„Egy csap, amit az ember megnyit” – Interjú Barabás Lőrinccel

Mivel a hiphoppal való egyetlen kapcsolatom (a Linkin Park révén) még a tinédzserkor éveiben megszakadt, valamiért nem is nagyon rohantam utána. Aztán egyszer csak fél füllel hallottam egy zenét, amiben elektronikus műfajok, rap és jazzes hatások keveredtek. És bármilyen szarokat eredményeztek az ilyesfajta fúziók, ez kifejezetten jó volt, működött, és azóta többé-kevésbé figyelemmel követem az együttes útját. Ez a Barabás Lőrinc Eklektric.

Február 25-én, csütörtökön, 21 órától az Eklektikában adtok egy intim jellegű koncertet – a plakát kiírása szerint Barabás Lőrinc és barátai. Kik játszanak veled? Mondjuk a Random Szerdához mennyiben kötődik?

Ez egy hasonló felállás, de alapvetően más helyszín meg más környezet, és gyakorlatilag a zene is más felfogásban születik. Van egy viszonylag magas galériarész, ami az egyik sarka a teremnek, és egy két-két és fél méter magasan levő színpadon fogunk játszani. Egy ilyen furcsa valami lesz.

Az Eklektrichez képest mennyiben lesz más a felállás? Ott lesz-e mindenki a zenekarból?

Nem, ez egy instrumentális felállás lesz, alapvetően olyan, mint a Random Szerda.

Van-e valami feldolgozás vagy áthangszerelés, ami erre a koncertre készül?

Nem, ennek a szabadzenélős formációnak – Random Szerda, Barabás Lőrinc és barátai, aminek sok neve van vagy sokszor neve sincs – az a lényege, hogy feldobjuk a labdát, és egy ad hoc jellegű dolog lesz belőle.

Mennyiben lesz elektronikus? Például terveztek-e zongorát vagy valami mást?

Ott van egy pianínó, amit szerintem be fogunk vetni majd. Lesz egy teljesen akusztikus része a koncertnek és más jellegű megközelítések is.

Ilyen volt az mr2 Akúsztik is.

Az az Eklektrickel egy vokális dolog volt, ahol konkrét számokat hangszereltünk át. Az ‘ezazz’ c. számunkhoz, ami egy jazzes valami, írt [Fábián] Juli magyar szöveget, kifejezetten erre a koncertre, mert az mr2 eléggé szem előtt tartja a magyar szövegű zenét. A ‘Famous’-t meg az ‘Ottó’-t játszottuk egy hiphopposabb tempóban, lassabban. Amihez jobban hozzányúltunk, az a ‘Ladal’ volt, egy roma-szerb-balkáni jellegű befejezéssel.

Volt ehhez hasonló korábban, valami csendesebb, akusztikus koncert?

Feldolgozásos megfejtések voltak, például a Red Bull Sound Clash, amikor két zenekar egymással szemben, két színpadon játszik, több fordulón keresztül. Középen van a közönség, fölöttük egy hangerőmérő valamivel. Az elején a Supernem zenekarral voltunk párban. Először játszott a Supernem három saját számot meg mi három saját számot. Akkor nekünk kellett három Supernem számot átírnunk a mi stílusunkba, aztán nekik kellett három Eklecktricet a saját stílusukba. Akkor mi eljátszottuk a Michael Jackson ‘Billie Jean’-t, aztán ők is eljátszották az ő felfogásukban. Marhára élveztük, meg nyertünk is.

Az új lemez hallgatása közben akaratlanul is kezdtem összevetni a régivel. Inkább részletekben vannak szerintem különbségek, de alapvetően gyorsabb dalok szerepelnek a Tricken. Mi volt a meghatározó ennél?

Hát nézd, összegyűlt tíz szám, egy ilyen dalcsokor, amit fölraktunk egy lemezre. Nem úgy született maga az album, hogy akkor egy új lemez és akkor ez legyen ilyen vagy olyanabb dolog. Biztos, hogy van benne egy elég masszív olyan rész, ahol továbbvittünk az első lemezen elkezdett dolgokat, és ez szerintem nem is baj. Szerintem bizonyos számoknak is megvan a maguk párja az első lemezről. Például, ami az elsőn a ‘Ladal’, az a másodikon a ‘Trick’. Mindkettő címadó és hosszú instrumentális dal. Vagy a ‘Noxville’ és a ‘Marie’ hasonló ritmikai játéka.

Még az is érződik, hogy Sena kivált (egyéb bokros teendői miatt), így a hiphop eltűnt vagy sokkal kevésbé van jelen.

Meg a rap, mivel nincs se Kemon, se Sena. Az utóbbi is csak egy témát énekel a ‘Strange Night’-ban. Kasainak megvan a maga világa, ami rákerült a lemezre, egy R’n’B-s vonal.

Még régen az Abszolútban Liviusszal arról beszélgettetek, hogy te otthon pakolgatod össze számítógépen a zenét. Még mindig így van?

A mai napig. Száma válogatja, hogy mennyire nyúlunk bele, hogy egy viszonylag száraz, számítógépen strukturált zenében mennyi emberi sokszínűségnek van hely.

Azt is mondtad régebben, hogy szereted a monoton dolgokat.

