Punk előkarácsony

Tegnap, december 23-án, este három punklegenda intézett támadást az A38 hajón a konzumkarácsony ellen. S bár fellépő zenekarokkal ellentétben a közönségnek csak egy része mondhatta el magáról, hogy a konzum szaloncukron szocializálódott, valahogy mégis mindenkinél ültek a régi nóták és a régi gondolatok. Pedig elég heterogén volt a társaság. A tömeget egy össznépi társas pikniktől külsőre csak a Ramones pólók furcsamódon sűrű előfordulása különböztette meg.

Elsőként fél kilenc magasságában az AMD lépett a színpadra, hogy megküzdjön a matinéhangulattal terhelt közönség kegyeiért. Mégpediglen ezt egy koncentrált és kőkemény nyitánnyal a Tied a világ című opusszal tették. Durrant. A színpad előtt ennek ellenére nem akart beindulni a mulatság, hiába repült a mikrofon a negyedik Harcolj című számnál, az aktivitás nem akaródzott egy bizonyos szinten túllépni. Még akkor sem, amikor a méltán legendás Bombázás-nál Csiszi is tömegbe vetette magát. Az új énekes egyébiránt telitalálat energikus és finoman szólva is műfajra termett orgánuma van. De régi nóták nekem valahogy jobban bejöttek, az újaknál sokszor megtörik a lendület és a kelleténél többször kellet gitárra hangszerelt közjátékokat elszenvednünk. Pedig a stílus egyik alapvetése, hogy ha egy számban másfél percnyi kraft van, akkor annak másfél percesnek kell lennie.

A második fellépő az estén a legendás győri banda az Auróra volt. A negyedórás átszerelés és az alapos beálló próba ellenére csapnivaló hangzással és öreguras enerváltsággal sokkolták az időközben felduzzadt és felpörgött közönséget. Szerencsére a gyenge kezdés nem tartott sokáig, minden a helyére került, meglepő módon két friss nótával. A „Kíváncsi lennék rá” ráadásul egy újabb példája annak, hogy a trombita bármelyik stílust és bármelyik dalt hatékonyan dobhatja fel (az „Októberi emlék” fülsértő füttyszólóját is ennek jegyében kellene áthangszerelni.) A kellő fordulatszámra elég hamar eljutott mind a banda, mind a közönség a baj csak a szinten tartással volt gond, a végére kicsit leült a dolog, hogy a visszataps után durván felpörgessék a bulit. A búcsúszám a Bella Ciao ráadásul több rovásírásos mackófelsőben megjelent rajongót meglepett…

Utolsóként az általam leginkább várt Kretens lépet a deszkákra. Hemü tolta volna a még a kezdést egy kicsit miközben sértődött hangvételben konstatálta a színpad előtti létszámot. (De ez a valószínűleg az ünnepek közelségével járó felfokozott hangulatnak és a koncerten résztvevő zenekarok köreiben eluralkodott hisztinek tudható be – az AMD a korai kezdés miatt háborgott). De ettől még lehetett volna jó az este záróakkordja. De valahogy nem lett az. Az új felállás nem hozta azt, ami a bandát számomra kiemelte a műfaj megannyi művelője közül. A hangszeres tudás gitárfronton erős közepes, a lendület meg szinte sehol. A vokálról nem is lehet semmi jót elmondani, ráadásul Hemü sokszor szétüvölti a saját énekét, már amikor nem saját magának igyekszik kétségbeesetten vokálozni. Az új számok meg az ennek megfelelő mederben csörgedeznek. Persze lehet hogy az én elvárásaimmal van a baj…

Mindent összevetve jó buli volt, ami ráadásul kellőképpen ellensúlyozta a félrecsúszott ünnepi hercehurca okozta sokkot. És a végére egy intelem, kedves internetező gyerekek: body surf-ölni, akkor ha az egy négyzetméterre jutó emberfők száma nem haladja meg 0,5-et nem csak hatástalan és balesetveszélyes, hanem nevetséges is.

5 thoughts on “Punk előkarácsony

  1. MEGLÁTSZOTT HA A VIDÉKIEK NINCSENEK OTT,AKKOR MEGLÁTSZIK AZ AMD TÁMOGATOTTSÁGA.AZ AURÓRA LEGALÁBB 10 ÉVE BOHÓC ZENEKAR.A ROVÁSIRÁSOS TÉMÁT JOBBAN KIFEJTHETTED VOLNA,HOGY HOGY IS VAN EZ?)))))))))
    „SOTÁR MEGHALT ODA AZ IGAZSÁG”

  2. lefelejtettem !ilyen szám nincs hogy tiéd a világ,hanem olyan van hogy tisztán a cél felé, -nem hare krisna zenekar neve hanem egy amd kezdőszám a háború borzalmai bakelit lemezről.)

  3. viki ramone

    én az AMD re mentem a cimbikkel, 10 re értünk oda, az Auróra a felénél tartott. nem csodálom az AMD háborgását, nagyon korán nyomták, senki sem látta őket. van aki ebből azt a következtetést vonja le, hogy az emberek nem kiváncsiak rájuk. az Aurórát nem minősítem, a Kretens viszont jó volt.

  4. viki ramone

    „body surf-ölni, akkor ha az egy négyzetméterre jutó emberfők száma nem haladja meg 0,5-et nem csak hatástalan és balesetveszélyes, hanem nevetséges is.” ezzel egyetértek:)

  5. zetor

    Több ember is lett volna AMD-n ha a szervezők nem vágják telibe azzal, hogy olyan korán kezdődött! Nekem például elővételes jegyem volt, de mivel nem értem oda csak 1/4 10-re inkább eladtam, mert a másik két zenekar nem érdekel. Több emberrel is beszéltem aki ezért maradt le.

Comments are closed.