogy mi az a rosé, így eszedbe sem jutott mérgelődni ha elfogyott.  Járod a fesztiválokat, de észr...
Ma kezdődik a Stargarden Ma délben veszi kezdedét a Sziget iroda legújabb fesztiválja, a főleg idősebb korosztálynak szóló Stargarden. Tegnap bejártuk a helyszínt, megnéztük, mi merre a Stadionkertben és környékén,valamint elmélyedtünk a programokban is. A fesztivál maga ug...