Szerintem egy kurva nagy lehetősége a zenének az, hogy megismétel valamit. Elmondasz valamit, elmondasz valamit, elmondasz valamit, és 23-jára teljesen másképp hallatszódik, meg másképp is értelmeződik, ha ugyanazt mondod. Ennek az ismétlésnek van az elektronikus zenei kultúrája, másrészt meg a komoly- vagy klasszikus zenei vonala. A barokk után, ahogy jött a klasszikus zene, ott kezdtek el igazából ilyen ismétlésekkel, tehát azzal a hatással játszani, hogy valamit elmondasz, és ha elmondod még egyszer, akkor másodjára máshogy hat az emberre. A másik ilyen vonal meg Steve Reich és a repetitív zenék. Ő egy New York-i jazzdobos volt, és aztán elkezdett olyan zenéket írni, amiben együtemes zongoratémák ismétlődnek 20 percen keresztül, és ehhez apró ritmikai váltásokat talál ki. Ez egy marha érdekes dolog és azon töprengek, hogy ha valami olyasfajta zenei struktúra van, amiben kevés a történés, és ez csak úgy megy, akkor próbálom állapotként megnevezni – amikor nincs se trombitaszóló, se scratch-szóló, se verze vagy refrén, akkor csak megy ez az állapot. És szerintem kell, hogy legyen a zenében – vagy a mi zenénkben – helye annak, hogy néha csak úgy nyugodtan menjen és ne történjen benne semmi. Lehet, hogy monoton, de igazából úgy érzem, hogy van helye.

Ha már a komolyzenét említetted, nekem Ravel Bolerója jut eszembe.

Az nem is színdarabnak indult, hanem hangszerelési tanulmánynak. Ravel fogott egy dallamot és megnézte, hányféleképpen lehet ezt szimfonikus zenekarra átültetni. Az is fontos dolog, hogy két téma van, 18 perces a Bolero és belekattansz a végére, amikor kilencvennegyedszerre is ugyanazt csinálja, és a végén behozza azt a harmóniát, akkor meg elélvezel.

Beszéltünk már inspirációról, hatásokról. Befogadóként mit jelent neked bármiféle művészet?

Valahogy mindig fürkésző tekintettel nézem a dolgokat. Egyrészt van bennem egy olyan, hogy átadom magam, és vagy benne van a varázs, vagy nincs. Másrészt merítek belőlük. Zenét is odafigyeléssel hallgatok, és sokszor jegyzetelek, hogy mi hogyan történik. A másik fő inspiráció nekem a film. A filmeknél nekem az tetszik nagyon, hogy ott elképesztő minimál készlettel lehet hatásokat gyakorolni. Mondjuk van egy másfél perces jelenet, és attól függően, hogy milyen harmóniát, hangszínt teszel alá, el tudod vinni pszichothrillertől a délutáni, vasárnapi matinéig.

Az egész életed a zene körül forog és a családodban is vannak képzőművészek: mondhatjuk, hogy “A” művészet körülvesz mindenhonnan. Amikor zenét csinálsz, akkor hogyan szintetizálod ezeket a hatásokat? Alkotóként mit jelent számodra a művészet?

Lehetne ilyen pátoszi megfogalmazással élni és életmegváltó dolgokat csinálni. De alapvetően van egy csap, amit az ember megnyit. És akkor késztetésem van arra, hogy írjak zenét, ez nem külső indíttatás vagy valami. Sokszor reggel nyolcig-kilencig zenéket szerkesztek, feljátszok dolgokat, és ha meg nem ott vagyok, akkor azon gondolkozom, hogy de jó lenne leülni és csinálni tovább.

Megszállott szerelem?

Igen. A zenekészítést soha nem éreztem olyan munkának, amiért nekem meg kell magam feszítenem. Amikor a semmiből kell megírni egy számot vagy marháskodni vele, az folyton bennem volt, már egész régóta.

Akkor nyilván megvan a kétségbeesés, amikor nincs meg az a lendület. Mondjuk egy lemez után.

Lemez vagy lemezbemutató után mindig van egy űr. Például tavaly novemberben volt három dátum, Londonban, Párizsban és az A38 hajón, egy héten belül. És utána egy óriási nagy űr, tudod, mert minden gondolatod a köré a hét köré csoportosult. És ha vége, akkor adott esetben beszélni kell róla, hogy mi van a Trickkel – hát azt aztán pont nehéz szavakba önteni, hogy most akkor hogy van. Nem akarom magam ostorozni, hogy most akkor mindenképpen. Hogyha nincs, akkor nincs. De általában van. Most volt egy ilyen keresgélős időszak, és az is leginkább munka közben megy:  csinálsz dolgokat, és a sok elrontott közül jön ki valami aztán, ami nincs elrontva, vagy valami ilyesmi. Aztán foglalkozik vele az ember és formálódik.

Mondható, hogy elindult már valami az Eklektrickel, valami új koncepció?

Aha, abszolút, igen. De ez egy képlékeny valami, meglátjuk, hogy mi fog belőle kisülni. Vannak már számok, amik ebben a felfogásban születtek. De azért van a Tricknek kifutása, aztán lesz egy pesti koncert és utána fesztiválok, aztán az év végén lesz egy MüPánk. Szerintem azért idő, most adtunk ki lemezt, úgyhogy ha két év múlva adunk ki megint, az is belefér, ha meg megint kiadunk karácsonykor egy lemezt, az is belefér. Ezt majd meglátjuk, hogy mennyire lesz termékeny a dolog.