Örömzene-nyertesek és BL-döntő a Pannónia Fesztiválon

Hamarosan eldől, melyik zenekar állhat színpadra a Pannónia Fesztiválon az Örömzene Pályázat döntősei közül, akiket a rendezvény honlapjára feltöltött, több mint száz pályamű elbírálása után választott ki a zsűri. A nyolc együttes május 15-én, a Magyar Televízió által közvetített gálaest keretében küzd meg a fődíjért, illetve ekkor veszi kezdetét a közönségszavazás is, amely fellépési lehetőséget jelent még egy csapatnak a döntősök közül.

Idén is bemutatkozhat két fiatal zenekar május 20. és 23. között Várpalotán. Az Örömtánc és Örömzene Projekt Iroda zsűri tagjainak (Varga Lívius, Keresztes Ildikó, Szabó Attila, Csík János)  több, mint száz pályaműből kellett kiválasztaniuk azt a nyolc formációt, melyeket érdemesnek tartanak arra, hogy egy gálaest keretében megküzdjenek a fődíjért (500.000 Ft, továbbá fellépési lehetőség a Pannónia Fesztiválon). A döntőt bárki figyelemmel kísérheti május 15-én 20 órától a Magyar Televízió műsorán, illetve szavazataival hozzásegítheti kedvencét a verseny különdíjához, hogy a győztessel együtt bemutatkozhasson a közönségnek Várpalotán.

A gálaesten a versenyzők mellett vendégzenekarok is fellépnek majd: színpadra áll többek közt a Duna Művészegyüttes, a Csík Zenekar, a Fabula Rasa, Ferenczi György és a Rackajam, a Napra, továbbá a Kishúg (Szalóki Ági és Borlai Gergő formációja).

A május 22-ei Bayern München – FC Internazionale Bajnokok Ligája-döntő mérkőzést óriáskivetítőn tekinthetik meg a fesztiválozók.

A Pannónia Fesztivál belépői változatlanul kaphatók a Ticket Express jegyértékesítő helyein és a JegyShop.hu rendszerében. Kizárólag kétfajta bérletet lehet venni: a 3 napos (május 21-től 23-ig érvényes) 3.500, a 4 napos (május 20-tól 23-ig érvényes) 3.900 forintba kerül. A fesztiválra való belépés 12 éven aluliaknak, mozgás- és látássérülteknek ingyenes.