Fél 4-kor tartunk a kapu felé. Ketten bandukolunk, körülöttünk emberek alig, lehetőség sincs a tömeg követésére. Sétálunk, pedig ezen a fesztiválon még belső parkoló is van. A beléptető őrök teljes zavarban végzik munkájukat, tisztán látják, hogy a lekezelő stílus itt nem alkalmazható és még kissé feleslegesnek is érzik magukat.
Belül komplett borfalu, vagy pálinka, esetleg gasztro bazár, attól függően honnan nézzük. Várpalota után döbbenetes kontraszt, kissé hontalannak érezzük magunkat, de belépünk.
Az első nap fő élménye a csodálkozás. Ezer nahát! Tömeg sehol, a Nagyszínpad előtt páran Mezzofortét hallgatnak, de táncoló embert egyáltalán nem látok, ücsörgőket viszont annál többet. Kedélyes délután, háttérzenével.
Korálra sem verődik össze nagyobb tömeg, mi azért beállunk a színpad elé – simán, semmi tülekedés -, én örülök a régi számoknak, eszembe jut, hogy életem egy (rövid) szakaszában Korálos voltam. Fecó a koncert 90%ában a közönségnek háttal játszik, énekel, beszél, hiába üvölti mellettem egy rajongó, hogy „Fordulj meg Fecó”!
A zenészek lelkesek, de mintha a számok kicsit lassultak volna, de az is lehet, hogy én és a mellettem álló lelkes dalolók siettünk kicsit.
Visszataps ezen a koncerten sincs (ez az este folyamán csak az Omegának, a Deep Purplenek és Hobónak járt).
Az LGT Emlékzenekar jól nyomja, meg is táncoltattak, hiába, ezek a számok mindig, minden körülmények között működnek.
Míg a Korál koncerten a barátságos, nevetgélős biztonságist ismerhettem meg, itt a ráérős, telefonjával játszóssal találkozhattam. Álltak mellényeikben a színpadok előtt, készen arra, hogy visszatartsák a tömeget, de a tömeg nem akarta visszatartatni magát. Álltak az őrök és nem értették, hogy mit keresnek ott.
Az Animals nekem csalódást okozott, olyan érzésem volt végig, hogy Eric Burdon csak túl akar lenni az egész fellépésen. A tömeg sem volt akkora, mint amekkora – szerintem – elvárható lett volna, vissza sem tapsolták őket. Lement, kész, vége. Ennyi volt.
Még koncert előtt elkaptam Nagy Ferót és érdeklődtem, milyen számokat fognak játszani. Miután a minden koncerten szokott pár régit sorolta csak fel, erről a koncertről lemondtam.
Az Omega rajtaütésszerűen kezdett, a hangolásnak hitt zajokból egyszercsak Petróleum lámpa lett. Ekkor már gyülekezett a nép és a sörpadokat is elkezdték felállítani.
Anno próbáltam én Omegás is lenni, de sosem sikerült, most sem érzem azt, hogy magukkal ragadnának. Sőt, a lendületet tekintve első gondolatom az, hogy lassan nem kellene több koncertet vállalniuk. Anno azért nem egy koncertjükön voltam – csak kissé találom mosolyogtatónak, hogy már azok is amolyan búcsúzós fellépések voltak – és bizony az ő zenéjük is olyan amihez a lendület elengedhetetlen.
Aztán jött a Deep Purple és ha fanyalogtam is az addigi teljesítményeken, akkor azt mind elfelejtettem azon a koncerten! Fantasztikus volt, fantasztikusan szólt, egészen nagyon fantasztikusan! Imádtam a gitárokat, nagyon imádtam és itt már a tömeggel sem volt baj.
Zárásként Hobót hallgattunk, de róla már áradoztam két héttel ezelőtt, most nem tenném.
Táncolni nem volt kedvünk, így éjfél után elindultunk kifelé.
Fura fesztivál – lássuk a második napot!