Szőrös szíveknek – SZIN, nulladik nap

A mínusz egyedik nap píszláv életérzését ma rommá torzított kvintek és terpeszben lenyomott szólók feledtetik el az első másnapossággal küzdő fesztiválozókkal. Persze nem csak hónaljkutya és farmermellény szerepel a programban, de tény, hogy ma a rakenrollerek szíve dobbanhat a leghangosabban.

Tulajdonképpen elmondhatjuk, hogy aki álló nap ördögvillázni, headbangelni, léggitározni akar, a legjobban teszi, ha délután négykor enyhe terpeszben beáll a SZIN színpad elé és a továbbiakban el sem mozdul onnan. Ekkor kezd ugyanis a Lovegun, utánuk pedig rögtön a motorosfesztivál-kedvenc Road (18:00) csap a húrok közé, hogy aztán a három ász, nevesül a Subscribe (19:45), valamint az egymástól (nem csak zeneileg) elválaszthatatlannak tűnő Depresszió (21:15) és Tankcsapda (22:45) tömény rock-beöntést adjon a rászorulóknak. Furcsa leírni, de Lukácsék, ha nem is szakmailag, de népszerűség tekintetében talán most járnak pályájuk csúcsán, a Szigetes TCS-nap óriási sikere után valószínűleg Szegeden sem vesznek vissza a hangerőből és a korszakos slágerekből (a szélgépekből remélhetőleg igen); összekarolkozva üvöltjük majd egymás arcába a VBK-szagú refréneket, ez nem kérdés.

A tavalyi év legjobban hangosított koncerthelyszíne, a Pepsi színpad azért eklektikusabb kínálattal jelentkezik,  bár a Superbutt (16:00) és a Blind Myself (17:30) szintén nem az arisztokratikus finomkodásról híres, az utánuk következő hármas viszont inkább a rádióbarát vonalat erőlteti, ami ennyi zúzás után tán nem is akkora gond. Az idén a Nyers-reformáció keretében is visszatérő szegedi rockhérosz, Czutor Zoltán ma a Belmondo (19:00) frontembereként bizonyíthatja, hogy a sok-sok kritika mind-mind jogtalan, a Vad Fruttik (20:30) immár established fesztiválzenekarként érkezik, a Magashegyi Underground (22:30) pedig elutazik ketten Angliába.

Az A38 sátor már más koncepciót követ, az esti sztárfellépők az Alexander Pavlenko egyszemélyes projektjeként futó Sunchase (00:15) és a holland Black Sun Empire (01:30) lesznek, utóbbi formáció különösen azoknak ajánlott, akik ritmusból is a törtet szeretik. Előttük főleg magyarok, a Kerekes Band (17:45) autenticizmusától a Korai Öröm (19:15) elszállásán keresztül juthatunk el az Anima Sound System (21:15) tekerős közönségtáncoltatásáig, a nagy nevek előtt pedig a Technoid Community (23:15), azaz Percy és Globe melegít.

A SZOTE Klub sátor három mai jolly-jokere közül az első a vájftülűek nagy örömére a dunaújvárosi gyökerekkel bíró Jazzékiel (18:15) lesz; utánuk az évekig külföldön karriert építő The Puzzle (20:00) szoktatja magát ismét a magyar fülekhez, majd a bizonytalan jövőképű Amber Smith (22:00) játszik, akiket érdemes megnézni, mert ki tudja, látjuk-e őket jövőre is.

Mindenképpen érdekes kontextusba sikerült begyömöszölni a Fészek Klub színpadon 21:45-től fellépő Esclin Syndo-t, hiszen Berger Dalmáékkal nagyon fut a szekér mostanság, ráadásul fájdalmas, szomorkodós stílusukhoz nehezen passzol például az Atomtorta (16:20) vagy az RHCP-feldolgozásokban nyomuló Erős Pista (20:15) zenei világa. A fősulis gólyatábor-hangulatot  a Ford Fairlane Rock Band (17:40) és a Faktor Blues Band (19:00) fellépése csak tovább erősíti, este pedig megtudhatjuk, hogy a korosztályom ezredforduló-környéki lealjasulásainak alapjául szolgáló progresszív műfaj bizony még mindig él, azaz 23 órától Prog Is Alive, tessék csapatni.

A Borsodi Malátabárban Roy és Ádám (19:30) akusztikus szettje után a népzene különböző interpretációié a főszerep, 21 órától Both Miklós és a Napra mutatja meg az összes gitáros-palántának, hogy bizony van még mit tanulni, utána a továbbra is nagyon szimpatikus Sheket (22:30) vezeti elő fura prog-, klezmer-, jazz-egyvelegét, majd a Goulasch Dj’s (23:45) maratoni szettje garantálja a végkimerülést.

Aki a koncertek mellett a kulturálódás egyéb módozatainak is szeretné alávetni magát, bóklásszon el mondjuk a Woodstock Remember Stage környékére, ahol ma a legextrémebb rőzsehaj kategóriában hirdetnek győztest, az Összművészeti Téren pedig táncház és improvizációs gyakorlatok várják az érdeklődőket.

Mindenki húzzon bele, mert akinek holnap estére nem lesz barátja/barátnője, zálogot ad.

Maradj még, olvass még! Csak neked ajánljuk:

SZINnel zár a nyár Augusztus végén végleg lezáródik az idei fesztiválnyár, és a nagy záróesemény nem más, mint a szegedi Tisza-part medencékkel tarkított partfürdőjén rendezendő Szegedi Ifjúsági Napok. A színpadokon a hazai zenei élet krémje mellett ott lesz Macy Gray,...
GhettoBlaster, masszőr és virágok az öltözőbe   Már javában készülnek a Szegedi Ifjúsági Napok szervezői, hogy augusztus utolsó hétvégéjén, a fesztiválnyár nagy záróbuliját celebrálják. Ahhoz hogy minden klappoljon, a fellépő sztárok kívánságait is ki kell majd elégíteni. Erős női vonalat v...
A “Magic Boys” és Jamelia a SZIN-en Szegeden forgatott Koltai Róbert új filmjének stábja. A „Magic Boys" címet viselő angol-magyar-kanadai koprodukciós vígjáték több külföldi sztárt is elrepített a dél-alföldi városba: többek között Jamelia, Michael Madsen (akit a Tarantino-filmekből j...
  • hála a jó égnek, rokk, a tegnapot inkább a tisza másik oldalán töltöttem, még ha a parton is, de.