Ez is a VOLT: színház, dumaszínház, gyerekprogramok…

Nemcsak változatos zenei programokkal fogadja látogatóit a 18. VOLT Fesztivál.A páratlan könnyűzenei programokon túl a fesztiválozóknak érdemes részt venniük a Momentán Társulat és a TÁP Színház művészeinek csak a VOLT Fesztiválon látható különleges és formabontó előadásain, valamint figyelemmel kísérniük a hazai színházi

élet legkiválóbb művésznőit, Eszenyi Enikőt, Für Anikót, Tompos Kátyát és Oroszlán Szonját megszólaltató beszélgetős műsorokat az MTV teraszán.

A tavalyi nagy sikerre való tekintettel a magyar stand up comedy királyai, Badár Sándor, Hadházi László, Kőhalmi Zoltán, Belliczai András és Kovács András Bálint még komolyabb erőkkel és még ütősebb dumákkal készül az idei VOLTra. Mindemellett a gyermekek sem maradnak program nélkül és a szervezők jótékonysági akciót is szerveznek a soproni kórház javára.

Ki a legnagyobb dumás a VOLT-on?

Tavalyi nagy sikert arató  performanszaik után Magyarország legnagyobb dumagépei ismét mikrofont ragadnak, hogy velőtrázó szövegeikkel túráztassák meg a VOLT Fesztivál közönségét. Az idei rekeszizom maraton  – mások mellett – Badár Sándor, Hadházi László, Kőhalmi Zoltán, Kovács András Péter, Aranyosi Péter, Dombóvári István, Belliczai András valamint a Szomszédnéni Produkciós Iroda
részvételével zajlik, most először naponta kétórában két-két dumás várja a VOLTosokat.

VOLT Színházi Évad 2010

A hagyományoknak megfelelően idén is változatos színházi programokkal várja az érdeklődőket a soproni VOLT Fesztivál. Az idei VOLT-os színházi évad a TÁP Varieté és Performance Színház jegyében telik majd, de ismét itt lesz a Momentán Társulat is, amely a tavaly nagy sikert arató RögvEstjével újrázik.

Elmúlt évadának legsikeresebb darabjaival és az előadásokat kísérő performanszokkal, illetve formabontó utcai akciókkal szórakoztatja a fesztiválozókat a TÁP Varieté és Performance Színház társulata. Július 30-án azonban nem a TÁP-osok, hanem a Momentán Társulat előadása nyitja meg az idei VOLT színházi évadot. Másnap a VOLT-osok egy különleges művészeti vitába kapcsolódhatnak be a TÁP társulatának irányításával. Bozsik Yvette, Horváth Csaba és Vajdai Vilmos
rendezésében július 2-án szórakoztató előadáson ismerhetik meg a fesztiválozók a hazai művészeti kuratóriumok és pályázati rendszerek működését. A TÁP Varieté és Performance Színház július 3-ai, utolsó VOLT-os előadásának témája pedig maga a fesztivál lesz majd.

Nem csak előadásokkal, hanem az előadásokat kísérő performanszokkal és utcai akciókkal is készülnek az idei VOLT-ra a TÁP-osok. A TÁP sátra körül, az előadások előtt és után minden nap más programokkal várják az érdeklődőket a társulat színészei.

Kérdezz! Dívák, kultharcosok és építészguruk felelnek az MTV Teraszon!

Az idén sem maradhatnak ki a VOLT Fesztivál programjából a délutáni beszélgetős műsorok ismert és népszerű közéleti személyiségekkel.

Minden nap 13:00 órától a magyar kommunikációs-, stylist és filmszakma kiemelkedő személyiségei várják az érdeklődőket az MTV Teraszon. A Werk Akadémia délutáni szabadfoglalkozásán divattervezőkkel, kultmenedzserekkel, fotósokkal, filmes és színházi szakemberekkel ismerkedhetnek meg a fesztiválozók. Így vendég lesz  – mások mellett, Fiala János, Für Anikó, Tompos Kátya, Oroszlán Szonja, Eszenyi Enikő is.

Gyerekprogramok a VOLT-on; játsszunk fesztiválosat!

Eddig is állandó, színes, játékos és mozgalmas programokkal várta a VOLT a legkisebbeket. Az idén is négy napon keresztül találhatnak maguknak remek elfoglaltságot a szüleik kíséretében a VOLT-ra érkező gyerkőcök, akik csak akkor léphetnek be (ingyenesen) a fesztiválra, ha hoznak magukkal 1-1 saját készítésű VOLTos rajzot.

A Soproni Gyermek és Ifjúsági Központ sátrában ügyességi játékok (gólyaláb, mocsárjárás, nyári sí, kerekes lépegetó egyensúlyozó játékok, alagút, óriás lábak, hinták) és kézműves programok (kavics festés, csuhévirágok, gyöngy ékszerek, origami, arcfestés, filcbábok, csipeszdíszek, üvegfestés, VOLT-os hűtőmágnes és papírsárkány készítés) várják a gyerekeket, a Heti Válasz Borudvar- Poncichter
Negyed színpadán pedig a Kaláka, az Alma zenekar, Szalóki Ági és a Gingalló szórakoztatja majd a jövő VOLT-os nemzedékét és a gyerekprogramokra látogató szülőket. 10 év alatt a belépés, szülői kísérettel ingyenes, de a gyerekeknek az idén hozniuk kell egy rajzot a VOLT Fesztiválról, amit a belépéskor a szülőknek a jegypénztárnál kell leadniuk.

VOLTba öltözik Sopron!

A VOLT Fesztivál felhívására – amelyben “a legVOLTosoabb soproniakat” keresték – pár nap alatt közel 500-an jelentkeztek. A szervezők közülük választották ki azt a 20 szerencsést, akinek az autóját, motorját, biciklijét “VOLTba öltöztetik” ezen a héten. Ezzel egy időben a Várkerületen felépült a VOLT PONT, amely mától a VOLT Fesztiválig
minden nap nyitva tart és várja a VOLT Fesztivál iránt érdeklődőket.

A VOLT PONT-on hatalmas felirat hirdeti: “I Love Sopron”. Ugyanezzel a szlogennel csak a várkerületi standon lehet VOLTos pólót vásárolni, amelynek teljes bevételét a szervezők a soproni kórház javára ajánlják.

A június  30. és július 3. közötti  soproni VOLT Fesztivál részletes
programja és további információk a www.volt.hu-n elérhető.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

Prodigy a VOLT-on! Július első  hétvégéjén a korábban bejelentett világsztárok mellett többek között a THE PRODIGY, a KRUDER & DORFMEISTER páros és a HAYDAMAKY is fellép a VOLT Fesztiválon. A két évvel ezelőtti emlékezetes és teltházas fellépésük óta rajongók ezre...
Civilek VOLTunk – 2 nap A második nap délutánját a VOLTon is a civileknek adjuk. Csak egyszer kell rákattanni valahol a civil sátrakra, hogy aztán soha többet ne akarja kihagyni őket az ember.   Ütköztünk macinak, jártunk láthatatlan színházban, kereskedtünk méltányosan, t...
Fesztiválfelező csütörtök a VOLT-on Kánikula, hangos koncertek, kiváló dj szettek és igazi fesztiválhangulat jegyében telt a VOLT csütörtöki napja, mely által elérkeztünk a fesztivál félidejéhez. Piros betűvel írtuk be a naptárunkba Parov Stelar este 8-as fellépését, melynek az OTP szí...