5 év után újra megkérdezik mennyi a hal

5 év. Ennyi telt el azóta, hogy a hirtelen szőke H.P. Baxxter a SCOOTER formációval koncertet adott a Hajógyári-szigeten. Azóta hullámzó teljesítménnyel ugyan de kiadtak pár lemezt és most ősszel jön majd az új, aminek zászlóshajója a J’adore Hardcore (alapja Planet Funk – Chase The Sun) már megjelent maxin. Na többek között Ők is fel fognak lépni a szeptember 14-től 17-ig tartó BME Fesztiválon.

A jó pár éves kihagyás után tavaly új erőre kapó BME Egyetemi Napok idén teljesen megváltozik. Míg 2008-ban még csak magyar fellépők voltak (mondhatni az egyetemi rendezvények szokásos fellépőit hívták el), addig idén például már külföldi vendégként a Scooter-t köszönhetjük a fesztivál 1.napján. De nem csak ebben változott meg a rendezvény. Kinőtte magát az egyszerű egyetemi keretek közül és igazi fesztivál szintre emelkedett. A szervezők elmondása szerint tavaly bebizonyosodott mekkora igény van erre a rendezvényre és ezért idén mindenből igyekeznek többet, jobbat, nagyobbat összehozni.

Kezdték azzal, hogy már nem BME Egyetemi Napok, hanem BME Fesztivál néven rendezik meg az eseményt. Nem 3 napos lesz, hanem 4. És nem csak a haza fesztivál körökben népszerű bandákat hívják el (Bikini, Republic, Ganxsta Zolee), hanem esélyt adnak fiatal tehetségeknek, hogy bemutatkozzanak nagyobb közönség előtt és elhoztak egy hazánkba rég nem vendégeskedő német kult együttest is, hogy ezzel még nagyobb réteget szippantsanak be.

Emlékszem első alkalom, amikor élőben láttam fellépni a Scooter-t, 8 éve volt a Hajógyári-szigeten. Akkor ketten voltunk kint haverral és vártuk végig a huszonx-edik sorból, hogy a Skyland és Náksi vs. Brunner után végre Baxxterék foglalják el a színpadot. Hatalmas volt! Aztán 3 év múlva megint eljöttek. Arra már nem emlékszem, hogy akkor kik voltak előttük, de megint azzal a haverommal, most már közelebbről őrültünk meg amikor H.P. előkapta lángoló gitárját a “Fire” című számhoz. Aztán 5 év semmi, egészen mostanáig.

A fesztivál részletes programját megtaláljátok a hivatalos oldalon. De azért álljon itt pár név (hogy a keresők jobb találati eredménnyel dolgozzanak :)) – Korda György és Balázs Klári, Ganxsta Zolee és a Kartel, Dj. Juhász Laci, Tibi bácsi, DJ Flash, SCOOTER, Palotai, Vad Fruttik, Kispál és a borz, P.A.S.O., Republic. Nem kicsit sikeredett durvára az idei felhozatal. Amúgy a fesztivál nem csak a fellépőkben hasonlít az egyetemi/főiskolai rendezvényekre, hanem árképzésében is (na jó a keddi, 1.napi 5000 forintos külsős jegy nem ócsó nem mondom). De az étel/ital árak és a többi napira szóló belépők mind diákzsebnek baráti árképzéssel dolgoznak, és  a BME-sek még jobban járnak lévén nekik minden -50%-ba kerül. Minden adott tehát egy újabb kiadós fesztiválozáshoz (így szeptemberben, a nagy nyári fesztivál dömping után). Ha minden jól alakul remélhetjük, hogy jövőre talán még nagyobbat fognak majd durrantani a szervezők.

BME Fesztivál, Műegyetemi rakpart, szeptember 14. hétfő – 17. csütörtök!

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

BME Egyetemi Napok H.P. Baxxterrel! Az egyetemi napok/bulik/gólyabálok azok a rendezvények, amik mellett igazából nem érdemes komoly érveket felsorakoztatni, maga a program magáért beszél. Ugyanis lehet az ember bármennyire tehetséges újságíró vagy marketingszakember (igen, magamra gon...
Budapest Park – kapunyitás áprilisban! Április utolsó hétvégéjén már negyedszerre nyitja meg kapuit Európa legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye, a Budapest Park. Az idei felhozatal is vegyes felvágott a műfajokat tekintve. Ugyanúgy megkapjuk a hazai zenei élet legfontosabb bandáit, mint a...
A Scooter zárta az igazi fesztivált Tokajban Óriási Scooter bulival zárult a 14. Borsodi Hegyalja Fesztivál, ahol szombaton a Quimby és a német technolegenda rajongói teljesen megtöltötték a nagyszínpad nézőterét. A hegyaljások bizonyították, hogy igazi arcok, az igazi fesztiválon a sok eső ell...