Rutkai Bori és a Specko Jedno „Whatevergreens”

A Specko Jedno
új lemeze a „Whatevergreens” (azaz az Édesmindegy
Szerenádok) címet viseli. A Specko Jedno a „sedcko jedno” (szláv)
kifejezésből ered, melynek jelentése mindegy. A whatever (mindegy)
és az evergeens (örökzöldek) találkozásából született az új
album elnevezése, mely azt a fanyar, édes-bús hangulatot hivatott
tükrözni, mely oly jellemző a Specko Jedno világára. S a „mindegy”-ség
itt szélesen értelmezhető; a fásult beletörődéstől a zen csengésű
nyugvópontra, a mind-egységre történő eljutásig.

Az album repertoárja
új, illetve régi, újragondolt, újraértelmezett, eddig még nem
publikált régebbi számokból áll. A lemezen  a zenekar
bővített ritmus- és fúvósszekcióval egészül ki.

Rutkai Bori
az Iparművészeti Egyetem hallgatójaként alapított első ízben
zenekart Karajoké néven.

2001-ben a Millenárison
„Pionír piknik”
címmel rendezett zenés performanszot. Tangóharmonikást
keresett az előadáshoz, s így találkozott Darvas Kristóffal. Az
„Ifjúság megnyugtat”
című film (rendezte: Bánóczki Tibor
– Csáki László) forgatásakor pedig megismerkedett Bujdosó János
gitárossal, aki a film zenéjét szerezte. S meg is született a Specko
Jedno elődzenekara, a Special Gizda. Miután Halász Péter felfigyelt
a formációra, rendszeresen koncerteztek a Városi Színházban, rövid
idő elteltével pedig számos kulturális rendezvény és a budapesti
klubok kedvelt vendégeivé váltak. A zenekar repertoárja akkor még
főleg orosz és latin zenei forrásokra épült, de jellemző volt
az egymástól igen eltérő műfajok (punk, tangó, verbunkos, zsoltár,
diszkó, free jazz, himnusz, metál stb.) keveredése is. A dalok zenei
hangulatát, hangzásvilágát elsősorban a Bujdosó-Darvas páros
melankolikus, romantikus játékstílusa határozta meg. Bori bölcs
humorú, festészeti munkáival „rokonértelmű” dalszövegei pedig
azonnal utat találtak a közönséghez. Bori autodidakta módon tanulta
az éneklést, technikai hiányosságait ezért kreatív színpadi megoldásokkal,
tánccal, szellemes konferanszokkal kompenzálta az előadások alkalmával.
A végeredmény egy zeneileg folyamatosan változó, intenzív, szórakoztató
és egyéni költészettel áttüzesített produkció lett.

A lendületes
kezdés után 2003 telén feloszlott a formáció, és Specko Jedno
néven alakult újjá. Bujdosó János helyett Vozár János cajonistával
bővült Bori és Kristóf duója. 2004-ben vendégművészek közreműködésével
(Novák Csaba – nagybőgő, Dudás Zsombor – dob, Jónás Tamás
– narrátor) készítették el a „A Szerelem kísérő
tünetei”
című, a Specko Jedno dalaira épülő hangjátékot,
amelyet a Kossuth Rádió sugárzott, élőben pedig a Trafóban és
a Mediawave fesztiválon mutathatták be a szerzeményeket. A hanganyag
átdolgozott változata 2006-ban jelent meg a zenekar első hivatalos
albumaként. 2005 augusztusában újra csatlakozott az együtteshez
Bujdosó János, amikor a Műcsarnokban Pauer Gyula kiállításához
kapcsolódóan a „Kovácsné Gyapjas Betonka – Végtelen sztiptíz”
című performansz bemutatásásra került sor. 2006 telén a MU Színház
és a Francia Intézet felkérésére Scorpene Horrible francia vizuális
művésszel közösen készítették el a „Czifra Hormon”
című zenés előadást, amellyel párhuzamosan Bori festményeiből
rendeztek kiállítást a színház galériájában. Márciusban New
Yorkba utazott a zenekar Orsós László Jakab és a new yorki Magyar
Intézet meghívására, ahol alig tíznapos kint létük alatt több
klubban és rendezvényen is felléptek. Júniusban Dudás Zsombor dobos
váltotta Vozár Jánost, majd Szerető Dániel basszusgitáros is csatlakozott
a csapathoz, s kialakult a mai, végleges felállás. Zsombor számos
alternatív zenekarban játszott és játszik jelenleg is (pl. Amorf
Ördögök, Bardo, Cabaret Medrano, Kiss Erzsi Panchan, Pluto stb.),
Dani pedig jazz és blues formációkban (pl. Brezo Quartet, DAV stb.)
zenél párhuzamosan a Specko Jedno mellett. Kristóf közben a Krétakör
Színésztánczenekar és a Baltazár Színház állandó billentyűseként
működött közre, János pedig a Pop Ivan és Chakra Hacker instrumentális
jazz zenekarok gitárosa-dalszerzője volt. 2009 márciusában Bori
a Chakra-dalokhoz írt szövegeket, amelyekből „Hormon Omnipotent”
(Mindenható Hormon) címen egy mini-oratóriumot adtak elő a Szabadság
Miatt Nyitva Kórus közreműködésével a Trafóban. Bori két éve
a Budapest Bár zenekar egyig csillogó szólistájaként is látható,
mindezek mellett pedig grafikai, festészeti munkáival több egyéni
és csoportos kiállításon is részt vett, gyermekkönyveket illusztrált.

Az együttes
idén a Kossuth Rádió felkérésére, meghívására elkészítette
a Vacka Rádió hangjáték kísérőzenéjét, s a „Vacka
dalok”
-at májusban CD-n is kiadta a Rádió. Röviddel a
megjelenés után a Vacka-lemez előkelő helyen szerepelt a MAHASZ
eladási listáján, és néhány hónap leforgása alatt el is fogyott
a boltokból az első kiadás. Azóta Hébe-Hóba Banda néven
járják az országot, s hódítják meg a gyermekszíveket is. A nyár
folyamán többek között a szombathelyi Savaria Történelmi Karneválon,
a Zempléni Fesztiválon, és a székesfehérvári X. Kortárs Művészeti
Fesztiválon szerezhettek újabb rajongókat a legifjabbak soraiból.